2024.10.12, Szombat

Előreláthatóan három töltőállomás lesz Dunaújvárosban

villanyautosok.hu, zoldautok.hu

2017.02.24. 10:40

A vártnál kisebb érdeklődés mellett zárult 2016 december végén az önkormányzatok számára kiírt, elektromos autó töltők telepítésének finanszírozását segítő pályázat. Dunaújvárosban összesen 3 darab elektromos autó töltők kiépítését tervezik.

A tervek szerint a 15 ezer főnél nagyobb lélekszámú városok (88 db), a budapesti kerületek (23 db) és a főváros pályázhatott az akkor kiadott közlemény szerint összesen 500 (valójában csak 492) darab elektromos autó töltő kiépítésének a támogatására. A kormány 1,25 milliárd forintot biztosít a projektre, ami A kategóriás (2×22 kW AC) töltők telepítése esetén minden pályázat esetén fedezné az igényelhető költségeket (C kategóriás villámtöltők esetén a keret szűk lenne, de a pályázat kiírása ezek telepítését nem is ösztönözte).

A közvéleményt (és vélhetően a kiírót is) a nagy meglepetés januárban érte, amikor kiderült, hogy a jogosult 112-ből mindössze 75 önkormányzat, (köztük négy budapesti kerületi) adott be pályázatot az év végi határidőig. A pályázat segítségével így a 492 helyett csak 209 helyen valósulhat meg töltőtelepítés. Ezzel 418 autó egyidejű töltése válik lehetővé. Ez a 75 település és kerület összesen 276 töltőt igényelhetett volna, jól látszik tehát, hogy még a pályázók sem mind használták ki a számukra elérhető keretet. Arról egyelőre nincs információnk, hogy melyik város milyen töltőket igényelt, illetve hogy azokat a városokon belül pontosan hol tervezi telepíteni. A pályázat jól megközelíthető, frekventált helyként fogalmazta meg a töltőknek megfelelő helyet.

Bár a Világgazdaság azt írta (konkrét lista nélkül), hogy értesüléseik szerint főleg a nagyobb városok és a fővárosi kerületek pályáztak, a listán jól látható, hogy a legtöbb hiányzó töltőpontot (164-et) épp a kimaradó nagyvárosoknak és fővárosi kerületeknek kellett volna megépíteniük. A kisebb önkormányzatok úgy tűnik élni akarnak ezzel a lehetőséggel, hogy legalább ezen a területen ne maradjanak el végleg a tehetősebb fővárostól.

Hiába tűnik azonban úgy, hogy ezek a városok lefedik az ország nagy részét, a pályázaton igényelhető töltők nem fogják megfelelően biztosítani az ország bejárhatóságát. A töltőket nem a fontosabb útvonalak mentén, hanem városközpontokban kell elhelyezni, és a finanszírozási keretek miatt szinte biztos, hogy a töltők többsége 22 kW-os AC töltő lesz. Erről a ma forgalomban lévő autók többsége 6-8 óra alatt tud feltölteni, így csak célállomási töltőnek vagy vészhelyzeti töltőnek használhatók. Biztosan lesz majd közöttük villámtöltő is, de a városközponti elhelyezkedés miatt azok nagyon távol esnek majd a gyors közlekedést biztosító főútvonalaktól és autópályáktól.

Gazdaságelektromos autóautótöltőDunaújvárostöltőtelepítés