2020.12.03, Csütörtök

Székesfehérvári Balett Színház

Beethoven 250 - a zeneszerzőzsenire emlékeznek március 10-én

2020.03.08

Aktuális

A 250 évvel ezelőtt született Ludwig van Beethoven zeneszerzőzsenire emlékeznek március 10-én kedden a Hermann László Zeneiskolában. A 18 órakor kezdődő koncerten a művészetoktatási intézmény Zongora Tanszékének növendékei mellett a Székesfehérvári Balett Színház művészei is fellépnek.

Tánckrimit készített a Székesfehérvári Balett Színház Franz Kafka életéről

2020.01.28

Kultúra

Egyfelvonásos tánckrimit készített a Székesfehérvári Balett Színház Franz Kafka életéről, a Franc című produkció bemutatója február 4-én lesz a Vörösmarty Színházban.

Négy bemutatót tervez az új évadban a Székesfehérvári Balett Színház

2019.08.28

Kultúra

Négy bemutatót tervez az új évadban a Székesfehérvári Balett Színház, amely műsoron tartja tavalyi darabjait is - közölte az intézmény igazgatója szerdai székesfehérvári sajtótájékoztatóján.

A Rómeó és Júliát mutatta be a Székesfehérvári Balett Színház

2019.05.13

Kultúra

Vasárnap láthatta először a közönség a Vörösmarty Színházban a Rómeó és Júlia című háromfelvonásos balettet. A Shakespeare klasszikus műve alapján, Prokofjev zenéjére készült klasszikust öt további alkalommal láthatja majd a közönség májusban és júniusban.

Új nagyszínházi bemutatóra készül a Székesfehérvári Balett Színház

2019.04.27

Kultúra

Shakespeare klasszikus műve alapján, Prokofjev zenéjére készült Rómeó és Júlia című háromfelvonásos balettet május 12-én láthatja először a közönség a Vörösmarty Színházban. A produkcióról dr. Cser-Palkovics András polgármester és Egerházi Attila, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója, a darab rendező-koreográfusa tartott sajtótájékoztatót.

Székesfehérvári Balett Színház is fellép szeptember végén a Millenáris parkban

2018.09.10

Kultúra

Csaknem ötven ingyenes tánc- és mozgásművészeti előadás, gyermekprogramok, performanszok és táncház várja az érdeklődőket szeptember 30-án a Millenáris parkban a 25 éves Nemzeti Kulturális Alap (NKA) jubileumi programsorozatának keretében.

A fehérvári közönség előtt is bemutatkozik a Székesfehérvári Balett Színház

2018.03.12

A korábbi két budapesti fellépést követően a fehérvári közönség előtt is bemutatkozik jövő csütörtökön a Székesfehérvári Balett Színház: az egy éve alakult társulat a Vörösmarty Színházban lép fel.

Új helyen próbál a Székesfehérvári Balett Színház

2020.02.17

Aktuális

A másfél éve megalakult Székesfehérvári Balett Színház februártól a Videoton Oktatási Központ színháztermében talált új otthonra, ahol az elkövetkező másfél évben nyugodt körülmények között készülhetnek majd új bemutatóikra.

Félelmekről, egyedül maradásról és elmúlásról a tánc nyelvén a Székesfehérvári Balettel

2019.10.03

Kultúra

A Balett Színház idei évadának első bemutatójára október 16-án lesz a Vörösmarty Színházban. A Homokrajzok című előadásban három kortárs balettet, táncverset láthat majd a közönség. Az új etűdök közül kettőt – Homokrajzok és Félhomály – Egerházi Attila balettigazgató koreografál, a harmadik, az Eltűnőben című rész pedig Kristian Ole Tangen norvég vendég koreográfus rendezésében kerül színpadra.

A Magyar Táncművészek Szövetségében a Székesfehérvári Balett Színház

2019.06.02

Kultúra

A Magyar Táncművészek Szövetsége – a magyar táncszakma legjelentősebb és legrangosabb grémiuma – május 27-i elnökségi ülésén felvette tagjai sorába a Székesfehérvári Balett Színházat.

A tánc világnapja - Gálaesttel és díjátadóval ünnepelnek hétfőn Budapesten

2019.04.29

Kultúra

Gálaesttel és díjátadóval ünnepli a tánc világnapját a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége (MTSZ) a Müpa Fesztivál Színházában hétfőn este.

Diótörő - bemutatta első nagybalettjét a Székesfehérvári Balett Színház

2018.12.16

Pénteken este a Vörösmarty Színházban mutatta be a Székesfehérvári Balett Színház Csajkovszkij Diótörő című balettjét. Csajkovszkij remekműve, a Diótörő olyan klasszikus értékeket hordozó zenemű, amely az ünnep fontosságát hangsúlyozza és a hétköznapok szürkeségétől való eltávolodást jelenti.

Megalakult a Székesfehérvári Balett Színház

2018.08.02

Kultúra

Hivatalosan is megkezdte működését szerdán Székesfehérvár új kulturális intézménye, a Székesfehérvári Balett Színház.

Március 22-én lesz a Székesfehérvári Balett színház bemutatkozó estje

2018.03.04

Március 22-én, csütörtökön 19 órakor a Vörösmarty Színházban lesz a Székesfehérvári Balett Színház a bemutatkozó estje. „Blablabla” című műsorukban négy eredeti történetet mesélnek el a tánc nyelvén, az est vendége az Alba Regia Vonósnégyes és az Alba Regia Táncegyüttes lesz.