2024.03.29, Péntek

Székesfehérvár

Sport, gyerekek, egészség - elkészült a Túrózsáki úti szabadidőpark Székesfehérváron

2017.12.09

Futópályák, kosár- és focipálya, játszótér, fitneszpark és rehabilitációs sportszerek, valamint biztonságos környezet szolgálja a mozogni vágyók igényét az új Túrózsáki úti szabadidőparkban. Az Öreghegy lábánál a Túrózsáki utca (volt Vidi parkoló) és az Pozsonyi út (öreghegyi Spar) közötti területen, az Aszalvölgyi vízfolyás mellett, felnőttek és gyerekek is egyaránt jól érezhetik magukat.

Székesfehérvári séf a Bocuse d’Or magyarországi döntőjében

2017.12.06

Esélyt kapott arra az ismert fehérvári szakács, hogy megvalósítsa régi álmát, s kijusson a legrangosabb szakmai világversenyre, amelyet korunk egyik legnagyobb szakácsikonjáról, a jelenleg 91 éves francia Paul Bocuse mesterszakácsról neveztek el.

Adventi családi délután lesz december 17-én a székesfehérvári Vörösmarty Színházban

2017.12.05

December 17-én, vasárnap 14 órától a Vörösmarty Színház adventi családi programot szervez a Színház Kávézóban, ahol lesz mesejáték, kézműves foglalkozás, tánc, közös gyertyagyújtás, adománygyűjtés, nyereményjáték. A nap folyamán állami gondozott gyermekek számára is várják az adományokat.

Fiatalok szerveztek hangulatos adventi programot a székesfehérvári Hiemer-házban

2017.12.03

A Székesfehérvári Diáktanács idén is megszervezte az Adventi Napot: délelőtt kisebb gyerekeket, családokat vártak a Hiemer-házba hangulatos, izgalmas készülődésre. Élettel telt meg a Pince Klub, a karácsonyi kézműveskedés mellett volt játék, mese és meleg tea is minden betérőnek. Délután városismereti versenyt bonyolítanak felsős és középiskolás diákokból álló mintegy húsz csapattal, a fiatalokhoz kötődő belvárosi közösségi tereken. A jótékonysági estet december 19-én rendezik, az összegyűjtött adományokat a Gyermekotthon lakóinak ajánlják fel.

Újra van háziorvos a Volán-telepen Fehérváron

2017.12.01

A város ezután is szívesen fogadja azokat a lakossági kezdeményezéseket, javaslatokat, amelyek jobbítják a mindennapokat.

Elektromos robbanás a székesfehérvári városházánál

2017.12.01

A föld alatti vezetékek meghibásodása okozta a robbanást.

Akadálymentesített színházi előadást szerveznek Székesfehérváron

2017.11.28

Autista, értelmi fogyatékos, hallás- és látássérült emberek számára is befogadható színházi előadást rendeznek Székesfehérváron.

40 esztendős a fehérvári hoki - az akkori csapat tagjait köszöntötték

2017.11.25

A péntek esti Fehérvár AV19 - Medvescsak Zagreb EBEL mérkőzés előtt megemlékezést tartottak az 1977-ben, Székesfehérváron, a Raktár utcában lejátszott első hivatalos Volán-mérkőzésről. Az akkori csapat tagjait a 40 éves jubileum alkalmából a Fehérvár AV19 menedzsmentjének tagjai és Székesfehérvár polgármestere köszöntötte a pályán.

A Gulag világáról nyílt kiállítás a székesfehérvári Szabadművelődés Házában

2017.11.24

Az Országgyűlés 2012-ben a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává nyilvánította november 25-ét, mert 1953-ban ezen a napon érkezett vissza Magyarországra a Gulag-lágerekből szabadon bocsátott rabok első csoportja. Az ő általuk közzétett művekből és dokumentumokból, a témában később nyilvánosságra került anyagokból rendezett kiállítást A Szabadművelődés Házában Sinka Jenő, a POFOSZ megyei elnöke.

Szombaton lesz a Jóembert keresünk bemutatója a székesfehérvári Vörösmarty Színházban

2017.11.23

November 25-én szombaton lesz a premierje Bertolt Brecht-Paul Dessau Jóembert keresünk című darabjának a Vörösmarty Színházban. Az előadást Bagó Bertalan rendezte. A főbb szerepekben Petrik Andreát, Tóth Ildikót, Gáspár Sándort, Derzsi Jánost, Krisztik Csabát, Nagy Pétert láthatják.

Milyen lesz tíz év múlva az unióban élni? -ez a kérdés is megmozgatta fehérvári regionális döntős diákok kreativitását

2017.11.22

Egyebek mellett ez a kérdés is megmozgatta hétvégén azoknak a diákoknak a kreativitását, akik Székesfehérvárra jöttek a „4 FOR EUROPE” elnevezésű regionális vetélkedőre.

Városrészi rehabilitáció - újabb út - és parkolóépítéseket indított a közgyűlés

2017.11.21

Közbeszerzési eljárást írt ki Székesfehérvár Közgyűlése pénteki ülésén „Sóstó Rehabilitáció Közúti elérhetőség fejlesztése II. ütem” elnevezéssel. Folytatódnak a városrészben az állami forrásból megkezdett út- és parkolóépítések.

Sportos programmal kezdődött el az idei Fejér Megyei Gyermekvédelmi Nap

2017.11.20

Az ötnapos rendezvénysorozat kezdődött hétfőn a VOK-ban, ahol a Gyermeki Jogok Világnapja előtt is tisztelegtek. A Fejér Megyei Gyermekvédelmi Napok nyitóeseményén, a Gyermekek Napján sportos programot szerveztek kispályás labdarúgó bajnoksággal és váltóversenyekkel, felhívva a figyelmet az egészséges életmódhoz való jogra.

Magyar tej és tejtermékek exportálására van lehetőség Székesfehérvárról

2017.11.17

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) több éves egyeztetéseinek köszönhetően péntektől lehetővé vált 13 magyar létesítmény számára, hogy tejet és tejtermékeket szállítson a Kínai Népköztársaság területére - közölte a tárca pénteken.

Áthelyezték a buszmegállót a székesfehérvári Széchenyi úton

2017.11.16

A Széchenyi úton zajló szennyvízcsatorna-rekonstrukció és az útfelújítási munkálatok miatt szerdától szünetel a forgalom a városközpont irányában lévő Református Általános Iskola elnevezésű buszmegállóban.

Újraavatták a Szent István Székesegyház felújított 56-os emléktábláját

2017.12.08

A Bazilika melletti 56-os emlékkereszt emléktábláit korábban az épület nagyszabású rekonstrukciója miatt távolították el, az új tábla Pintér Balázs szobrászművész alkotása. A város közgyűlése 2017 szeptemberében döntött úgy hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc emléke előtt adózva újraállítja a táblákat immár egységesen, egy műbe foglalva, azon áldozatok neveivel kiegészítve, akik a székesfehérvári 56-os eseményekhez kapcsolódóan veszítették életüket.

Elindult a Cipősdoboz akció – Fehérváron öt helyen várják az adományokat

2017.12.06

A Baptista Szeretetszolgálat 14. alkalommal szervezte meg országos karácsonyi adománygyűjtő akcióját az adventi időszakban, amelynek keretében idén országszerte 200 gyűjtőponton várják december 20-ig a gyerekeknek szánt, ajándékokkal megtöltött dobozokat. Fehérváron öt helyszínen várják a csomagokat.

Az egykori négykaréjos templom maradványait kutatják a Bazilika előtt Székesfehérváron

2017.12.04

Már a burkolata készül az Arany János utcának, a Bazilika előtti tér pedig ideiglenes járófelületet kap, hogy a templom mindkét irányból, könnyebben megközelíthető legyen. Az ásatás még nem fejeződött be, az eddig feltárt részeket védőborítással látják el, és tavasszal folytatódik a négykaréjos templom feltárása.

Felsővárosi vendégek fellépésével kezdődött el a Vízivárosi Advent Székesfehérváron

2017.12.02

Idén is összefogtak a testvérkörzetek, hogy az adventi hétvégéken ünnepi hangulattal teljen meg a Vízivárosi Általános Iskola aulája. A Vízivárosi Advent programsorozatának első rendezvényén a felsővárosi óvodások, iskolások és a városrész nyugdíjasklubjának műsora mellett bábelőadást is láthatott a közönség.

Székesfehérvárra és Dunaújvárosba is ellátogat Rákász Gergely orgonaművész a következő hetekben

2017.12.01

Több mint 300 év karácsonyából merít hangversenysorozatán Rákász Gergely.

Közel 160 cég működik a székesfehérvári Alba Ipari Zónában

2017.11.28

Az elmúlt két évben 36 cég vásárolt ingatlant az Alba Ipari Zóna negyedik üteméhez tartozó területen, így már 158 vállalat működik Székesfehérvár egyik legnagyobb ipari parkjában - közölte kedden az önkormányzat az MTI-vel.

Ritkán hallható Kodály művek csendültek fel a székesfehérvári Szent Imre templomban

2017.11.27

Ünnepi hangversenyt rendeztek szombaton a Szent Imre-templomban Kodály Zoltán tiszteletére. A gazdag, rendkívüli összeállítású koncerten közreműködöttaz Alba Regia Vegyeskar, a vendégül városunkba érkezett Kecskeméti Énekes Kör Erdei Péter Liszt- és Bartók-Pásztory-díjas karnagy, érdemes művész vezetésével, valamint Tóka Ágoston orgonaművész. Az Alba Regia Vegyeskart Kneifel Imre vezényelte.

Felállították a város karácsonyfáját Székesfehérváron

2017.11.24

Aktuális

Az adventi és karácsonyi ünnepi időszak közeledtével Székesfehérvár belvárosában az idei évben is a székesfehérvári tűzoltók segítettek felállítani a város leendő karácsonyfáját november 23-án.

Még nem aktív az influenza vírus, de gyakoribbak a tünetek

2017.11.23

Az influenza figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint 2017. november 13. és 19. között (2017. 46. hetében) a megye területén 460 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ez 14,1%-kal magasabb, mint az előző heti adat. A 100 ezer lakosra vonatkoztatott megyei megbetegedési arány 110,4%ooo volt, nincs influenza aktivitás.

Harmadik lett az egyesületi ranglistán a fehérvári Alba Triatlon SE

2017.11.23

Az országos amatőr egyesületi ranglistán kilencvenhat szakosztály közül az előkelő harmadik helyet szerezte meg az Alba Triatlon SE.

Rekord létszámú úszó vett részt a székesfehérvári diákolimpiai döntőn

2017.11.22

Minden eddiginél népesebb részvétel mellett, mintegy hatszáz felső tagozatos és középiskolás részvételével rendezték meg az úszás diákolimpia városi döntőjét a Csitáry Uszodában. A „B” kategória városi döntőjén ezúttal sem állhattak rajthoz igazolt versenyzők, azonban az iskolák most először öttusázókat, szinkronúszókat és vízilabdázókat is nevezhettek.

Seuso-búcsú - 27.528 látogató nézte meg a kincseket Székesfehérváron

2017.11.20

Vasárnap este 10 órakor bezárt a Szent István Király Múzeum Seuso kiállítása, Székesfehérváron összesen 27 ezer 528 látogató nézte meg a különleges lelet együttest. Az utóbbi három hét igazi kincs volt a kincsekkel, az utolsó héten naponta több, mint kétezer ember érkezett a múzeumba.

Idén is lesznek új fények Fehérváron az adventi belvárosban

2017.11.19

A Palotai kapu tértől a Zichy ligetig tart majd a fehérvári adventi vásár. A Belváros ünnepi díszkivilágításban pompázik majd, amit lassan már három hete szerel a Városgondnokság, lelkes szakembereiből álló csapat. Azért dolgozunk már november eleje óta az adventi díszkivilágítás szerelésén, hogy időre elkészüljünk – mondta Vörös Tamás a Városgondnokság rendezvény-műszaki csoportjának vezetője.

Óvodavezetőket választott és fejlesztésekről is döntött a székesfehérvári képviselő-testület

2017.11.17

Pénteken reggel soros ülését tartotta Székesfehérvár Önkormányzatának Közgyűlése, melyen óvodaigazgatókat is választott a testület: a Rákóczi Úti Óvoda vezetőjének Simonné Juhász Ágnest választották, a Ligetsori Óvoda igazgatói feladataival Gelencsér Ritát bízta meg a testület, a Felsővárosi Óvoda vezetője pedig Kovács Jánosné lett. Az ülésen számos fejlesztésről is döntöttek a képviselők.

Jogpontok - ingyenes jogi tanácsadás Székesfehérváron

2017.11.15

Eddig közel 11.000 kérdéssel fordultak a Közép-Dunántúlon élők a Jogpontok hálózathoz, hogy választ kapjanak a munkavilágával kapcsolatos jogi kérdéseikre.