Idén három ismert városi szakember vehette át a Dunaújváros Kézművességéért Díjat a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara küldöttgyűlése előtt.
A díj azon kisvállalkozók, iparos emberek életpályáját ismeri el, akik kiemelkedőt alkottak egy-egy szakma, szolgáltatás helyi történetében. A három díjat kapott vállalkozásról a méltatások alapján elmondható, hogy mind kisvállalkozások, családi együttműködéssel. Magas szintű szakmaismeret és szakmaszeretet jellemzi őket, tulajdonosi szemléletű üzletvitel, lokálpatrióta gondosság. Nagyon fontos az is, hogy mindannyian jelentős szerepet játszottak az évtizedek során, vagy játszanak ma is a szakmai utánpótlás nevelésében.
Díjat kapott Bedő Tibor, aki vendéglátás terén végzett tevékenységével írta be magát a szakma helyi történetébe. A díjat méltán vehette át Szarka László is, aki a város legrégebben működő horgászboltját nyitotta meg 1990-ben a Szórád Márton úton. Mellettük még Léhner Lajos bőrdíszműves is átvehette az elismerő díjat.
A díjazottakról bővebben: http://www.infodunaujvaros.hu/hirek/olvas/eletutakat-elismero-dij-a-kamaratol-2017-04-30-213108
Forrás: Kőhalmi Kálmán/infodunaujvaros.hu
Geotermikus fűtésre állítják át a félévszázados épület fűtését, de a külső burkolatok megújulása is jelentős megtakarítást hoz.
A Balatoni Hajózási Zrt. 1.000.000 forintot adományozott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata részére.A hagyományőrző Hajósbálon a tombola teljes bevételét jótékony célra ajánlotta fel a BAHART.