2024.10.11, Péntek

Csaknem 350 diákkal lépett színre a Ludas Matyi

vorosmartyszinhaz.hu

2017.04.03. 10:42

Nagy nap volt a Vörösmarty Színház életében a március 29-e, hiszen egy több hónapja tartó alkotómunka ért a végéhez: tizenegy iskola közel 350 diákja mutatta be a Lúdas Matyi egy-egy jelenetét.

A 2014/2015-ös színházi évadban megvalósult Bojtárból tündérkirály, a tavalyi évadban pedig a Tündérhon vándorai című program sikerét követően a Vörösmarty Színház és az iskolák diákcsoportjai újabb közös produkció megvalósítását tűzték ki célul. Idén a választás ismét egy magyar remekműre, Fazekas Mihály Lúdas Matyijára esett, amelyet Schwajda György átiratából, tizenegy oktatási intézménnyel együtt hoztak létre. A felkészítés során a Vörösmarty Színház színművészei és táncművészei is bekapcsolódtak a programba, és mentori segítséget nyújtottak a színrevitelben. A Lúdas Matyi egymást követő jeleneteit különböző iskolák diákjai mutatják be, így elevenedik meg a drámai költemény egésze.

Az előadott jeleneteket zsűri is értékeli, a zsűri elnöke dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere lesz. A zsűri tagjai: Földi Zoltán, a Felsővárosi Általános Iskola igazgatója és dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója.

Díjazottak és díjak: 

A zsűrielnök különdíja: Arany János EGYMI, Felkészítő tanárok: Bartyik Katalin, Lohonyai Zoltán, Mentor: Kerkay Rita

Legeredetibb ötlet: Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, Felkészítő tanár: Gyetvai Mária, Mentor: Závodszky Noémi

Költői előadásmód díja: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Felkészítő tanárok: Bécsiné Kramer Ágnes, Németh Zsuzsa, Reiner Renáta, Mentor: Gál Horváth Bernadett

A zsűri különdíja: Kossuth Lajos Általános Iskola, Felkészítő tanárok: Ocskó-Kü Gyöngyi, Váminé Hegyi Angéla, Mentor: Kozáry Ferenc

Legjobb koreográfia: Hajnal Mozgástér

Legjobb rendezés: Székesfehérvári SC Széchenyi István Műszaki Szakgimnáziuma, Felkészítő tanár: Káldorné Varga Ágnes, Mentor: Juhász Illés

Legjobb Lúdas Matyi: Árgyelán Ádám, Vasvári Pál Gimnázium, Felkészítő tanár: Nagy Judit, Mentor: Matuz János

Legjobb Galiba: Hippeller Gerold, Székesfehérvári SC Árpád Szakgimnáziuma, Felkészítő tanár: dr. Décsenyi Zsófi, Mentor: Matuz János

Legjobb mellékszereplő: Bognár Máté, Chernel István Általános Iskola és Gimnázium, Felkészítő tanár: Papp Zsuzsanna, Mentor: Kelemen István

Legjobb Döbrögi: Géró Ádám, Dunaújvárosi SC Szabolcs Vezér Gimnáziuma, Felkészítő tanár: Tánczos Krisztina, Mentor: Matuz János

Legjobb előadás: Teleki Blanka Gimnázium (Felkészítő tanár: Láposi Anita, Mentor: Keller János) és Ciszterci Szent István Gimnázium (Felkészítő tanár: Ferenczy Noémi, Mentor: Tűzkő Sándor)

KultúraSzékesfehérvárpolgármesterdíjátadásvörösmarty színháziskolások