2024.03.29, Péntek

Dunaújváros

A dunaújvárosi ápolókat is meg kell becsülni

2017.02.20

Az Országgyűlés határozata alapján, 2014 óta minden év február 19-én ünnepeljük a Magyar Ápolók Napját. Ebből az alkalomból dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő ellátogatott a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházba, ahol virággal köszöntötte a műszakban dolgozó ápolókat.

Véradó mozgalom indult Dunaújvárosban

2017.02.16

2017. évtől kezdődően a dunaújvárosi Vöröskereszt elindította a „Dunaújvárosi Diákvér” nevű véradó mozgalmat, amely diákok százait vonhatja be a véradók táborába.

Adományosztás a HISZ dunaújvárosi szervezeténél

2017.02.14

A Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatának dunaújvárosi szervezete az Önkormányzattal együttműködve közel 200 nagycsaládos számára, valamint egyedül élő nyugdíjas rászorulónak osztott ki tartós élelmiszer csomagokat és téli ruhákat.

Dunaújvárosban nyílt tárlat a Gastroblues Fesztivál történetéről

2017.02.11

A dunaújvárosi Munkás Művelődési Központban útjára indult vándorkiállítás fotók és programlisták segítségével eleveníti fel a rendezvény mintegy két és fél évtizedét.

Több száz egyetemi diploma lendült a magasba

2017.02.07

2017. február 4-én diplomaátadó ünnepséget rendeztek a Dunaújvárosi Egyetemen. Ebben a félévben több, mint kétszázan tettek sikeres záróvizsgát, így nem csoda, hogy zsúfolásig megtelt az intézmény sportcsarnoka.

Több ajánlatról is döntött a Gazdasági és Területfejlesztési Bizottság

2017.02.02

2017. február elsején Dunaújvárosban ülésezett a gazdasági és területfejlesztési bizottság. Szabó Imre városfejlesztési igazgató a közgyűlési döntések után ajánlatot kért több tervező cégtől is.

Óvodák újulnak meg Dunaújvárosban

2017.01.27

Az Európai Uniós források felhasználásával közel 280 millió forintból újulhat meg Dunaújváros két óvodája.

Corbisier Kim képeiből készült kiállítás Nagyvenyimen

2017.01.23

Egy befejezetlen életút mozgalmas és művészileg kiemelkedően tartalmas pillanataiba egy tehetség ujjlenyomatának hagyatékán keresztül nyerhetünk bepillantást akkor, ha 2017. február 3-ig még felkeressük a Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár földszinti galériáját Nagyvenyimen.

Balesetmegelőzési kezdeményezés indult Dunaújvárosban

2017.01.20

Aktuális

A „Tegyünk együtt a balesetmentes közlekedésért” elnevezésű program keretében a lakosság közúti jelzésekkel kapcsolatos észrevételeit várják a szervezők.

A dunaújvárosi piac délkeleti sarka is lefedésre kerül

2017.01.17

Szabad utat adott a városi piacra tervezett megoldásnak a legutóbbi ülésén a Gazdasági és Területfejlesztési Bizottság.

Az Év Dunai Szigete 2016-ban: a Szalki-sziget

2017.01.02

Negyedszer hirdette meg az Év Dunai Szigete szavazást a Dunai Szigetek blogoldal. A szavazás 2016 utolsó napján zárult, és fölényes szavazati többséggel a Szalki-sziget nyerte meg.

Rábólintottak az egykori zöld SZTK rendbetételére

2016.12.01

Rendkívüli közgyűlést tartott Dunaújváros képviselőtestülete a hajdani zöld SZTK bontási munkálatainak kapcsán.

Átadták a Szociális Munkáért Díjat

2016.11.20

A Szociális Munkáért-Dunaújváros Díjat a közgyűlés idén Borsos József szakpszichológusnak, valamint Katona Péternek, a Kandó Kálmán téri Hajléktalan Ellátó Centrum volt vezetőjének posztumusz adományozta.

Mit eszik a gyerek a menzán?

2016.10.26

A dunaújvárosi és az enyingi szülők megkóstolhatják!

Dunaújváros kenyerével jótékonykodik a város

2016.10.20

Több mint ötszázezer forint gyűlt össze a város kenyerének eladásából az elmúlt negyedévben, amit a Családok Átmeneti Otthona részére adományoztak.

A fiatal nemzedékek nagy mesélőjének hősei most megrajzolhatóak!

2017.02.20

Aktuális

A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház, Csukás István író életműve előtt tisztelegve rajzpályázatot hirdet diákok részére korhatár nélkül.

Demonstráció Dunaújvárosban: Béremelést követel a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség

2017.02.15

További alapbéremelést követel a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség a középtávú bérmegállapodás végrehajtása mellett. A szakszervezet ennek érdekében demonstrációt hirdetett Dunaújvárosba, a Dunaferr társaságcsoport székháza elé. A vállalat menedzsmentje azonban a demonstráció helyett tárgyalást javasol.

Díjeső a dunaújvárosi Vállalkozók Bálján

2017.02.13

A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara idén is jutalmazta az év vállalkozóit. Ebből az alkalomból a helyi gazdaság képviselői között egy közösségépítő bált is rendeztek.

Új támogatási forma segítené a dunaújvárosi anyákat

2017.02.10

2017. február 8-án ismét ülésezett a dunaújvárosi Gazdasági és Területfejlesztési Bizottság. Az idei költségvetési tervezet mellett a szülési és gondozási támogatást tartalmazó rendelet-tervezetről is tárgyaltak.

A csütörtöki magyar-orosz megállapodások áttörést jelentenek a Dunaferrnek

2017.02.03

Az orosz többségi tulajdonban lévő ISD Dunaferr Zrt. jövőjét illetően áttörést jelentenek a csütörtöki magyar-orosz kormányközi megállapodások, hiszen azok legalább 20 millió eurós fejlesztést jelentenek a cégcsoportnál.

Kültéri sportparkot kap Dunaújváros

2017.01.27

Két villámgyors döntéssel vette kezdetét Dunaújváros januári közgyűlése, ahol Cserna Gábor polgármester a testület elé tárta a Dunaferr Sportegyesület 50 milliós tartozását, valamint elfogadásra javasolta a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Program nyertes pályázatát.

Díjátadás Dunaújvárosban – A város kultúrájáért dolgoztak

2017.01.25

Idén ismét elismerésben részesültek azok, akik Dunaújváros kultúrájának felemelése és megismertetése érdekében maradandót alkottak.

Egészségtelenre értékelték Dunaújváros levegőminőségét

2017.01.21

Tizenhárom településen is veszélyesnek minősítette a levegőt szombaton az Országos Közegészségügyi Központ. Dunaújváros levegőjét pedig egészségtelennek minősítették a szálló por miatt.

Birkás István festőművésznek életmű-kiállítása nyílik Dunaújvárosban

2017.01.18

Birkás István, a hetvenéves festő életműveiből „Mostani Lélekfestészet - Birkás István 70” címmel nyílik kiállítás pénteken a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben.

Megoldották Dunaújváros vízellátásának krízishelyzetét

2017.01.17

Megoldották a Dunaújváros ivóvíztermelésével kapcsolatos nehézségeket, illetve a kapacitásproblémákat, valamint növelték és tovább fogják növelni a csápos kutakból kitermelhető ivóvíz mennyiségét is.

Korszerűsítették a dunaújvárosi kórház telefonos előjegyzési rendszerét

2016.12.27

Ezáltal a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet betegei számára is elérhetővé válik a telefonos szolgáltatás.

Dunaújvárosi novemberi közgyűlési döntések

2016.11.24

Többek között fejlesztési pályázatok előkészítéséről, sportszervezetek támogatásáról döntöttek a novemberi rendes közgyűlésen a képviselőtestület tagjai.

Vádemelési javaslat a volt dunaújvárosi képviselő ügyében

2016.10.28

Vádemelési javaslattal zárták le a 2013-ban meggyilkolt dunaföldvári vállalkozó ügyében folytatott nyomozást - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hat magyar város együtt startol az ELENA energetikai forrásaira

2016.10.21

Kaposvár, Tatabánya, Zalaegerszeg, Dunaújváros, Szombathely és Veszprém konzorciuma legalább 40 milliárd forintos uniós forráshoz juthat energetikai fejlesztésekre.

Tovább hasít a HASIT program

2016.10.18

A Dunaújvárosi Egyetem Hallgatói Sikeresség Támogatása (HASIT) újabb elemekkel bővül, melyeknek elsődleges célja az eddig remekül működő rendszer fenntartása, bővítése.