2024.05.07, Kedd

Fejér megye

Inverter gyártást indított a Hő és Légtechnika Kft. Sárbogárdon

2019.09.04

Gazdaság

A Hő és Légtechnika Kft. vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével inverter (feszültségátalakító) gyártást indított el a Fejér megyei Sárbogárdon, s ezzel új munkahelyeket is teremtett.

Évadnyitó a Vörösmarty Színházban - 25 éves évfordulóját ünnepli az önálló társulat

2019.09.02

Kultúra

A Vörösmarty Színház 2019/2020-as évadában olyan klasszikusokat láthat a közönség, mint a Játék a kastélyban, a Rómeó és Júlia, vagy a Mágnás Miska és két magyarországi ősbemutatóra is sor kerül. Az évadnyitón Szikora János igazgató megemlékezett arról, hogy a színház ebben az évadban ünnepli önálló társulata megalakulásának 25. évfordulóját.

Felderítették a parlagfüves területeket Fejér megyében is

2019.09.02

Aktuális

Az Agrárminisztérium és a Belügyminisztérium támogatásával ismét lehetősége nyílt a Fejér Megyei Kormányhivatalnak a parlagfűvel fertőzött területek légi felderítésére. A Készenléti Rendőrség helikopterének segítségével e feladatot idén is a növény- és talajvédelmi, valamint földhivatali szakemberek végezték.

Másfél milliárd forintnyi fejlesztés Dunaújvárosban

2019.09.01

Aktuális

Másfél milliárd forintnyi fejlesztés indult el Dunaújvárosban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretein belül - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t. Összesen négy, a Fejér megyei város különböző részein zajló beruházás kezdődik európai uniós források felhasználásával.

Székesfehérvári az ország második legjobb beosztott tűzoltója

2019.08.30

Aktuális

Dunaújvárosi és székesfehérvári hivatásos tűzoltók képviselték Fejér megyét a XII. Országos Tűzoltószakmai és II. Országos Műszaki Mentési Vetélkedőn augusztus 26. és 29. között Karcagon.

Komoly műszaki beavatkozással mentik meg Székesfehérváron a Vásártéri felüljárót

2019.08.30

Aktuális

Június közepén zárták le a balesetveszélyessé vált Vásártéri úti felüljárót, azóta a statikai vizsgálatok és a felújítási tervek is elkészültek. Kiderült, hogy az évtizedekkel ezelőtt jóval kisebb forgalomra méretezett szerkezet komoly műszaki beavatkozást igényel.

Nyári karbantartás után hétfőn reggel nyit a székesfehérvári uszoda

2019.08.28

Aktuális

A Városgondnokság munkatársai idén is elvégezték a nyári, szokásos karbantartást és felújítást, így szeptember 2-án, hétfőn már újra várja a vendégeket a Csitáry G. Emil Uszoda.

Rendkívüli iskolakezdési támogatást biztosít Dunaújváros

2019.08.26

Aktuális

A rendkívüli iskolakezdési támogatás iránti kérelmet augusztus 21. napjától szeptember 30. napjáig lehet benyújtani.

Ideiglenes körforgalom épül Székesfehérváron

2019.08.26

Aktuális

A Pozsonyi út - Zsolnai út kereszteződésben várhatóan a szeptember 9-i héttől ideiglenes körforgalmat alakítanak ki, majd ezt követően, a tapasztalatok birtokában épülhet meg a végleges körforgalom. Az ideiglenes körforgalom miatt áthelyezik a buszmegállót is, amire a Zsolnai úti járda felújítását követően kerül sor.

Ötvennél is több székesfehérvári családnak segít a Gondtalan sulikezdés adománygyűjtő akció

2019.08.18

Aktuális

Minden eddiginél több adomány gyűlt össze a Gondtalan sulikezdés jótékonysági akció során. A kezdeményezést harmadik alkalommal szervezte meg a Next Stop Fehérvár üzletközpont és a Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központ. A tanszereket, iskolai eszközöket a következő hetekben juttatják el a gondozott családoknak - hangzott el a pénteki átadáson.

Ősszel kezdődik a szabadidőpark építése a Palotavárosban

2019.08.16

Aktuális

Jelentős mennyiségű fát is ültetnek a Palotavárosi tavak mellett, ahol ősszel kezdődik a Túrózsáki úti szabadidőparkhoz hasonló centrum építése - többek között eről is határozott Székesfehérvár képviselőtestülete pénteken reggel. Döntöttek arról, hogy városi kezelésbe kerül az Akóts malom, önkormányzati támogatást kapnak a polgárőrök és járda illetve közvilágítás épül a Bregyó mellett.

Megújult a székesfehérvári Csemete Bölcsőde főzőkonyhája

2019.08.15

Aktuális

Befejeződött a Csemete Gyermekcentrum Bölcsőde főzőkonyhájának teljes felújítása. Az önkormányzat által finanszírozott, 32 millió forintos beruházás keretében a konyhát és a hozzá tartozó helyiségeket is felújították.

Mammográfiai szűréseket tartanak Fejér megyében

2019.08.14

Aktuális

A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház emlőszűrésre várja a Sárszentmihályon élő hölgyeket. Etyeken mobil szűrőkamionban biztosítják a vizsgálatot.

Látványos hőtérképen mutatják be Székesfehérvár biciklis útvonalait

2019.08.13

Aktuális

A "Bringázz a Munkába!" kampány keretében a résztvevők 480 ezer kilométert megtéve 214-szer tekerték körbe Magyarországot. Több mint 480 ezer kilométert tekertek május 6-31. között.

A Budapest-Székesfehérvár-Balatonfüred-Tapolca vonalon megnő a menetidő

2019.08.12

Aktuális

A Budapest-Székesfehérvár-Balatonfüred-Tapolca vonalon jelentősen, 30-60 perccel is megnő bizonyos vonatok menetideje műszaki ok miatt.

Oldtimer találkozó Bicskén

2019.09.03

Aktuális

Ha a veterán és klasszikus autók szerelmese vagy, akkor itt a helyed!

Remek lehetőség a Fejér Megyei nyugdíjasoknak

2019.09.02

Aktuális

Kedvezményeket kínál Fejér Megyei Nyugdíjasoknak az agárdi gyógyfürdő.

Virágos Magyarország - Székesfehérvár lett az Év települése a régióban

2019.09.02

Aktuális

Augusztus 30-án a tatabányai területi díjátadó keretében a Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyéket magában foglaló régió települései közül választotta ki a zsűri a nyerteseket: a három megyéből pályázó városok között Székesfehérvár, a falvak között Paloznak lett az első helyezett. A nyertes települések tovább folytathatják az országos fődíjért folyó versenyt, amelynek eredményét október elején hirdetik ki Budapesten.

Hangos üzemű szirénapróbák szeptember 2-án Fejér megyében

2019.08.30

Aktuális

Paks harminc kilométeres körzetében, valamint Ercsiben, Ráckeresztúron és Dunaújvárosban lesz hallható teljes körű szirénapróba szeptember 2-án, hétfőn.

Ismét mammográfiai szűréseket tartanak Fejér megyében

2019.08.30

Aktuális

A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház mammográfiai szakrendelésre, emlőszűrésre várja a Seregélyesen élő hölgyeket. Cecén, Dégen, Szabadhídvégen, Mezőkomáromban és Lajoskomáromban mobil szűrőkamionban biztosítják a vizsgálatot.

Négy bemutatót tervez az új évadban a Székesfehérvári Balett Színház

2019.08.28

Kultúra

Négy bemutatót tervez az új évadban a Székesfehérvári Balett Színház, amely műsoron tartja tavalyi darabjait is - közölte az intézmény igazgatója szerdai székesfehérvári sajtótájékoztatóján.

Öttusa - Vörös Zsuzsanna tizenöt éve lett olimpiai bajnok

2019.08.27

Aktuális

Vörös Zsuzsanna a 2004-es athéni olimpián, napra pontosan tizenöt éve lett olimpiai bajnok, s ezzel máig Székesfehérvár egyetlen ötkarikás aranyérmese.

Mammográfiai szűréseket tartanak Fejér megyében

2019.08.26

Aktuális

A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház mammográfia szakrendelésre, emlőszűrésre várja a Sárszentmihályon élő hölgyeket. Hantoson, Cecén és Dégen mobil szűrőkamionban biztosítják a vizsgálatot.

Augusztus 20 Székesfehérváron - ezek lesznek a Királyi Napok programjai Szent István ünnepén

2019.08.20

Kultúra

A Székesfehérvári Királyi Napok zárónapján, az Államalapítás ünnepén, augusztus 20-án Szent István királyra és Magyarország alapítására emlékezünk. Az ünnepi programok már reggel 10 órakor Népművészeti Fesztivállal kezdődnek és egészen este 11 óráig tartanak majd, tökéletes keretbe foglalva a Székesfehérvári Királyi Napok tizenkét napos programsorozatát.

Ma kezdődött a Koronázási Szertartásjáték Székesfehérváron

2019.08.17

Kultúra

Ma kezdődött és három napon át tart a Koronázási Szertartásjáték Székesfehérváron, ahol IV. Béla koronázása elevenedik meg.

Kovács István hosszabbított a Fehérvárnál

2019.08.16

Aktuális

Kovács István meghosszabbította jövő nyáron lejáró szerződését a MOL Fehérvár FC labdarúgócsapatánál.

Augusztus 22-ig lehet pályázni pécsi kollégiumi férőhelyekre

2019.08.14

Aktuális

Három hallgatónak biztosít helyet Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a pécsi Szántó Kovács János Kollégiumban. A jelentkezőknek 2019. augusztus 22. napján 12.00 óráig van lehetőségük, hogy benyújtsák pályázataikat.

Új játszóvár, árnyas homokozó, krétatábla a védett platánok alatt a Családok ligetében

2019.08.13

Aktuális

Átépítették, bővítették és új játszóeszközöket telepítettek a Bátky Zsigmond utcai játszótérre. A Családok ligetét mintegy tízmillió forint értékben újította fel saját költségvetésből a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. A keddi átadáson a gyerekek nagy örömmel vették birtokba az új játszóteret és azt a két táblát, amelyet krétarajzaikkal színesíthetnek mostantól.

Közel hetven fehérvári felolvasó szerepelt a készülő hangos Bibliában

2019.08.12

Aktuális

A Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia Alapítvány igazgatója, Dr. Benyik György, egyetemi tanár kezdeményezésére folytatódik hazánkban a hangos Biblia program. Ennek keretében Fehérváron hétfőn, Székesfehérváron, a Szent László teremben olvastak a a Könyvek Könyvéből részéleteket; mintegy hetven fehérvári felolvasó, köztük Spányi Antal, püspök három perces részletekben mondta felvételre az ószövetségi Szentírás Számok könyve és Judit könyve részét.

Átalakítások a Beethoven Általános Iskola udvarán

2019.08.10

Aktuális

Július közepére elkészült a Brunszvik Teréz Óvoda melletti multifunkcionális "mini-sportpálya", melyet speciálisan a 3-6 éves gyermekek részére terveztek, melynek célja, hogy a gyermekek minél fiatalabb korukban minél több sporttal és mozgásformával megismerkedhessenek. A műfű borítású pályát 2019 szeptemberétől vehetik majd birtokba az ovisok, továbbá a Beethoven Általános Iskola alsó tagozatos diákjai is használhatják majd.