2019.11.06
A lakásárak az elmúlt években országszerte meredeken íveltek felfelé. Az idei évben azonban már több helyen mérsékeltebb a drágulás mértéke és néhány hónapban kisebb-nagyobb visszaeséseket is tapasztalhattunk a négyzetméter árakban. Igaz ez a Székesfehérváron eladásra kínált lakásokra is - írja elemzésében az ingatlannet.hu.
2019.11.02
Egészségügyi szűrésre várják a fehérváriakat november 5-én, kedden 15.00 és 19.00 óra között az Alba Regia Sportcsarnokba. Fehérvár legnagyobb szűrőnapja a „Szívügyünk Fehérvár” elnevezésű rendezvény, amelyet az önkormányzat a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházzal közösen szervez. A program célja az egészséges életmódra nevelés, a megelőzés és az egészségmegőrzés.
2019.10.31
A Fejér Megyei Védelmi Bizottság kihelyezett ülést tartott Székesfehérváron, a Magyar Honvédség Parancsnokságának dísztermében.
2019.10.30
Ünnepélyes megnyitóval kezdődött az Állj pályára! elnevezésű pályaválasztási kiállítás a Fejér Megyei Kormányhivatal szervezésében.
2019.10.24
Október 25-én, pénteken 18 órakor nyílik meg Vári Kovács Ágnes kiállítása a Kisfaludi Közösségi Házban. A tárlatot megnyitja: Dr. Arató Antal. A belépés díjtalan, szeretettel várnak mindenkit.
2019.10.22
Százezer dollár összdíjazású ITF női tenisztorna kezdődött hétfőn Székesfehérváron, a harminckettes főtábla küzdelmei szerdától zajlanak.
2019.10.21
Szombaton 355-en tekertek együtt a kétszeres Giro d'Italia-győztes Ivan Bassóval Székesfehérváron, amely a jövő évi olasz kerékpáros körverseny harmadik szakaszának rajtvárosa lesz.
2019.10.18
A tervezett ütemnek megfelelően épül Székesfehérvár első parkolóháza, ahol a nyári időszakban a földmunkával és pinceszinttel együtt járó nehéz munkálatokon túl van a kivitelező, így október elejére az épület négy szintes szerkezete többségében elkészült. A tervek szerint jövő év első negyedévében nyit a 4500 négyzetméteres nyilvános parkolóház, ahol 134 autó és 11 motorkerékpár parkolhat egyszerre.
2019.10.17
Koncerttel ünnepli október 18-án alapításának huszadik évfordulóját a Szent György Kórus. A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház énekkara orvosokból, asszisztensekből és a betegápolásban közvetlenül nem dolgozó szakemberekből alakult meg 1999-ben.
2019.10.14
„A világ csodái - Felfedezések kora!” - ez a Múzeumok Őszi Fesztiváljának idei mottója. Székesfehérváron előadásokkal, gyermekeknek szóló múzeumi felfedező programokkal várják az érdeklődőket november 10-ig.
2019.10.11
Élménykerékpározással kezdődnek jövő szombaton a Giro d'Italia székesfehérvári felvezető programjai, a városban lesz ugyanis a 2020-as olasz kerékpáros körverseny harmadik etapjának rajtja.
2019.10.09
Tudományos találkozások, biciklis barangolások, felfedezések, interaktív élmények minden korosztálynak. Több mint 1500 program közel 150 helyszínen, a budapesti múzeumoktól a vidéki tájházakig. A Múzeumok Őszi Fesztiválja Székesfehérváron is számos programot kínál!
2019.10.07
A Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium és az Arconic vállalat helyi szervezetének együttműködése eredményeként 2019-2020. tanévben a vállalat Alapítványa a Science, Technology, Engineering and Math (STEM) program keretében újabb 20 ezer dollár (mintegy 5,8 millió forint) támogatásban részesítette a természettudományos, műszaki és mérnöki pályák felé orientáló iskolai programot. A támogatás átadása és a projekt megnyitása hétfőn történt, a Vasvári Pál Gimnáziumban.
2019.10.05
A betegbiztonság érdekében két CT-berendezés fog működni a székesfehérvári kórházban. Erről tájékoztatta dr. Cser-Palkovics Andrást a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban működő CT-MR Diagnosztikai Központ vezetője.
2019.10.04
Vasárnap kezdődik a Határon Túli Magyar Irodalom Napjai jubileumi, huszadik programsorozata; az idei összeállítással a Trianon Emlékévhez csatlakozik a Vörösmarty Társaság. A színvonalas előadások, könyvbemutatók mellett hétfőn délután a színház kávézójába várják az érdeklődőket. A nyitó estén október 6-án 17 órakor a Kossuth utcai díszudvarban emlékeznek a Nemzeti Gyásznapon.
2019.11.03
Ünnepi istentiszteleten avatták fel az Evangélikus templom orgonáját a reformáció 502. évfordulóján, a 150 éves egyházközségben. Szemerei János püspök az egyházi zenével összefonódott hangszernek a közösségben betöltött szerepéről szólt, dr. Cser-Palkovics András polgármester pedig az összefogással létrejött támogatás mellett a várost a hit és a kultúra életében is szolgáló létesítmény fontosságát emelte ki.
2019.11.01
Hősi halottak, elhunyt katonák emléke előtt tisztelegtek a város, a megye képviselői, valamint a Magyar Honvédség katonái. Tegnap először a sírkertekben és a Budai úti laktanyánál, illetve a Helyőrségi Művelődési Otthonban hajtottak fejet, majd a megemlékezések a Városház téri II. világháborús emlékműnél értek véget néma koszorúzással.
2019.10.31
Székesfehérvári központtal állhat fel az a többnemzeti hadosztály-parancsnokság, amelyről a közelmúltban tájékoztatták a NATO főtitkárt - közölte a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
2019.10.25
Pénteken 16 óráig, szombaton 9 és 12 óra között látogatható az Árpád Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban az Állj pályára! pályaválasztási kiállítás, ahol szakmabemutatókat és információs börzékkel várják a pályaválasztás, vagy munkavállalás előtt állókat.
2019.10.22
Iskolai megemlékezésekkel tisztelegtek az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt kedden délelőtt Székesfehérváron. Az intézmények diákjai az Ötvenhatosok terén, a Szent István Bazilika ’56-os emlékkeresztjénél és a Hotel Magyar Király ’56-os emléktáblájánál adtak ünnepi műsort, felidézve az országos és a fehérvári eseményeket verssel, zenével, a történések megjelenítésével. A megemlékezéseket koszorúzás és főhajtás zárta.
2019.10.21
A Nemzeti Népegészségügyi Központ hétfőn az MTI-vel azt közölte: a szokatlanul meleg és száraz időjárás ellenére egészségtelen a levegő Debrecenben és Nyíregyházán. További négy településen (Miskolc, Oszlár, Szeged, Székesfehérvár) kifogásolt a levegőminőség.
2019.10.19
A „Szívügyünk Fehérvár” egészségügyi szűrőnaphoz kapcsolódva Székesfehérvár Önkormányzata idén is képzőművészeti pályázatot hirdet a város óvodái számára. A gyerekek bármilyen technikával készíthetik alkotásaikat az egészség, az egészségmegőrzés és az egészséges táplálkozás jegyében.
2019.10.17
A nyolcaddöntőig jutottak a magyarok a Székesfehérváron zajló, 60 ezer dollár (18 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán.
2019.10.16
A 40-es számú Alba Fehérvár-mez, vagyis Darrin Govens meze lehet azé a licitálóé, aki október végéig a legmagasabb ajánlatot teszi érte. A fehérvári kosárklub a befolyt összegből egy alapítványt támogat, az októberi, mellrák ellenes küzdelem fontosságát demonstráló kampányhoz csatlakozva,.
2019.10.12
Van, aki marad… címmel nyílt meg pénteken az a kiállítás a Deák Gyűjteményben, amely Ziffer Sándor (1880–1962) festőművész mintegy hatvan alkotását mutatja be. A tárlatot Barki Gergely művészettörténész, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum Czóbel Múzeumának kurátora ajánlotta a közönség figyelmébe.
2019.10.11
Székesfehérvárnak kell lennie az új magyar honvédség központjának, a magyar katonák fővárosának – ezt dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter erősítette meg abban az előadásában, melyet a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programról tartott a Fejér Megyei Kormányhivatal Dísztermében.
2019.10.09
2020. május 11-én Fehérvárról rajtol a Giro D’Italia 3. etapja. Székesfehérvár kerékpáros egyesületei, és baráti csoportjai ennek tisztelegve egy közös élmény-kerékpározásra hívnak minden kerékpárost 2019 október 19-én szombaton 10 órától. A résztvevők rövidebb és hosszabb távot is választhatnak.
2019.10.06
Az Országalmától az őszi esőben is sokan indultak el azért, hogy a megelőzésre és a szűrések fontosságára irányítsák a figyelmet. „Higgyünk abban, hogy lehetünk legjobb feleségek, legjobb anyák, barátok, társai egymásnak akkor is, hogyha fontosak vagyunk magunknak, és odafigyelünk arra, mire is vágyunk valójában!” – fogalmazta meg a Závodszky Noémi színművész a lelki tényezők szerepéről.
2019.10.04
Több mint 330 település közül Székesfehérvár, Orfű és Budapest V. kerülete nyerte el az idén a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny fődíját, közülük Székesfehérvár és Orfű képviselik Magyarországot jövőre az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén, az Entente Florale Europe megmérettetésen - jelentette be Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a díjátadón pénteken Budapesten.
2019.10.04
A végéhez közeledik a hangulatos egyetemi kisváros kialakítása a Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusán. A századelő hangulatát idéző felújított épületek körül parkolókat és zöld közösségi tereket alakítanak ki árnyas fákkal és stílusos utcabútorokkal.