2017. március 26-án a Bartók Kamaraszínház ismét megrendezi a már hagyománnyá vált családi nyílt napot.
Az egész napos program során találkozhatnak művészeinkkel, próbálhatnak jelmezeket, színházi sminkeket, fotózkodhatnak a díszletelemek között és betekinthetnek a nyílt próba kiemelt nagyszínpadi produkciójába. Ízelítőt kaphatnak a készülő koreográfiákból, dalokból. Részt vehetnek vetélkedőn és „kocsmai” kvízen.
NYÍLT NAP PROGRAMJA:
13:00 - Megnyitó
13:15 – Sajtkirály nyílt próbája
14:15 - Kulisszajárás
15:00 – Valahol Európában nyílt próba
16:00 – Jelmezbemutató
16:30 – Ott a pont - vetélkedő
17:00 – Színházi „kocsma” kvíz a Művész presszóban
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.