A teljes monolit és vasbeton vázszerkezet 90 százaléka beépítésre került a Market kivitelezésében épülő Alba Aréna projektjében.
Székesfehérvár multifunkciós csarnokának készültsége jelenleg 25 százalékos és 2023 végére elkészül - mondta el a hétfői munkaterület bejáráson a város polgármestere. Az elsősorban a jégkorongot kiszolgáló aréna a Market Építő Zrt. kivitelezésében épül, legutóbb ebben a cikkben számoltunk be a projektről, részletes galériát is közölve.
Cser-Palkovics András hangsúlyozta, hogy az Alba Aréna egy több évtizedes álom megvalósulását jelenti, és elsődlegesen a Fehérvár AV19 jégkorongcsapat otthona lesz, emellett kulturális programoknak, vásároknak, nemzetközi és hazai konferenciáknak is helyet ad majd. Hozzátette: a csarnok befogadóképessége jégkorong meccseken 6000, koncertek és egyebek események esetében akár 8000 fő is lehet.
A polgármester jelezte, hogy az épület fűtését megújuló energiából, talajszondák segítségével biztosítják.
A városvezető közölte, hogy a létesítmény körül sokszáz parkoló létesül, az objektum megközelítése érdekében több bekötőutat is építenek.
Cser-Palkovics András kérdésre elmondta, hogy a Modern városok program keretében, teljes egészében állami forrásból, nettóban számítva több mint 30 milliárd forintból valósul meg a beruházás.
Az eseményen Bajnok Sándor, a Market Építő Zrt. műszaki igazgatója kiemelte, hogy tavaly novemberben a földmunkákkal kezdődött a kivitelezés, amely jelenleg a harmadik ütemnél jár. A teljes monolit és vasbeton vázszerkezet 90 százaléka már beépítésre került, most a tetőtartó acélszerkezetek beemelése folyik Magyarország legnagyobb mobil darujával.
Jelezte, nyár közepére teljesen bezárják az épületet, addigra a tetőszigetelés, tetőfedés és a homlokzati üvegportálok beépítése is megtörténik.
Az Alba Aréna 100x100 méter alapterületű épület lesz, amelynek tetejére több mint 14 ezer négyzetméternyi lemezfedés kerül. A multifunkcionális csarnok a jégkorongon kívül további 20-25 teremsportágat is ki tud majd szolgálni: a tervek szerint a jégfelület az év minden napján rendelkezésre áll, arra hőszigetelő fedést fektetnek, amennyiben más sportág használja vagy más típusú rendezvényt fogad.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.