2024.04.19, Péntek

Székesfehérvár

Székesfehérváron újítják fel a gyermekvasút kocsijait

2016.11.24

Daruval emelik át speciális trélerre a hűvösvölgyi gyermekvasút egyik nyári, nyitott utasszállító kocsiját a gyermekvasút II. kerületi hűvösvölgyi végállomásánál.

Elsőként Székesfehérváron a Puskás Ferenc 10 című vándorkiállítás

2016.11.23

A székesfehérvári Szent István Király Múzeum lesz az első állomása a "Puskás Ferenc 10" című országjáró vándorkiállításnak: a pénteki megnyitót követően több héten át lesznek láthatók az egykori labdarúgó relikviái.

Az "Év legvirágosabb étterme" díjat a székesfehérvári Diófa étteremnek ítélték

2016.11.19

Pénteken Kaposváron tartották a Virágos Magyarországért elnevezésű környezetszépítő verseny díjátadó ünnepségét.

Átadták a NATO Erőket Integráló Elem bázisát Székesfehérváron

2016.11.18

A parancsnokság létrehozásával erősödik Magyarország biztonsága.

Korszerűsített, mégis klasszikus a Figaro házassága

2016.11.16

A Figaro házasságát november 5-én mutatták be a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, és a hónap folyamán még öt, decemberben pedig további három alkalommal tűzi műsorra a teátrum.

Százötvenen vettek részt a szombati ingyenes férfi szűrőnapon

2016.11.12

Nyílt szűrőnapot tartottak férfiaknak a Család- és Nővédelmi Központban. A szűrővizsgálatokra elsősorban azok jelentkezését várták, akik elmúltak 50 évesek és eddig nem vettek részt szűrővizsgálatokon. Az urológiai vizsgálatok mellett ingyenes vércukorszint-, koleszterin- és vérnyomásméréssel várják a résztvevőket a Humán Szolgáltató Intézet munkatársai.

20 éves a Fejér Megyei Mérnöki Kamara

2016.11.10

Húsz éves fennállása alkalmából ünnepi közgyűlést rendezett a Fejér Megyei Mérnöki Kamara a Fehérvári Civil Központ Színháztermében. A kamara 1996. november 8-án alakult meg a Fejérben 276 fővel. A rendezvényen kitüntetéseket adtak át: Sótér Árpád okleveles építőmérnök Bory Jenő Mérnökdíjat kapott, a Fejér Megyei Mérnöki Kamaráért díjat Török Tiborné okleveles építőmérnök és Kumánovics György okleveles geológus mérnök vehette át.

Ökumenikus megemlékezés és tudnivalók Mindenszentek Napján

2016.10.29

A hagyományoknak megfelelően idén is közös ökumenikus megemlékezést tart a Béla úti köztemetőben a katolikus, a református, az evangélikus, valamint a baptista egyház november 1-jén 16 órakor, amikor az emlékezőket a temető ravatalozójához várják.

Ünnepel a Macher Zrt.

2016.10.28

Negyedszázados siker a stabilitás, a folyamatos megújulás, az elkötelezettség jegyében.

Cselló maraton és virtuózok a Farkas Ferenc Hangversenybérletben

2016.10.24

A bérlet első előadására október 30-án a Felsővárosi Szent Sebestyén templomban kerül sor, ahol Medveczky Ádám karmester vezényli Mozart Requiemjét. 2017 január 1-jén világkörüli zenei kalandozásra hívják a közönséget, majd február 13-án Boros Misivel és a Virtuózok döntőseivel találkozhatunk. A sorozatot Cselló-maraton zárja április 3-án.

A Strabag által vezetett konzorcium építheti a Sóstói Stadiont

2016.10.17

Utolsó szakaszában a közbeszerzés, hamarosan dönthet a közgyűlés.

A forradalom lesz a központi téma a Határon túli magyar irodalom napjain

2016.10.13

Az 1956-os forradalom és szabadságharc irodalmi megjelenése, az írócsoportok kiállása és magatartása, valamint az emigráció irodalma áll a csütörtökön kezdődő Határon túli magyar irodalom napjai rendezvény középpontjában.

A csatornahálózat fontos fejlesztése készül el hamarosan Székesfehérváron

2016.10.11

Halad a Varga-csatorna medrének burkolásával a Colas Alterra, már kitisztították az árkot és lerakták az áteresz elemeit is. A 43 millió forintból megvalósuló kivitelezés határideje január közepe.

Teljesen megújul a fül-orr-gégészeti műtőblokk a székesfehérvári kórházban

2016.10.03

Nem csak felújítják, hanem új orvosi műszereket és eszközöket is vásárolnak.

A kutatókat és találmányaikat ünneplik péntek este

2016.09.29

Előadások, gyártúra, robotverseny és még tucatnyi tudományos program várja az érdeklődőket Székesfehérváron és Dunaújvárosban pénteken, délutántól éjfélig a Kutatók éjszakáján.

Modernebb üzemcsarnokban készülhetnek a Cerbona müzliszeletek

2016.11.24

A székesfehérvári csarnok átalakítása és az új gyártósor beállítása összesen negyedmilliárd forintba került a Naponta Kft-nek.

Székesfehérvár köszönti a Katalinokat

2016.11.22

Minden esztendőben ünnepséggel emlékeznek és köszöntenek ilyenkor Kati néni szobránál a belvárosi Liszt Ferenc utcában.

Megújult a székesfehérvári Csónakázó-tó körüli sétány

2016.11.19

A székesfehérvári Sóstó Természetvédelmi Terület megmentését célzó kiemelt beruházás része a Csónakázó-tó rehabilitációja, a terület központi költségvetési támogatásból újul meg.

Újabb iskola gazdagodott sporteszközcsomaggal

2016.11.18

Újabb tanintézmény, a székesfehérvári Németh László Általános Iskola diákjai vehették át és próbálhatták ki új sporteszközeiket a "Sport Legyen a Tiéd!" programsorozat keretében.

Téli útüzemeltetésre váltott Székesfehérvár

2016.11.15

Keddtől téli útüzemeltetésre váltott a Városgondnokság, ami azt jelenti, hogy november 15-től készenlétben van az a géppark, amivel szükség esetén el lehet végezni a síkosságmentesítést vagy az utak tisztítását. Ma reggel a városban a levegő -4 fokos volt, az útburkolat pedig átlagosan -3 fokosra hűlt le.

Ötödik alkalommal lesz Újszövetség Maraton Székesfehérváron

2016.11.11

Az országban egyedülálló esemény idén advent első vasárnapjának hajnalán, 4 órakor kezdődik és éjszaka fejeződik be.

Székesfehérvári müzli vitte a pálmát Párizsban

2016.10.30

Bekerült a világ leginnovatívabb élelmiszerei közé a Cerbona gluténmentes poharas müzlije. A napi fogyasztási cikkek legrangosabb nemzetközi versenyén, a SIAL-on vehették át az elismerést.

Kétnapos pályaválasztási kiállítás Székesfehérváron

2016.10.28

Pályaválasztási Kiállításra várják az érdeklődőket október 28-án és 29-án Székesfehérváron, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fejér megyei telephelyén, a Seregélyesi út 123-as szám alatt.

A fehérváriak szerint jól mennek a dolgok

2016.10.27

A Magyar Városkutató Intézet hat dimenzióban vizsgálta a székesfehérvári lakosság véleményét: lakossági elégedettség, döntéshozói problémaismeret, igénymegfelelés, átláthatóság, beleszólás és részvétel, valamint a helyi sajtó függetlensége.

7 milliárd forint jut az új belgyógyászati tömb építésére Székesfehérváron

2016.10.17

A Modern városok program keretében 11 ezer négyzetméterrel bővül a Fejér Megyei Szent György Oktató Kórház, ennek érdekében már a költségvetési forrás is rendelkezésre áll.

300 fiatal szerepel majd a forradalomidéző utcaszínházi előadásban

2016.10.13

A Magyar Advent című utcaszínházi előadással emlékeznek Székesfehérvár belvárosában az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára október 24-én.

Egy hónapja tervezi az új, fehérvári rendezvénycsarnokot a Kossuth-díjas építész és csapata

2016.10.12

A rendezvénycsarnok tervezői és a szurkolók első alkalommal találkoztak kedden késő délután a Hiemer-házban. A hat hónapos tervezési folyamat során többször is lesz ilyen.

Kinőtték a régit, ezért új gyártócsarnokot épített a VT METAL

2016.10.07

A Videoton vállalatcsoport székesfehérvári leányvállalata, a forgácsolásos fém alkatrész gyártással, szereléssel és felületkezeléssel foglalkozó VT METAL Kft. galván üzletága egy új ún. KTL csarnokot adott át a Nemzetgazdasági Minisztérium Nagyvállalati Beruházási Támogatás programja keretén belül.

56 csepp vér Feke Pál főszereplésével

2016.10.01

Ma mutatják be Székesfehérváron, a Vörösmarty Színházban az 56 csepp vér című musicalt.

Parkolóövezet-bővítésről és csatornaépítésről döntöttek Székesfehérváron

2016.09.24

Pénteken reggel tartotta soros ülését a város képviselő-testülete. Elsősorban lakossági kérések miatt bővültek a fizető parkolási övezetek, döntöttek arról, hogy a 2019-es U21-es EB-n, sikeres magyar pályázat esetén három meccset is játszanak a Sóstón, valamint csapadékcsatornák építésének közbeszerzési eljárását is elindította a testület.