2018.11.03
Az Alföldi Tej Kft. pénteki taggyűlése Rózsás Mónikát választotta meg a cég ügyvezető igazgatójának - közölte a társaság szombaton az MTI-vel.
2018.10.25
A székesfehérvári szakrendelésre várják mammográfiai vizsgálatra a Székesfehérváron és Isztiméren élő, szűrésre hívott hölgyeket. A mobil szűrőkamionban, Dunaújvárosban várják a szakemberek a meghívóval rendelkezőket
2018.10.24
A székesfehérvári szakrendelésre várják mammográfiai vizsgálatra a Székesfehérváron élő, szűrésre hívott hölgyeket. A mobil szűrőkamionban Dunaújvárosban várják a szakemberek a meghívóval rendelkezőket.
2018.10.22
Október 23-án 15 órakor kezdődnek a városi ünnepi megemlékezések az 56-os forradalom és szabadságharc tiszteletére. Elsőként megemlékezést és koszorúzást tartanak az Ötvenhatosok terén, ahol Dr. Vizi László Tamás, a Kodolányi Egyetem rektorhelyettese mond beszédet, majd 16 órától a Városház téren "Miénk e föld!" címmel mutatnak be utcaszínházi produkciót fehérvári fiatalok részvételével.
2018.10.15
A fehérvári távolugró Endrész Klaudia ezüstérmet nyert vasárnap a Buenos Airesben zajló ifjúsági olimpián. Az ARAK 17 éves magyar versenyzője egyetlen centiméterrel maradt le a győzelemről, utolsó ugrásával az összetett élén volt, a végső győztes belga Maite Beernaert azonban végül megelőzte.
2018.10.12
Elkészült egy új, műanyag borítású sportpálya a Kézilabda Szövetség támogatásával a székesfehérvári István Király Általános Iskola udvarán a palánkrendszerrel és a labdafogó hálókkal együtt. A tornateremben pedig a város támogatásával egy új mászófalat építettek és felújították a régit.
2018.10.10
Egy nemzet akkor lehet erős, ha a társadalom minden korcsoportjára odafigyel - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden a Pesti Vigadóban, az idősek világnapja alkalmából tartott ünnepségen, amelyen átadták az Idősbarát önkormányzat és az Idősekért díjakat.
2018.10.10
Október 15-én, hétfőn, a Fejér Megyei Hírlap Állásbörzéje várja a munkakeresőket, munkahelyváltásra készülőket, október 16-án, kedden pedig a továbbtanulás előtt álló diákoknak szolgál hasznos információkkal az Alba Regia Felsőoktatási Expo az Alba Regia Sportcsarnokban.
2018.10.09
Hatmilliárd forint keretösszegben fejlesztik a gyermek- és ifjúságpszichiátriai addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszert; a program megvalósításához szükséges forrásokat a Széchenyi 2020 program biztosítja - közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) kedden az MTI-vel.
2018.10.08
Székesfehérváron 200 évvel ezelőtt kezdődött a magyar nyelvű színjátszás hivatalos pártolása, ennek tiszteletére a Vörösmarty Színház december első hétvégéjén mutatja be Madách Imre drámai költeményét, Az ember tragédiája 1. címmel.
2018.10.03
A város közigazgatási területén – a helyi jelentőségű védett természeti terület kivételével – az avar és növényi hulladék nyílttéri égetése 2018. október 8. hétfőtől 2018. október 15. hétfőig 08.00 és 20.00 óra között engedélyezett, vasárnap azonban tilos az égetés!
2018.09.30
Közel 1,2 millió forint értékű, jó állapotú Suzuki SX4-et vehettek át pénteken a csalai polgárőrök. Csalán, a polgárőrség megalakulása óta gyakorlatilag megszűntek a betörések, korábban volt, hogy szinte minden második házba betörtek az őszi időszakban.
2018.09.24
Hétfőn délután meghibásodott kettő sorompó Martonvásár és Kápolnásnyék között, ezért az ilyenkor érvényes biztonsági előírások miatt lassabban közlekednek a vonatok az útátjárókban.
2018.09.20
Több mint 360 óvodás és kísérőik csatlakoznak az Autómentes Nap keretében rendezett kismotoros-futóbiciklis felvonuláshoz. A menet így a Gáz utcán halad majd végig, ahol pénteken 10.30 és 11.00 óra között időszakosan lezárják a bal, illetve a jobb oldali útpályát.
2018.09.17
Elfogytak a bérletek a Vidi hazai Európa-liga mérkőzéseire és a jegyek a Chelsea elleni találkozóra, így az angol sztárklubot várhatóan telt ház előtt fogadják a fehérváriak december 13-án, a Groupama Arénában.
2018.10.31
Koszorúzásokkal emlékeznek Székesfehérvár katonai emlékhelyein a száz évvel ezelőtt aláírt padovai fegyverszüneti egyezményre. Az 1918. november 3-án megkötött szerződés pontot tett az Osztrák–Magyar Monarchia első világháborús szereplésére, megszüntetve ezzel a magyar alakulatok fegyveres működését is.
2018.10.24
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály (KR NNI) kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 54 éves székesfehérvári férfivel szemben.
2018.10.23
Az Erasmus+ program pályázati lehetőségeit ismerteti Pribil-Kövesdy Döniz, a Tempus Közalapítvány pályázati referense a III. Béla király téren található VMK Pedagógiai Szakkönyvtárában október 25-én csütörtökön 16 órától.
2018.10.18
A Fejér megyei szakemberek a rendőrség tevékenységét ismertető előadásokat és bemutatókat tartottak kisiskolásoknak.
2018.10.14
A csapatzászló-adományozási ünnepség után a Szent László teremben aláírta szerződését a nyolcezredik magyar tartalékos katona, Győri Árpád, őrvezető.
2018.10.12
A püspök szerint a régészeti eredmények jelentős mértékben növelik az ismereteket, gazdagítják a város és a megszentelt hely történetét.
2018.10.10
Magyarországon huszonöt, Európa-szerte pedig több mint 600 filmszínházban rendezik meg vasárnap az Európai Art Mozi Napot, amelynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az európai filmművészet sokszínűségére.
2018.10.10
Menet közben gyulladt ki egy személygépkocsi október 9-én, kedden reggel az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán, Székesfehérvárnál.
2018.10.09
A munkaterület átadásától számítva 18 hónap alatt felépülhet a multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok Székesfehérváron, miután az önkormányzat meghívásos közbeszerzési eljáráson kiválasztotta a nyertes ajánlattévőt. A nyertes ajánlattevő a Market Építő Zrt. lett, míg a nettó vállalkozói díj 25,75 milliárd forint.
2018.10.05
A pénteki műszaki átadással véget ért a Pozsonyi út felújítása a Zsolnai út és a Nagyszombati út közötti szakaszon. Az önkormányzati forrásból megvalósult, közel kettőszáz millió forintos fejlesztés során megújult az útburkolat, a járda, valamint kiépítették az új zárt csapadékvíz-elvezető csatornát az utcában.
2018.10.03
Hivatalosan is az utolsó szakaszához érkezett a székesfehérvári Sóstói Stadion kivitelezése: a műszaki átadás után kedden megkezdődött a használatbavételi engedélyeztetési eljárás - közölte a székesfehérvári önkormányzat az MTI-vel.
2018.09.27
Az újraélesztéssel kapcsolatos nyílt bemutató napot tartanak a Székesfehérvári Szív Egyesület szervezésében jövő kedden a Deák Szakgimnáziumban. A szív világnapjához kapcsolódó, 17.30 órakor kezdődő programon számos, az egészségvédelemmel foglalkozó szervezet képviselteti magát.
2018.09.24
2018. szeptember 24-től 2018. október 03-ig Kelenföld –Érd felső állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest – Székesfehérvár és a Budapest – Pusztaszabolcs vasútvonalon a mellékletben szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.
2018.09.19
Az idei esztendőben is közös sétával hívják fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelem támogatására és a szűrővizsgálatok fontosságára szeptember 29-én. A szombat délelőtti közös séta reggel 9 órakor kezdődik az Országalmánál a séta végén pedig a Palotai kapu téren felállított a Richter Egészségváros programjain szakemberek adnak tanácsot a mellrákkal és a mell önvizsgálatával kapcsolatban is.
2018.09.16
Fiatal református értelmiségieknek szóló konferenciasorozat indult Székesfehérváron a közösségépítés és a felekezeti hovatartozás erősítése érdekében - mondta Bársony Márton, a Károli Gáspár Református Egyetem tudományos főmunkatársa az M1 aktuális csatornán szombat reggel.