2024.04.20, Szombat
Fehérvár: szépen szerepeltek a Vörösmartys diákok a faipari szakmai versenyen
szekesfehervar.hu

Fehérvár: szépen szerepeltek a Vörösmartys diákok a faipari szakmai versenyen

szekesfehervar.hu

2020.10.22. 10:43

A Soproni Egyetem Simonyi Károly Kara októberben ötödik alkalommal rendezte meg a Meghívásos Faipari Szakmai Versenyt. Az egyetem csapatával együtt 11 csapat indult a megmérettetésen, köztük két csapattal a Vörösmarty Mihály Technikum és Szakképző Iskola.

Hirdetés

A kétnapos szakmai rendezvényen a fiatalok elméleti és gyakorlati tudásukról adtak számot.

A nyitórendezvényt követően a versenyzők egy órát kaptak az írásbeli feladatsor megoldására. Ezt követően pedig négy helyszínen, 10-10 percben kellett gyakorlatias elméleti feladatokat megoldani és szakszerűen előadni: fel kellett ismerniük egy korszerű nyílászáró szerelvényeit, és annak szerelését, működését kellett elmagyarázniuk, majd faipari megmunkáló szerszámok ismeretéről-, fafajok felismeréséről-, valamint ragasztóanyag-ismeretből is bizonyítaniuk kellett hozzáértésüket.

Az elméleti feladatokkal párhuzamosan elkezdődött a gyakorlati feladat kivitelezése is. A mezőny erős volt, egyetemisták és technikusok is részt vettek a versenyen. A Vörösmartysok a 4. és 10. helyezést érték el.

Helyi hírekSzékesfehérvárVörösmarty Mihály Ipari Szakgimnáziumában és Szakközépiskola