2020.09.30
Kisebb beruházásokra - tetőfelújítás, külső felújítások és szigetelések - lehet pályázatokat benyújtani.
2020.09.28
Több útvonalon átlagosan 10 százalékkal olcsóbbá vált az utazás.
2020.09.24
Eredetileg Veszprém-Székesfehérvár-ralit rendeztek volna, de a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet közbeszólt.
2020.09.23
A mosonmagyaróváriak 31 góllal tudtak győzni a női kézilabda NB I-ben.
2020.09.21
A székesfehérvári csapat a megyei I. osztályú Tiszaföldvárt verte idegenben 5-0-ra.
2020.09.19
Gyorsan kívánják a forrásokat odaítélni, a támogatói okiratokat 3-4 hónappal a pályázati kiírást követően ki szeretnék állítani és el kívánják érni, hogy a vállalkozások egyúttal a forrást is megkaphassák.
2020.09.18
A fejlesztés révén a meglévő háromezer raklap mellett további 3200 raklap férőhellyel bővült a cég raktárkapacitása.
2020.09.17
A több mint 70 embert foglalkoztató Trimetrik Kft. a tavalyi évben 1,22 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 14,5 millió forint adózott eredményt ért el.
2020.09.15
Tizennégy településen kifogásolt a levegő minősége.
2020.09.10
Az ezer négyzetméteres, zöldmezős fejlesztés a társaság eddigi legnagyobb beruházása.
2020.09.08
A baleset során személyi sérülés nem történt.
2020.09.07
Kevesebb mint 7 másodperc különbség volt a hétvégi Eger-rali első két helyezettje között.
2020.09.06
A Masterplast adománya mellett a Videoton Holding is kiveszi a részét a védekezésből.
2020.09.03
A lakók házaik, garázsaik előtt kiárusíthatják azokat a ruhákat, cipőket, műszaki cikkeket, háztartási gépeket, játékokat, amiket már nem használnak, de kidobni sajnálnának.
2020.09.01
Az EMMI a 2020/2021-es tanévre minden intézmény számára biztosítja a szükséges felület- és kézfertőtlenítő szereket.
2020.09.29
A kiállítótérben a királyi koronázó templomot fogják megidézni az eredeti kövek felhasználásával.
2020.09.25
A fehérvári csapat egyetlen párharc megnyerésére van attól, hogy harmadszor is csoportkörbe jusson a második számú európai kupasorozatban.
2020.09.24
Lecserélik a székesfehérvári helyi közlekedésben szolgálatot teljesítő buszok harmadát.
2020.09.21
Huszonnégy televíziós műsor készülhet több mint 127 millió forintból az NMHH támogatásával.
2020.09.20
Székesfehérvár polgármestere a szakmai együttműködés fontos tagja.
2020.09.18
Az éves megyei e-matricák értékesítésében Fejér megye áll a második helyen az országos rangsorban.
2020.09.17
Újabb társulati tagoknál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezért a székesfehérvári színház vezetősége a teljes szeptemberi műsorát elhalasztja.
2020.09.16
Heteken belül átadják a családbarát szülészetet.
2020.09.11
Az alvázcsalád tagjaira különböző hosszúságú és eltérő felhasználói igényeket kiszolgáló autóbuszok épülhetnek, minimális többlettervezési munka befektetésével.
2020.09.09
A koronavírus közbeszólt: elmaradnak a színház előadásai.
2020.09.08
Bojtár Imre oboaművész és Gál Anikó zongoraművész adnak hangversenyt Székesfehérváron.
2020.09.07
Spányi Antalnak, a Székesfehérvári Egyházmegye megyés püspökének a magyar építészet értékeinek gyűjtése, publikálása során kifejtett tevékenységéért adományoztak díjat.
2020.09.04
Az Oltáriszentséget ünnepelték a székesfehérvári ciszterci templomban.
2020.09.01
175-re nőtt a közterületi térfigyelő kamerák száma a megyeszékhelyen.
2020.08.31
2018 őszén az Aldi és az E.On megállapodást kötött arról, hogy 123 magyarországi Aldi-üzlet parkolójában teszik elérhetővé az energiavállalat által telepített és üzemeltetett 360 töltőpontot.