2024.12.03, Kedd

Felsővárosi vendégek fellépésével kezdődött el a Vízivárosi Advent Székesfehérváron

szekesfehervar.hu

2017.12.02. 18:35

Idén is összefogtak a testvérkörzetek, hogy az adventi hétvégéken ünnepi hangulattal teljen meg a Vízivárosi Általános Iskola aulája. A Vízivárosi Advent programsorozatának első rendezvényén a felsővárosi óvodások, iskolások és a városrész nyugdíjasklubjának műsora mellett bábelőadást is láthatott a közönség.

Negyedik esztendeje annak, hogy a történelmi Vízivárost alkotó területek összefognak, hogy emlékezetessé tegyék a szeretet megtestesülését váró adventi időszakot. Az első adventi szombaton a felsővárosi óvodások, iskolások és a nyugdíjasklub elsősorban a hagyományokra épített műsorukkal szórakoztatták a családokat, valamint bábelőadást és hangszeres produkciót, Horváth Elemér hegedűművész és Horváth Péter zongoraművész játékát is hallhatta a közönség.

 

 

A Vízivárosi Advent programsorozatának első rendezvényén részt vett Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András is, aki köszöntőjében kiemelte, hogy nincs „közösségibb” ünnep, mint az adventi időszak és a karácsony, hiszen a szeretetből fakad az, hogy van, akit szeretünk, vannak, akiket szerethetünk és akik viszont szeretnek: ez igaz lehet egy családra, egy munkahelyi vagy baráti közösségre és egy város egészére is.

 

 

Székesfehérvár polgármestere szólt arról is, hogy az elmúlt hetekben azt tapasztalta a várost járva, hogy sokan kérdeznek az adventi programokról és várják izgalommal a hagyományos rendezvényeket. A Vízivárosi Advent kapcsán elmondta, fontos cél volt, hogy az adventi időszak ne csak a Belvárosról szóljon, hanem minél több városrészben várakozhassanak a fehérváriak karácsony szent ünnepére. A polgármester köszönetet mondott Horváth Miklósnénak, hogy éltre hívta a Vízivárosi Advent programjait.

Víziváros önkormányzati képviselője, Horváth Miklósné szerint az élet legnagyobb adománya, ha egy gyermek jön a világra és anyanyelvünk ezt szépen tudja érzékeltetni azzal, hogy aki gyermeket vár, arra azt mondjuk, hogy „áldott állapotban van” és „a szíve alatt hordja gyermekét”. „Az Isten az emberek iránti végtelen szeretetét abban nyilvánította ki, hogy egyszülött fiát küldte hozzánk több mint 2000 évvel ezelőtt..Csak remélni tudjuk, hogy a Betlehemi istálló fölött az a fénylő csillag valóban a békét, szeretetet hozza el az egész világnak és ilyenkor még a fegyverek is elhallgatnak.” – fogalmazott Horváth Miklósné. aki reményét fejezte ki, hogy nem csak az adventi koszorún gyúl ki a szeretet lángja, hanem mindenkinek a szívében és ezzel a szeretettel fordulnak egymás felé az emberek az adventi időszakban.

 

Legközelebb december 9-én, szombaton 15 órától folytatódik a Vízivárosi Advent Deák Lajosné önkormányzati képviselő és Tornyai Gábor plébános adventi gondolataival és két óvoda  -a Hétpettyes és a Nefelejcs -, valamint négy általános iskola - a Hétvezér, a Bory Jenő, a Széna téri és a Kossuth Lajos - karácsonyi műsorával.

Köszöntötte a résztvevőket Felsőváros önkormányzati képviselője, Földi Zoltán is, aki elmondta, hogy az óvodások, iskolások és a nyugdíjasok is a városrész hagyományait hozták el műsorukkal. Kiemelte, hogy a hagyományok fennmaradáshoz nem csak az kell, hogy különböző kiadványok őrizzék a múltat, hanem elsősorban az, hogy a legfiatalabb generáció is megélje és szívügyének tekintse ezt. A beszédeket követően Bencze András evangélikus lelkész szólt a résztvevőkhöz, majd Székesfehérvár polgármesterével és a városrészek önkormányzati képviselőivel közösen gyújtotta meg az első gyertyát az adventi koszorún.

Galéria

Aktuálisadvent SzékesfehérvárFelsőváros Víziváros