2020.11.08
Az új sportcsarnok és étterem egybenyitható lesz, így multifunkcionális lehetőségeket kínál a rendezvények terén.
2020.11.05
A Polgármesteri Hivatal szolgálata idős, krónikus betegségben szenvedő vagy fogyatékkal élő lakosokat lát el, segít a bevásárlásban, gyógyszerkiváltásban, a postai ügyintézés átvállalásában.
2020.11.02
A székesfehérvári katonák országszerte 33 oktatási intézményt fertőtlenítettek az őszi szünetben.
2020.10.30
Székesfehérvár Önkormányzata díjmentessé tette a közösségi közlekedést a hétvégére a várható nagy forgalom miatt. Ennek jegyében október 31-én és november 1-jén nem kell fizetniük azoknak, akik igénybe veszik a helyijáratos buszokat.
2020.10.28
Ütemterv szerint halad a haderőfejlesztés - jelentette ki a honvédelmi miniszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülésén.
2020.10.26
Lelkes önkéntesekkel Cigicsikkmentes Székesfehérvárért akciót rendezett a JÖN Alapítvány Cigicsikkmentes október kihívás részeként.
2020.10.24
A Székesfehérvári Egyházmegye szervezésében, Spányi Antal megyés püspök meghívására, csütörtökön délelőtt a Székesegyház oldalánál elhelyezett emléktáblánál, az 1956-os emlékkereszt alatt, a történelmi egyházak helyi képviselői, Székesfehérvár és Fejér megye közéleti vezetői valamint számos megemlékező imádkozott együtt az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiért.
2020.10.21
A Fehérvár Küzdősport Egyesület Ökölvívó Szakosztályának hat versenyzője indult az összevont országos junior-ifi ökölvívó bajnokságon, junior korcsoportban Nagy Evelin (57 kg), Balogh Bálint (66 kg), Németh Zsolt (70 kg) és Tóth Adrián (75 kg), míg ifiben Major Milán (64 kg) és Zsoldos Virág (+81 kg) kezdte meg a több napos versenyt.
2020.10.18
Kékszakállt, bíborkasvirágot, kokárdavirágot, macskamentát, veronikát, díszfüveket, őszirózsákat, levendulát, cickafarkot és varjúhájt ültettek a kertészek a zöld sávba.
2020.10.14
Elindult ettől a hónaptól a szakkörszezon a Fehérvári Kézművesek Egyesületénél. A szervezet a kézművesség minden területén kínál kreatív, hasznos, jó hangulatú csoportfoglalkozásokat. Október 17-én, szombaton 10 órától a gyerekeket várják és azokat a hölgyeket is, akik foltvarró technikával készült tárgyakkal szeretnék szépíteni, praktikussá tenni az otthonaikat.
2020.10.09
A záró felvonás egyben ősbemutató is lesz.
2020.10.07
Az első 2 alkalomból álló foglalkozás témája a párkapcsolat központú szülésfelkészítés lesz.
2020.10.06
Erdély Csanád a játék során arcsérülést szenvedett a korongtól.
2020.10.05
A kevesebb, mint négy hónap alatt felépült létesítmény nyolcezer raklap befogadására alkalmas, és fűthető résszel is rendelkezik.
2020.10.01
A hőkapu egyszerre akár húsz-harminc gyerek testhőmérsékletét is méri.
2020.11.07
A bérlettel nem rendelkezők az egyes mérkőzések előtt korlátozott számban – az egyes szektorok befogadóképessége és az adott szektorra megvásárolt bérletek arányában – tudnak jegyet vásárolni.
2020.11.04
A szervezők szándéka szerint az író műveire egyedi hangvételük és tartalmuk mellett azért kell és érdemes ismét nagyobb figyelmet fordítan.
2020.10.31
A Székesfehérvár Önkormányzata által alapított „Pro Cultura Albae Regiae” díjjal olyan személyeket, közösségeket vagy együtteseket ismernek el, akik a város kulturális életét gazdagítják. Az elismerésre természetes vagy jogi személyek tehetnek ajánlást, melyet a Polgármesteri Hivatalba kell eljuttatni november 20-ig.
2020.10.29
Mintegy 9 millió forintos adománnyal segíti a Howmet Aerospace Alapítvány az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának munkáját. A támogatás célja, hogy a legkorszerűbb technológiát vásárolja meg az egyetem a hallgatók oktatásához: többek között új laboratóriumi hardvereket szereznek be.
2020.10.28
November 3-án, kedden délelőtt 10 órakor Titkos Kalendárium címmel Fekete István vándorkiállítás nyílik a Gárdonyi Géza Mûvelődési Ház és Könyvtárban. A kiállítást megnyitják: Emőd Teréz, kurátor, Kovács Zsanett a Móra Könyvkiadó marketingvezetője és Szilvási-Grund Helga a Gárdonyi Géza Mûvelõdési Ház és Könyvtár igazgatója.
2020.10.26
Ezen a héten láthatjuk még a NÉGYEK és A kagán lovasa - avagy egy avar páncélos lovas életre keltése című kiállításokat Székesfehérváron. Az előbbi október 30-ig, a Pelikán Galériában, az utóbbi október 31-ig, a Csók István Képtárban fogadja a látogatókat.
2020.10.22
A Soproni Egyetem Simonyi Károly Kara októberben ötödik alkalommal rendezte meg a Meghívásos Faipari Szakmai Versenyt. Az egyetem csapatával együtt 11 csapat indult a megmérettetésen, köztük két csapattal a Vörösmarty Mihály Technikum és Szakképző Iskola.
2020.10.19
Pénteken adták át a felújított családbarát szülészeti-nőgyógyászati osztályt a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban. Megújultak a szülőszobák, a gyermekágyas szobák és az ahhoz tartozó helyiségek - mosdók, öltözők, zuhanyzók - valamint alternatív szüléstámogató helyiség kialakítására és felszerelésére is sor került.
2020.10.17
Október 17-én, szombaton 10 órától várják a természetjárókat a körülbelül 1,5-2 órás vezetett túrára.
2020.10.13
Az Arconic Alapítvány jogutódjaként működő Howmet Aerospace Alapítvány képviseletében hétfőn Katus István ügyvezető jelképesen adta át azt a 40.000 dolláros alapítványi adományt, mellyel a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítványt és ezen keresztül a Alba Innovár Digitális Élmény- és Oktatási Központot támogatják.
2020.10.08
Kovácsik Ádám belső oldalszalag-sérülést szenvedett.
2020.10.06
A Howmet-Köfém kilencmilliárd forintos beruházásba vág bele, ezzel 550 munkahelyet véd meg, valamint kilencven újat is létrehoz.
2020.10.05
A koronavírus vízzel, szennyvízzel nem fertőz, viszont a szennyvíz vizsgálatával lehetővé válik a vírus terjedésének nyomon követése.
2020.10.02
Egyes éjszakákon Székesfehérvár és Aszófő között is pótlóbuszok járnak.
2020.09.30
A pákozd-sukorói csata 172. évfordulója alkalmából megemlékezést rendeztek.