2025.08.23, Szombat

Székesfehérvár

Több mint 50 milliárdos fejlesztési forrás Székesfehérvár idei költségvetésében

2023.02.12

Helyi hírek

Székesfehérvár közgyűlése pénteki ülésén elfogadta a város 2023. évi költségvetését, amelynek főösszege megközelíti a 104 milliárd forintot, ebből fejlesztési, felújítási célokra 50,7 milliárd forint áll rendelkezésre.

Fehérváriak is segítik a mentést a földrengés sújtotta Törökországban

2023.02.08

Helyi hírek

A 19 fős mentőegység speciálisan képzett mentőkutyákkal vesznek részt a mentésben, azután pedig az egészségügyi ellátásban segítenek.

Február 27-ig pályázhatnak a fiatalok az alba regia ösztöndíjakra

2023.02.07

Helyi hírek

Székesfehérvár ismét meghirdette a városi fiatalokat támogató ösztöndíjpályázatait.

Fejér megyében is erős szélre figyelmeztetnek a hétvégén

2023.02.04

Helyi hírek

A Magyar Közút óvatosságra inti a közlekedőket az esetleges fakidőlések miatt.

Női röplabda Extraliga - Másodszor is legyőzte az MTK-t a MÁV Előre

2023.01.30

Helyi hírek

3-1-es győzelmet aratott a MÁV Előre SC-ST Solar az MTK Budapest felett, a női röplabda Extraliga alapszakasz 10. fordulójában. Nagy Fanni együttese ezzel szezonbeli második sikerét hozta össze és pontszámban beérte a tabella hetedik helyén álló fővárosiakat.

Bővíti székesfehérvári műhelyét az Axiál Kft. mezőgép-forgalmazó

2023.01.28

Helyi hírek

Építőgépből 467 darabot, betakarítógépből 138 darabot, mezőgazdasági anyagmozgató gépből pedig 107 darabot értékesítettek 2022-ben.

Most hétvégén is lesz közönségkori a fehérvári Jégcsarnokban

2023.01.26

Helyi hírek

Szombaton és vasárnapi is felhúzhatják a korcsolyát kicsik és nagyok.

Két versennyel bővült a második számú atlétikai versenysorozat

2023.01.23

Helyi hírek

A Gyulai István Memorialt idén már nem Székesfehérváron hanem a Nemzeti Atlétikai Központban rendezik meg. 

Változások a helyijáratok menetrendjében Székesfehérváron

2023.01.19

Helyi hírek

A módosítások a közösségi közlekedés szolgáltatás színvonalának növelését szolgálják.

Az Óbudai Egyetem gazdasági képzéseket indít Székesfehérváron

2023.01.18

Helyi hírek

Jelentősen bővül az Óbudai Egyetem képzési palettája Székesfehérváron, amely így a régió egyik legerősebb felsőoktatási központjává válik – jelentette be Prof. Dr. Kovács Levente rektor és Cser-Palkovics András polgármester a térség középiskolai vezetőinek tartott tájékoztató fórumon.

Petőfi 200 - Petőfi ihlette az Alba Regia Táncegyüttes új produkcióját

2023.01.16

Helyi hírek

Az Alba Regia Táncegyüttes Petőfi ihlette előadást mutat be Verslábak címmel márciusban, a székesfehérvári Táncházban - közölte a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ az MTI-vel.

Imádságos megemlékezést tartottak Székesfehérváron a doni katasztrófa 80. évfordulóján

2023.01.14

Helyi hírek

1943. január 12-én kezdődött a 2. magyar hadsereg megpróbáltatásainak sora, melynek következtében több mint százezer magyar honvéd esett el a Don-kanyarnál. Csütörtökön este Spányi Antal megyés püspök a nyolcvan évvel ezelőtti harcokban hősi halált halt, megsebesült, vagy fogságba esett katonák és családjaik emlékére imádkozott.

Hamarosan új kivitelezések indulnak a Székesfehérvár közlekedését megújító óriásprojekten

2023.01.11

Helyi hírek

A vasút déli, tehát Új Váralja sor felőli oldalán 149+3 állásos P+R parkoló épül. Emellett 100 darab B+R kerékpártámasz is készül.

Fehérvári bravúrgyőzelmet arattak az osztrák jégkorongliga vasárnapi fordulójában

2023.01.09

Helyi hírek

A Hydro Fehérvár AV19 3-2-re legyőzte a második helyen álló vendég olasz Bolzano Foxes együttesét az osztrák jégkorongliga (ICEHL) vasárnapi fordulójában.

Folytatódnak a vadvasárnapok a Sóstó Vadvédelmi Központban

2023.01.07

Helyi hírek

Állatorvosi bemutatók és szakvezetés is várja az érdeklődőket.

Már lehet jelentkezni a székesfehérvári csillagvizsgáló tavaszi bemutató időszakára

2023.02.11

Helyi hírek

2023-ban is várja látogatóit a Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló a Fürdő sor 3. szám alatt.

Távozik az Alba Fehérvár vezetőedzője

2023.02.07

Helyi hírek

A klubelnök szerint a csapatnak új hangra, új impulzusra van szüksége, hogy elérjék kitűzött céljaikat.

A Kondor Kör munkáiból nyílik kiállítás Székesfehérváron

2023.02.05

Helyi hírek

33 alkotó munkáit láthatja a közönség.

Macinap és Bögre túra is várja az érdeklődőket Sóstón

2023.02.02

Helyi hírek

Februárban is folytatódik a Vadvasárnapok programsorozat a Sóstó Vadvédelmi Központban.

Továbbra is ingyenes a vasútállomás melletti murvás parkoló használata Székesfehérváron

2023.01.29

Helyi hírek

A parkoló használata továbbra is ingyenes.

Fejér vármegyében is változik a vasúti menetrend néhány vonalon február elejétől

2023.01.27

Helyi hírek

A változások között egyebek mellett február 4-től Fejér vármegyében is módosul a 702-es és 704-es számú autóbuszvonalakon egyes járatok indulási ideje a Budapest-Székesfehérvár vasúti vonalon biztosított vonat-busz csatlakozások további javítása érdekében.

Megújultak a sóstói tanösvény táblái

2023.01.25

Helyi hírek

A népszerű kirándulóhelyet hétvégente egyre többen látogatják Fehérvár zöld szívében. A Természetvédelmi Területen tavasszal több új élmény várja a látogatókat.  

Februárban is bemutatják a Fejér Holló Diákszínpad darabját

2023.01.22

Helyi hírek

Az első előadásra már elkeltek a jegyek, a másodikra hamarosan lehet helyeket foglalni.

Farsangi maszkabál a Hetedhét Játékmúzeumban

2023.01.19

Helyi hírek

Az új évben is tematikus múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várja az óvodásokat, általános és középiskolásokat a Hetedhét Játékmúzeum.

Több mint 600 milliós kapacitásbővítés a székesfehérvári Amplio Automatika Kft.-nél

2023.01.17

Helyi hírek

Európai uniós támogatás segítségével, 632 millió forintos gyártási kapacitásbővítést hajtott végre Székesfehérváron az automatizálással és prototípus-fejlesztéssel foglalkozó, elsősorban autóipari gyártók gyártósoraira célgépeket tervező és gyártó Amplio Automatika Kft.

Újévi táncház és mesenép - íme az Alba Regia táncegyüttes januári programjai

2023.01.15

Helyi hírek

Újévi táncházzal és a családok legnagyobb örömére a Mesenép című előadással kezdődnek az Alba Regia Táncegyüttes programjai a Malom utcai Táncházban 2023-ban.

Osztrák jégkorongliga - Jó kezdés után simán kikapott Salzburgban a Fehérvár

2023.01.13

Helyi hírek

Az elmúlt idényben ezüstérmes Hydro Fehérvár AV19 4-1-re kikapott a címvédő Salzburg vendégeként az osztrák jégkorongliga (ICEHL) keddi játéknapján.

Petőfi 200 Székesfehérváron: a Pelikán udvarnál emlékeztek a nemzet költőjére

2023.01.10

Helyi hírek

Megemlékezést szervezett a 200 éve született Petőfi Sándor tiszteletére Székesfehérvár Önkormányzata és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Fejér Megyei Tagozata a Pelikán udvar bejárata melletti emléktáblánál.

Az MH 43-asok alakulatának neve is megváltozott

2023.01.08

Helyi hírek

A névváltoztatás szükségességét a Honvédelmi Minisztérium szerint a csapathagyományok és a csapatszellem újraépítése indokolja.

Korszerűbb gimnáziumban folytathatnak tanulmányokat a székesfehérvári diákok

2023.01.04

Helyi hírek

A projektben teljes körű belső felújítást kap a vármegyei székhely gimnáziuma.