2024.03.28, Csütörtök
Figyelmeztetést és egészségügyi bírságot kapott a Fejér megyei Szent György kórház
szekesfehervar.hu

Figyelmeztetést és egészségügyi bírságot kapott a Fejér megyei Szent György kórház

MTI

2020.06.19. 20:00

Figyelmeztetést és egészségügyi bírságot kapott a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház - tudatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken az MTI-vel.

Hirdetés

A közlemény szerint az NNK a koronavírus-fertőzött betegek egészségügyi ellátásával összefüggésben helyben is kialakult járvány kivizsgálásánál megállapította, hogy a kórház az adatszolgáltatási kötelezettségének késedelmes teljesítésén túl megsértette az infekciókontrollra vonatkozó előírást is.

A közigazgatási eljárásban a jogi felelősség az egészségügyi szolgáltatót terheli, a személyi felelősség megállapítása a munkáltatói jogkör gyakorlójának és a fenntartónak a feladata. A hatályos jogszabályi előírás szerint a gyógyintézet egyszemélyi felelős vezetője a főigazgató. Az NNK a kórházat figyelmeztetésben részesítette - olvasható a közleményben.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma április 12-én közölte az MTI-vel, hogy Kásler Miklós miniszter Bucsi László címzetes egyetemi docenst bízta meg a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatói teendőinek ellátásával. A minisztérium előző nap az Origo hírportál kérdésére azt közölte: a kórház főigazgatója, Csernavölgyi István a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban olyan súlyos mulasztást követett el, amely indokolta, hogy átadja hivatalát. Hat nappal később lemondott a kórház orvos igazgatója is.

Aktuálisegészségügyi bírságFejér Megyei Szent György Kórház