Svéd és cseh koreográfus darabját is bemutatják, valamint a Müpában is vendégszerepel a társulat.
A tervek szerint novemberben mutatja be a világhírű cseh kortárs koreográfus, Jirí Kylián Un Ballo című művét a Székesfehérvári Balett Színház - közölte a színház igazgatója az intézmény 2022-es terveiről tartott hétfői sajtótájékoztatón.
Egerházi Attila elmondta, hogy február végétől egy másik jelentős kortárs koreográfus, a svéd Alexander Ekman Szeszély című darabját is játsszák, amelyet a vírushelyzet miatt korábban mindössze kétszer adtak elő Székesfehérváron. Az egyfelvonásos darabot nem önállóan mutatják be, hanem az általa koreografált Prométheusz című darabbal, amely egy Beethoven zenéjére alkotott cselekményes balett.
Április elején a Müpában vendégszerepel a Székesfehérvári Balett Színház, ahol a Boban Markovic Orkestar zenéjére adnak elő táncos produkciót, majd a hónap végén az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára készülő összművészeti produkcióban lépnek fel.
Május végén két egyfelvonásos balett bemutatóját tartják: Az élet értelme munkacímű táncszínházi darab Örkény egypercesein alapszik.
Egerházi Attila közölte, hogy a Szeszélyhez hasonlóan több olyan darabjuk van, amelyet alig tudtak játszani a vírushelyzet miatt, ezért műsoron tartják a Pillangók, a Hattyúk tava, az Aladdin, valamint a Homokrajzok című előadásaikat.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.