2021.03.06, Szombat

Véradó mozgalom indult Dunaújvárosban

infodunaujvaros.hu

2017.02.16. 11:20

2017. évtől kezdődően a dunaújvárosi Vöröskereszt elindította a „Dunaújvárosi Diákvér” nevű véradó mozgalmat, amely diákok százait vonhatja be a véradók táborába.

Hirdetés

A verseny elsősorban a Dunaújvárosban működő középiskolák 18. életévüket betöltött diákjainak szól, másodsorban az őket oktató tanároknak, valamint az iskola egyéb dolgozóinak, a szülőknek és a rokonoknak.

A Vöröskereszt dunaújvárosi szervezete arra törekszik, hogy a tanulók az iskolában megrendezett véradásokon a vérre rászoruló emberek segítségére legyenek a középiskola befejezése után is.

A véradásokon megjelentek számát az adott iskola 18 éven felüli tanulói létszámával arányosan fogják kiértékelni. Kiemelt célnak tartják, hogy a tanulók motiváltak legyenek minél több donor toborzásában a saját iskolájuk helyezésért. Az iskolák eredményeit a tavaszi középiskolai véradások befejezése után április végéig kiértékelik. Az őszi véradás sorozat eredményét pedig december közepéig.

Az első helyezett jutalma a Vöröskereszt által létrehozott vándorserleg birtoklása, valamint a véradásban résztvevők megvendégelése lesz.

A véradásokon készült jegyzőkönyv a résztvevőket név szerint felsorolja és ennek hitelességét a Diákönkormányzatnak is le kell majd igazolnia.

Feth Katalin területi vezető ad a továbbiakról felvilágosítást a 70-933-8511 - as telefonszámon.

Helyi hírekDunaújvárosdiákVöröskereszt2017Dunaújvárosi Diákvérvéradó mozgalom