Az épületet a következő hat évben az önkormányzat bérli a társulatnak.
A volt Vörösmarty Mihály Művelődési Ház 1934 óta adott helyet fontos közművelődési feladatot ellátó intézményeknek, szervezeteknek, és kínált sokszínű és tartalmas kulturális elfoglaltságot fiataloknak, időseknek egyaránt. Működése azonban ellehetetlenült, részben erősen leromlott állapota miatt, ezért egy ideje üresen állt.
A Székesfehérvári Balett Színház most új otthonra lelt a Kaszap István utca 6. szám alatt - közölte a fehérvári önkormányzat kommunikációs központja az MTI-vel.
A Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola pályázott és támogatást nyert el arra a célra, hogy felújítsa és újra életet leheljen az épületbe, így kapta meg a helyszínt a balettszínház. A létesítményben állandó próbatermek és irodák segítik a társulat fejlődését a jövőben.
Cser-Palkovics András polgármestert, aki elmondta, hogy az épületet a következő hat évben az önkormányzat bérli a balettszínház számára.
Egerházi Attila igazgató szerint a négy évvel ezelőtt alapított Székesfehérvári Balett Színház életében jelentős mérföldkő az új otthonba költözés.
A Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola képviseletében Rodics Eszter elnök arról beszélt, hogy nettó 210 millió forint támogatás és több mint 70 millió forint önerő biztosításával újult meg az épület.
Teljes pályafelújítást végeznek a Kiskunfélegyháza–Szentes–Orosháza vasútvonal Bács-Kiskun vármegyei szakaszán. A 147-es vonalon zajló munkálatok során egyebek mellett kicserélik a síneket és az elhasználódott vasbetonaljakat, hét közúti–vasúti átjárót építenek át, valamint három kisebb hídon is beavatkoznak. A fejlesztés eredményeként lekerülhetnek a lassú jelek a Kiskunfélegyháza és Gátér közötti szakaszról.