Idén második alkalommal indult el a Hankook sikeres társadalmi felelősségvállalási programja, a „Közösségi Összefogás a Szebbért”, azaz a „KÖSZ, Hankook!” projekt.
A gumiabroncsgyártó vállalat ezúttal egy kutyapark létrehozásáért, illetve a felelős állattartásért kampányolt.
A kezdeményezés egy, a dunaújvárosiak számára létrehozott önkéntes program, amely a vállalat 2013-ban létrehozott Hankook Dolgozói Önkéntes Programjából nőtte ki magát. A „KÖSZ, Hankook!” segítségével 2016-ban – civil önkéntesek bevonása mellett – szabadtéri edzőparkot hoztak létre, felújították a dunaújvárosi tűzoltóság épületének egyes részeit, továbbá megszépült a mentőállomás is. A program ez alkalommal egy kutyapark létrehozásáért kampányol, amellyel egyben a felelős állattartásra is ösztönöz és felhívja a figyelmet ennek fontosságára.
Az elmúlt egy hónapban három területre szavazhattak a helyi lakosok az erre kijelöltwww.koszhankook.hu weboldalon, a győztes helyszín pedig a Batsányi utca mögötti felső Duna-part lett. A munkálatok rövid időn belül megkezdődnek, így hamarosan birtokukba vehetik a kis kedvencek Dunaújváros legújabb kutyaparkját.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.