2024.04.20, Szombat

Kultúra

Virtuózokkal koncertezett a fehérvári kamarakórus

2017.02.12

A napokban tartották meg a Virtuózok újévi koncertjét a Pesti Vigadóban, melyre meghívták a székesfehérvári Vox Mirabilis Kamarakórust is.

Népzenét terjesztő énekes vetélkedő veszi kezdetét Székesfehérváron

2017.02.09

2017. február 10-én kerül megrendezésre a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny ötödik területi válogatója. A Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával megvalósuló eseménynek a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium ad otthont.

Páratlanul különleges építészeti tárlat nyílt a Tolnai utcai Tagkönyvtárban

2017.02.06

2017. február 7-én, 11.00 órától nyílik meg Sárosi István kiállítása „A XX. század első felének építészete képeslapokon” címmel a Vörösmarty Mihály Könyvtár Tolnai utcai Tagkönyvtárában. A tárlat egészen február 18-ig, a könyvtár nyitvatartási idejében látogatható.

Felavatták Csoóri Sándor domborművét

2017.02.05

Csoóri Sándor azt kutatta, ami fontos az egyén, a magyar és a közösség életében. Gárdonyban a költő születésének évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen felavatták a Fejér megyei irodalmi emlékfal legújabb, Csoóri Sándort ábrázoló domborművét.

Táplálkozástudományi előadássorozat indul Székesfehérváron

2017.02.01

Február 8-án, szerdán délután a Fekete Sas Patikamúzeumban dr. Duschanek Valéria „A tudós válaszol” címmel táplálkozás-biokémikus ad táplálkozási tanácsokat, amelyek a rákbetegség ellen alkalmazhatóak.

Kiállítás nyílik a fehérvári művészetis diákok alkotásaiból

2017.01.27

A Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban jövő hétfőn nyílik meg a Tóparti szakmai tárlat, melyet egészen február 10-ig tekintheti meg a közönség. A színvonalas kiállításon a grafikus, a keramikus és a textilműves diákok is képviselik magukat egy-egy alkotással.

Díjátadás Dunaújvárosban – A város kultúrájáért dolgoztak

2017.01.25

Idén ismét elismerésben részesültek azok, akik Dunaújváros kultúrájának felemelése és megismertetése érdekében maradandót alkottak.

Corbisier Kim képeiből készült kiállítás Nagyvenyimen

2017.01.23

Egy befejezetlen életút mozgalmas és művészileg kiemelkedően tartalmas pillanataiba egy tehetség ujjlenyomatának hagyatékán keresztül nyerhetünk bepillantást akkor, ha 2017. február 3-ig még felkeressük a Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár földszinti galériáját Nagyvenyimen.

Átadták a Tollpihe díjakat Székesfehérváron

2017.01.22

Immár 12. alkalommal hirdették meg a Tollpihe Meseíró Pályázatot Székesfehérváron. A 3-4., valamint az 5-8. évfolyamosok versenyének eredményhirdetése pénteken volt a Hiemer-házban, ahol a kis meseíró palántákat Csimáné Kiss Ilona iskolaigazgató és Iszkádi Erika igazgató köszöntötte.

A Magyar Kultúra Napja: Programok sokasága lesz az egész megyében

2017.01.19

Fejér megyében zenés színdarabbal, versmondással, nyílt nappal, valamint író-olvasó találkozóval ünneplik meg a magyar kultúra napját.

Székesfehérvár színes programokkal emlékezik meg a magyar kultúra napjáról

2017.01.17

A programok között szerepelnek kiállítások, filmbemutató és egy ünnepi gálaműsor is.

Öreghegyen programokban gazdagnak ígérkezik a Magyar Kultúra Napja

2017.01.13

A Magyar Kultúra Napja alkalmából színes programokkal várják az érdeklődőket az Öreghegyi Közösségi Házban, 2017. január 20-án.

Gyermekrészleggel bővült az Aranybulla Könyvtár

2017.01.09

A Zentai utcai Általános Iskola könyvtárának és az Aranybulla Könyvtárnak az átalakítása még tavaly nyáron megtörtént a város finanszírozásában. Az iskola volt könyvtárhelyiségében tornaszobát hoztak létre, az Aranybulla Könyvtárban pedig a könyvállomány gyarapodása miatt vált szükségessé a bővítés, ennek okán egy új gyermekrészleget alakítottak ki.

A szerep védelme alatt – beavató színházi foglalkozások a Vörösmarty Színházban

2017.01.06

A Vörösmarty Színház a napokban közzétett egy interjút, mely betekintést ad számunkra a beavató színházról és annak céljáról, valamint a fiatalok személység fejlődéséről. Ennek okán kérdezték meg Laposi Rékát, a Vörösmarty Színház művészeti főtitkárát, aki évek óta színjátszó csoportokat vezet és drámapedagógiával foglalkozik.

Zenevonat indul az Újévi Hangversenyen!

2016.12.29

Újévi koncertre várják az érdeklődőket január 1-jén, 17.00 és 19.30 órakor az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Farkas Ferenc hangversenybérletének keretében a Vörösmarty Színházban. A 19.30 órakor kezdődő koncertre még korlátozott számban vásárolható jegy a Vörösmarty Színház jegyirodájában.

Dunaújvárosban nyílt tárlat a Gastroblues Fesztivál történetéről

2017.02.11

A dunaújvárosi Munkás Művelődési Központban útjára indult vándorkiállítás fotók és programlisták segítségével eleveníti fel a rendezvény mintegy két és fél évtizedét.

Utcaszínházi előadással tisztelegnek a március 15-i forradalom hősei előtt

2017.02.08

Idén is egyedülálló programmal tiszteleg Székesfehérvár az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt: a Belvárosban, utcaszínházi formában, fehérvári fiatalok előadásában elevenednek meg a március 15-i események.

Magyarnak lenni jó: Bicskei tapasztalatok a kárpátaljai néptáncegyüttes ősbemutatójáról

2017.02.06

2017. január 28-án, Ungváron tartották a szlovákiai magyar Szőttes Kamara Néptáncegyüttes kárpátaljai ősbemutatóját. Az eseményen részt vett bicskei delegáció is élményekkel gazdagon tért haza.

Újra sokszínű programok a Kultúraházak éjjel-nappalon

2017.02.02

2017. február 10-12-e között a „Mindennapi hagyományaink” tematikával hirdetik az idei Kultúrházak éjjel-nappal programjait. A székesfehérvári sokszínű, közösségépítő és szórakoztató rendezvények között mozifilm, kiállítás, koncert, gyermekszínház, farsangi programok és kézműves foglalkozások is szerepelnek.

A Szent István Király Múzeumnál is szabálytalanságokra bukkant az ÁSZ

2017.02.01

Az Állami Számvevőszék befejezte a megyei hatókörű városi múzeumok ellenőrzését. Az intézmények ellenőrzése során a székesfehérvári Szent István Király Múzeumnál is szabálytalanságokat találtak.

Óperenciás mesemondó versenyen bizonyíthatnak a Fejér megyei diákok

2017.01.26

A székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár tizenhatodik alkalommal hirdette meg az Óperenciás Mesemondó Versenyt. A megye általános iskolásai február végéig jelentkezhetnek a megmérettetésre, melynek valamennyi fordulóját márciusban tartják.

Idén a Cserta család vehette át a „Pro Cultura Albae Regiae” díjat

2017.01.24

A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Vörösmarty Színházban rendezett gálán hat fehérvári iskola diákjai szavalták el a Himnuszt, majd felhangzott Kodály Zoltán három vegyeskari műve, a zeneszerző születésének 135., halálának 50. évfordulójára emlékezve, valamint bemutatták Szirtes Edina "Mókus" egyedülálló három tételes etno-szimfonikus művét is. Az ünnepségen Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője mondott köszöntőt.

A Döntés: Egy kiállítás, ami a jó és a rossz közötti választáshoz is segítséget nyújt

2017.01.23

Székesfehérváron január 22-én, a Magyar Kultúra Napján nyílt meg A Döntés című kiállítás a Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában, mely Somogyi Győző 127 festményét, valamint Párkányi Raab Péter 66 fotográfiáját vonultatta fel.

Szikora János újra indul az igazgatói posztért

2017.01.20

Székesfehérvár közgyűlése pénteken pályázatot írt ki a Vörösmarty Színház igazgatói posztjára. A teátrum jelenlegi igazgatójának megbízatása július 31-én jár le.

Birkás István festőművésznek életmű-kiállítása nyílik Dunaújvárosban

2017.01.18

Birkás István, a hetvenéves festő életműveiből „Mostani Lélekfestészet - Birkás István 70” címmel nyílik kiállítás pénteken a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben.

Sötétbe borul a Csók István Képtár – Hamarosan megnyílik „A Döntés” című kiállítás

2017.01.17

Január 23-tól lesz látogatható a Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában a Somogyi Győző 127 festményét, valamint Párkányi Raab Péter 66 fotográfiáját, fény-, tér- és illatinstallációját felvonultató „A Döntés” című kiállítás Székesfehérváron.

Elindult a jelentkezés a Fejér Megyei Diáknapokra

2017.01.11

A Fejér Megyei Művelődési Központ 2017 március 31-től április 2-ig rendezi meg Székesfehérváron a háromnapos rendezvényt. A kulturális esemény újítása, hogy a diákszínpadhoz hasonlóan a népszerű könnyűzene kategória indulói is két napon át szerepelhetnek a Diáknapok színpadán.

60 éve működik a megye legrangosabb alkotóköre

2017.01.09

Idén ünnepli alapításának 60. évfordulóját a Derkovits Képzőművészeti Kör, mely 14-es taglétszámával Fejér megye legrégebbi és legrangosabb alkotókörének számít.

Magyarországi ősbemutató a Vörösmarty Színházban

2016.12.30

A Vörösmarty Színházban január 21-én kerül bemutatásra az Apák és fiúk című színmű. Brian Friel darabja a magyarországi ősbemutató lesz Bagó Bertalan rendezésében.

A Művészetek Háza önkéntes munkára hívja a diákokat

2016.12.27

2017-ben is iskolai közösségi szolgálatra várják a tanulókat a Művészetek Háza és a M-ART Kulturális Egyesület. Az intézmény különböző programjai közül a szakmai és családi rendezvényeken, kiállításokon vagy akár a Fejér Megyei Diáknapokon is közreműködhetnek segítőként a tanulók.