2022.07.21
Most a villamoshálózat és a gépészet újul meg, valamint akadálymentesítik az épületet.
2022.07.19
A rendezvény célja, hogy erősítsék a társadalmi kapcsolatokat és bővítsék a közösségi megjelenési lehetőségeket.
2022.07.17
A társadalmi kapcsolatok erősítését és a közösségi megjelenési lehetőségek bővítését célozza a Székesfehérvári Civil Nap rendezvénye. A város Önkormányzata idén szeptember 10-én rendezi meg a programot, immár hagyományosan a Zichy ligetben.
2022.07.15
A női kézilabda NB I középmezőnyének elejét célozza meg az előző szezont a tizedik helyen záró Alba Fehérvár KC.
2022.07.13
A hazai jazz, fusion és funk-soul legnépszerűbb együttesei, előadói lépnek színpadra augusztus 5-7. között az Alba Regia Feszt keretében Székesfehérváron.
2022.07.11
Utoljára rendezik meg a székesfehérvári nemzeti emlékhelyen a koronázási szertartásjátékot augusztus 19-21. között, a jövőben más helyszínt keresnek az előadásnak - jelentette be Székesfehérvár polgármestere az idei rendezvényről tartott pénteki sajtótájékoztatóján.
2022.07.09
Hamarosan folytatódhat a középiskolai épületegyüttes II. ütemének kivitelezése.
2022.07.07
A Volánbusz városi telephelyén töltőket is telepítettek.
2022.07.05
A védő további két évre kötelezte el magát a csapathoz.
2022.06.30
Az egészségügyben dolgozókat köszöntötte Székesfehérvár Önkormányzata szerdán, a Szent István Király Múzeum Díszudvarán rendezett ünnepségen.
2022.06.26
A Déli pályaudvart érintő vonalakon a vonatok többsége menetrend szerint közlekedik vasárnap hajnaltól - közölte a Mávinform az MTI-vel. A forgalom szombaton délután ált le a Déli pályaudvar és Kelenföld között, miután letört egy szerelvény áramszedője és leszakadt a felsővezeték is.
2022.06.20
A Fejér-B.Á.L. Zrt. és az Épkar Zrt. konzorciumának kivitelezésében már javában zajlanak a munkálatok a székesfehérvári Szent György Kórház bővítésén, amely során egy több mint hatezer négyzetméteres új belgyógyászati tömbbel bővül az intézmény.
2022.06.15
16 óra után minden típusú belépőt féláron biztosítja a strandot üzemeltető Városgondnokság.
2022.06.11
Székesfehérvárra hamarosan 12 ELECTROBUS érkezik.
2022.06.07
Az egyre mélyülő kockázatok idén már forgalomcsökkenést hozhatnak a lakáspiacon, de a reálár-szint 2022-ben összességében még nőhet – derül ki az OTP elemzéséből.
2022.07.20
Az edző szerint készek felvenni a harcot az azeri csapat ellen.
2022.07.18
Újabb biciklitúrát szervez a Magyar Kerékpáros Klub július 23-án.
2022.07.16
Augusztus elsejétől megváltoznak a helyi buszközlekedésben kapható jegyek és bérletek, és azok díjai Székesfehérváron. Bevezetik az időalapú elektronikus jegyeket és bérleteket: lesz 90 perces, 24 órás és 72 órás jegy, emellett megjelennek 15, 30 és 90 napos bérletek is, melyeket online, okostelefonon lehet megvásárolni.
2022.07.14
A női kézilabda NB I középmezőnyének elejét célozza meg az előző szezont a tizedik helyen záró Alba Fehérvár KC.
2022.07.12
A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház mammográfiai szakrendelésre, emlőszűrésre várja Székesfehérváron élő hölgyeket. Mezőfalván és Nagykarácsonyban szűrőkamionban biztosítják a vizsgálatot.
2022.07.10
Székesfehérvárról is több bejelentés érkezett a Mabisz összesítése szerint.
2022.07.08
A Déli összekötő vasúti híd építése miatt módosul a menetrend hétfőtől, több vonalon is.
2022.07.06
Az eseményt az olasz Antonio Caldara 1713-ban Rómában bemutatott Szent István-oratóriuma zárja.
2022.07.01
Székesfehérvár színjátszótáborral várja a fiatalokat.
2022.06.28
Az amerikai élelmiszergyártó a kekszek nagyobb hányadát készíti a különleges lisztből
2022.06.23
Országszerte több mint húsz helyszínen lehet megnézni a vasúttársaság rendezvényeit.
2022.06.18
Az Alba Fehérvár hazai pályán húsz ponttal legyőzte a Kecskemétet a férfi kosárlabda NB I harmadik helyéért zajló párharc első mérkőzésén.
2022.06.12
A nagy érdeklődésre való tekintettel augusztus végéig lehet megnézni a tárlatot.
2022.06.10
Székesfehérváron tartották a projekt országos nyitórendezvényét.
2022.06.06
Idén a belépőjegy ára sem változik. Újdonság, hogy a nagymedence árnyékos lesz.