2024.03.28, Csütörtök

A nagyrendezvények hónapja lesz a május Dunaújvárosban

dunaujvaros.hu

2017.04.30. 16:19

Városháza téri buli, bringatúra és a Nagy Családi Hétvége is szerepel Dunaújváros májusi rendezvénytarában.

Hirdetés

A rendezvények csütörtöki sajtótájékoztatóján Cserna Gábor polgármester elmondta, a kétnapos Májusi Mulatsága (április 30. és május 1.) négy millió forintot biztosított az önkormányzat a szervező dunaújvárosi Tourinform iroda részére. A polgármester kiemelte a szintén május 1-jén megrendezésre kerülő jótékonysági magyar-székely jégkorong gálamérkőzést, amely bár nem önkormányzati rendezésű, de a Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójának és dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgárának fővédnöksége alatt zajló program izgalmas délutánt, barátságos mérkőzést ígért a sportág kedvelőinek.

Május 13-án lesz a harmincharmadik bringatúra, amelynek lebonyolítására 1,5 millió forintot biztosít az önkormányzat. Ezen a napon 8-9 óra között lesz a gyülekező, a karszalagok kiosztása és a bemelegítés a Városháza téren, majd 9-kor elindulnak a bringások Mezőfalvára. Ott egy kis pihenőt követően 11 órakor indulnak vissza a főtérre, ahol tombolasorsolással várják őket. A program során több útlezárásra, forgalomkorlátozásra számíthatnak az autósok a bringatúra útvonalán. 

Május 26-28. között lesz a város legnépszerűbb rendezvénye, a Nagy Családi Hétvége. Pénteken koncertekkel várják az érdeklődőket az alsó Duna-parton, ahol fellép többek között az Edda. Szombaton lesz az össznépi sütögetés, a Parázs-Varázs. A mintegy négyszáz asztalhely nagy része már elkelt, körülbelül hatvan szabad hely van még, amelyet a Tourinform irodában, vagy a rendezvény honlapján, a www.parazsvarazs.com oldalon lehet foglalni.  Ezen a napon is több programmal várják az érdeklődőket, ilyen például a kispályás foci kupa, motorcsónak bemutató, kötélhúzó verseny, az újraélesztési rekordkísérlet fináléja, valamint este Fenyő Miklós koncertje és diszkó zárja a napot. Vasárnap a gyerekeké lesz a főszerep, kézműves foglalkozásokkal, légvárakkal, rendvédelmi bemutatóval, játszóházzal. Ekkor rendezik meg a Kéz a kézben elnevezésű esélyegyenlőségi napot és az Ezer Lámpás éjszakája programot, és több koncerttel is készülnek, fellép például Szíj Melinda, a Bon-bon és Deniz. Erre a háromnapos programra 15 millió forintot biztosít az önkormányzat. Cserna Gábor polgármester megköszönte a további főbb partnerek, a CIB Bank, a Hankook, a Dunaferr. Mórocz Erika, a helyi Tourinform iroda vezetője elmondta, a Nagy Családi Hétvége során lezárják majd az alsó Duna-parti utat a Lemezalakító és az E-ON szabadidőpark között. Arra kérik a kilátogatókat, hogy lehetőség szerint inkább gyalogosan vagy tömegközlekedési eszközzel érkezzenek, hiszen a parkolók korlátozott számban állnak rendelkezésre a területen. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján pedig mintegy tízezer látogató fordul meg a rendezvényen. Mind a három napon buszjárat fog közlekedni az Alsó Duna-partra.

 

Forrás: dunaujvaros.hu

AktuálisDunaújvároscsaládi programok2017 májusnagyrendezvények