2020.07.21
Összesen 22 milliárd forint értékben hat új pályázati kiírást tett közzé kedden a kormány a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Budapesten, sajtótájékoztatón.
2020.07.20
A héten 394 településen, csaknem 133 ezer hektáron földről és levegőből is gyérítik a szúnyogokat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-vel.
2020.07.20
A képzés célja, hogy megfelelő ismereteket nyújtson a gondnokság alá helyezett személyek személyi és vagyoni jogai érdekvédelmének ellátásához.
2020.07.18
A kormány szeretné, ha minden nagyobb város elérhető lenne legalább kisrepülőgéppel, ami Nyugat-Európában már mindennapos és összefüggésben van a beruházásösztönzéssel - mondta pénteken Székesfehérváron a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
2020.07.17
2020. július 8. óta értéktől függetlenül illetékmentes a testvérek közötti öröklés és ajándékozás. Korábban csak az egyenes ági rokonok, tehát szülő és gyermek, valamint özvegy és házastárs örökrésze és ajándéka mentesült az illeték alól.
2020.07.16
A hétvégén sokfelé kell készülni záporokra, zivatarokra. Nagy meleg sem várható, néhol a 20 fokot sem érik majd el a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2020.07.16
Az Országgyűlés 2020. július 3-án fogadta el az iskolaőrség bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot, így 2020 szeptemberében az erre kijelölt köznevelési és szakképzési intézményekben elkezdheti működését az iskolaőri hálózat.
2020.07.15
A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezésre kerül az országosan meghirdetett Kormánytisztviselői Véradó Hét.
2020.07.10
Négy köznevelési és négy szociális nem állami fenntartású humánszolgáltató ellenőrzését fejezte be szerdán az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
2020.07.10
Nem rendezik meg idén az öttusázók Európa-bajnokságát, melyet eredetileg június-július fordulóján bonyolítottak volna le Székesfehérváron.
2020.07.09
Csaló bűnbandát számoltak fel a rendőrök. A nyomozás eddigi adatai szerint az elkövetők több mint 20 millió forintot csaltak ki Pest, Hajdú-Bihar, Fejér, Zala és Jász-Nagykun-Szolnok megyei áldozataiktól - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerda reggel az MTI-vel.
2020.07.08
Megkezdték az érvényes hatósági jelzés nélküli gépjárművek elszállítását a közterület-felügyelet munkatársai.
2020.07.08
Tematikus turisztikai útvonalakat, közös brand-et és on-line platformokat állított össze a Magyarország-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatásával a Vajdasági Turisztikai Szervezet és a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat.
2020.07.07
Technológiaváltás miatt teljes vagy részleges leállás várható szerdán a MinDig TV és a MinDig TV Extra szolgáltatásaiban az ország bizonyos részein - közölte az Antenna Hungária Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2020.07.07
A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház mammográfiai szakrendelésre, emlőszűrésre várja Gárdonyban, Agárdon, Dinnyésen és Bodajkon élő hölgyeket.
2020.07.21
A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház mammográfiai szakrendelésre, emlőszűrésre várja a Bodajkon és Pákozdon élő hölgyeket.
2020.07.20
Fontos, hogy a gyermekvédelem rendszeréből kikerülő, felnövő fiataloknak legyen olyan céljuk, amely "megtartja őket az életben" - hangoztatta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn Székesfehérváron, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központban.
2020.07.19
Fejér megye is részesült abból a hatvanhárom speciális járműből, melyet július tizenötödikén adtak át a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon.
2020.07.17
Őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki a forgalommal szemben hajtott fel a székesfehérvári elkerülő útra, majd néhány napon belül három alkalommal ittasan vezetett Fejér megyében - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
2020.07.17
A kormány támogatásával négyezermilliárd forint értékben valósulhatnak meg beruházások a magyar nagyvárosokban a Modern városok program részeként - mondta a pénzügyminiszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) közgyűlésén tartott előadását követő doorstep sajtótájékoztatón Székesfehérváron, csütörtökön.
2020.07.16
A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház mammográfiai szakrendelésre, emlőszűrésre várja a Bodajkon élő hölgyeket.
2020.07.15
Lászlóról a hazai hagyományból tudjuk: 1163. január 14-én, uralkodása hatodik hónapjának betöltése előtt hunyt el, ezért koronázását nem lehet 1162. július 15-e elé keltezni. Későbbre viszont nem érdemes, hiszen Bizáncból hat hét alatt meg lehetett szervezni a királyváltást. Ily módon ezt a napot jó okkal jelölhetjük meg II. László (ellen)király (1162–1163) koronázási idejének.
2020.07.15
Hatályba léptek a koronavírus külföldről történő behurcolásának veszélye miatt elrendelt beutazási korlátozások.
2020.07.10
A velencei tábor területén egy új kétszintes főépület lesz, 150 fő kiszolgálására alkalmas tálaló konyhával, mellette 18 kisház, melyből három teljesen akadálymentesített lesz. A tábor befogadóképessége 143 fős lesz, a főépületben pedig lehetőség lesz egész évben használni a négy fős szobákat. A felújítás a Modern Városok Program keretében megvalósuló fejlesztés.
2020.07.09
Az Európai Unió és a WHO által támogatott és bevizsgált biológiai szúnyogirtó szert gyártó vállalat, a Lokimica Laboratories képviselőivel tárgyalt Székesfehérvár alpolgármestere, Lehrner Zsolt. A találkozón fehérvári környezetvédelmi szakemberek is részt vettek.
2020.07.09
A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény alapján a 2020. március 11. és 2020. július 3. közt lejáró, a magyar forgalmi engedélyekbe bejegyzett műszaki érvényességi idők – függetlenül attól, hogy a kérdéses jármű magánszemély, vállalkozás, vagy esetleg költségvetési szerv üzemeltetésében van – 2020. december 15-ig automatikusan meghosszabbodnak.
2020.07.08
A Fejér Megyei Kormányhivatal négy kormányablaka karbantartási munkálatok miatt egy-egy júliusi és egy-egy augusztusi napon zárva tart.
2020.07.08
A Százhalombatta – Ercsi elágazás közötti 15,7 km hosszú vasútvonal-szakasz felújításához kapcsolódóan 2020. július 8-án reggel 8 órától ideiglenesen forgalomba helyezik a 6. sz. főút most megépített korrekciós útszakaszát.
2020.07.07
A fiatalkori inaktivitás csökkentése, a korai munkatapasztalat és munkajövedelem-szerzés elősegítése érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium meghirdette a Nyári Diákmunka 2020. elnevezésű központi munkaerő-piaci programot, amely célja fiatalok munkához jutásának elősegítése már diákkorban.
2020.07.06
Rendkívül népszerű a falusi csok, a családok élnek a támogatási lehetőséggel - értékelte a program első évét hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.