Arconic-Alba Fehérvár néven kezdi meg a 2022/2023-as idényt a férfi kosárlabda NB I legutóbbi bronzérmese.
A klub csütörtöki sajtótájékoztatóján Balássi Imre elnök közölte, mindig jelentős, ha a gazdasági élet fontos szereplője és egy sportegyesület szorosra fűzi az együttműködést. "A TAO révén az Arconic eddig is szerepet vállalt a klub működésében, de mostantól két évig névadó szponzorként lesz jelen az életünkben" - fejtette ki az elnök.
Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, az egész közösség számára fontos, hogy legyenek sikeres egyesületek és olyan példaképek, akikre a gyerekek felnézhetnek.
"Ez egy komoly üzenet a régió több cégének, hogy érdemes támogatni a sportot" - jelentette ki a polgármester.
A megállapodást Varga Zsuzsanna, a székesfehérvári székhelyű fémipari cég ügyvezetője, valamint Simon Balázs, az Alba ügyvezetője látta el kézjegyével.
Simon Balázs elmondta, a keret hétfőn kezdi meg a felkészülést a következő szezonra, a négy amerikai légiós pedig két hét múlva érkezik Magyarországra. A válogatottal világbajnoki selejtezőket vívó, majd Németországban az Európa-bajnokságon szereplő Vojvoda Dávid, Pongó Marcell, Somogyi Ádám és Szabó Zsolt majd csak szeptember második felében csatlakozik társaihoz.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.