Felszabadultan, jó érzéssel szeretne versenyezni a jövő heti székesfehérvári Európa-bajnokságon Szép Balázs, a júliusi világbajnokság bronzérmese.
"Az év elején edzőimmel azt a célt tűztük ki, hogy váljak a válogatott stabil tagjává, jussak ki a világ- és Európa-bajnokságra. A célokat elértem, a világkupákon is jól szerepeltem, sikeres idény van mögöttem. A világversenyekre kijutottam, sőt pályafutásom első egyéni világbajnoki szereplését egyéniben bronz, csapatban pedig ezüstéremmel zártam. Ezek után az Európa-bajnokságon mindenféle teher nélkül, felszabadultan, ugyanakkor koncentráltan szeretnék versenyezni" - mondta az MTI-nek az UTE 22 éves öttusázója, aki hozzátette, a világbajnokságon értékes tapasztalatokat szerzett az új lebonyolítású, "gyors" öttusáról, és ha érmet szerezne Székesfehérváron, az valóban a hab lenne a tortán.
Szép Balázs elárulta, hogy a felkészülése nem volt zavartalan, mert a világbajnokság utáni egy hét pihenőt kényszerűségből még egy héttel meg kellett toldania, ugyanis elkapta a koronavírust.
"Korábban már voltam covidos, de az nem kínzott meg ennyire, mint a mostani. Két hét után elkezdhettem az edzéseket, az edzőim szerint a teljesítményemen nem érződik a hosszabb kihagyás, még ha én nem is érzem magam olyan jó formában, mint a világbajnokság előtt. Majd kiderül, mindez mire lesz elég" - mondta, majd hozzátette, hogy a székesfehérvári terep nem lesz idegen a számára, mert a 2017-es junior világbajnokságon indult ott. Akkor dobogóra is esélyes volt, de a lovaglásban elkövetett három akadályverés miatt elúszott az érme.
"Utána kiszámoltam, hogy a verőhibák nélkül tényleg dobogóra állhattam volna. Jó verseny volt az a junior világbajnokság, a balul sikerült lovaglás ellenére szép emlékeket őrzök róla" - emlékezett vissza.
Az Eb kedden az egynemű váltókkal kezdődik, majd szerdától az egyéni versenyek selejtezője és elődöntője zajlik, vasárnap lesz a két döntő, 19-én, hétfőn pedig a vegyes váltó.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.