2024.05.07, Kedd

Fejér megye

Szőnyeggé szőtt álom - megnyílt Vimmer Gergő tárlata a Királykút Emlékházban

2019.07.18

Kultúra

Az alkotó gyerekkora óta él fogyatékkal, az influenza A-vírusa következtében épült le a teste. Hosszú ideje már, hogy beszélni sem tud, táblagépen próbál kommunikálni a külvilággal. Legfontosabb kifejező eszköze a művészet: szőttesei csütörtöktől tekinthetők meg a Királykút Emlékházban.

Doberdó hősei - a 17-es gyalogezred katonáira emlékeztek

2019.07.18

Aktuális

A Magyar Királyi 17-es Honvéd Gyalogezred július 18-i emléknapja alkalmából idén is a Zichy-ligetben emlékeztek a hős katonákra. Székesfehérváron minden évben megemlékeznek az „oroszlános” emlékműnél, hogy a csatatereken maradt déd- és ükapák hősies katonai helytállása, küzdelme ne merüljön feledésbe.

Sikerrel zárult a „Helyi foglalkoztatási együttműködések Gárdony járásban” projekt

2019.07.17

Aktuális

Eredményes munkát végzett az a Fejér Megyei Kormányhivatal vezette konzorcium, amely a Velencei-tó déli partján javított a munkaerőpiaci helyzeten, több mint félszáz embernek konkrét segítséget nyújtva képzési vagy bértípusú támogatással, illetőleg új vállalkozás elindításában.

Új tűzoltók érkeztek a Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságra

2019.07.16

Aktuális

Négy új beosztott tűzoltó kezdte meg szolgálatát: ketten a székesfehérvári, ketten pedig a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság állományába kerületek. A tiszthelyettesek eredményesen teljesítették a Tűzoltó II. részszakképzést, amelynek zárásaként múlt hét végén a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ kibocsátó ünnepségén ünnepélyes esküt tettek.

Tizenhárom zenei helyszínen több mint kétszáz fellépővel várja a fesztiválozókat az EFOTT vasárnapig Velencén

2019.07.11

Kultúra

Tizenhárom zenei helyszínen több mint kétszáz fellépővel és harmincötféle sportprogrammal várja a fesztiválozókat az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) vasárnapig Velencén.

Rockmaraton - Négy színpadon százhatvan fellépő hat napon át

2019.07.09

Kultúra

Elkezdődött hétfőn a 29. Rockmaraton fesztivál a dunaújvárosi Szalki-szigeten, ahol négy színpadon 125 magyar és 35 külföldi banda zenél hat napon át.

Gyulai Memorial - Világcsúcskísérlet női 2000 méteren

2019.07.08

Aktuális

A keddi Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjon a záró versenyszámban, női 2000 méteren világcsúcs-kísérletre készül az etióp Genzebe Dibaba, a szám és az 1500 méter rekordere.

A Velencei-tavi fürdőhelyek kiválóak a strandolásra

2019.07.08

Aktuális

A Velencei-tó partján idén 13 természetes fürdőhely üzemel, a strandüzemeltetők kérelmére jellemzően június 1-jétől augusztus 31-ig.

Biogázzal termelnek majd áramot a fehérvári szennyvíztisztító telepen

2019.07.05

Aktuális

Székesfehérvár Szennyvíztisztító telepén elektromos áramot fognak termelni egy 0.8 MW-os gázmotornak köszönhetően, a telep fűtését pedig a szennyvízből származó hővel biztosítják majd. A szennyvíztisztító telep energiahatékonysági fejlesztéséhez 1,583 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás nyert el Székesfehérvár.

Székesfehérvár ad otthont a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 51. Vándorgyűlésének

2019.07.04

Kultúra

A ma világában kiemelten fontosak a hiteles helyek, márpedig a könyvtárak ilyenek - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkára szerdán Székesfehérváron, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 51. vándorgyűlésének megnyitóján.

Idén is borral és két színpaddal várja a jazz kedvelőket Székesfehérváron az Alba Regia Feszt

2019.07.03

Kultúra

Augusztus 1 és 3 között ismét Alba Regia Feszt Székesfehérváron. A Bartók Béla tér felújítása miatt idén átköltözik a fesztivál a Zichy Ligetbe két színpaddal, 12 koncerttel, díjnyertes magyar borokkal, fantasztikus ételekkel, civil programokkal. Ami viszont nem változik: Minden program ingyenes!

Megújult Etyeken Magyar-kút

2019.07.03

Aktuális

Az etyeki szőlő- és borközpontok, az Újhegy, az Öreghegy, a Kecskegödör és a Körpincék arculatát a régi présházak és a dimbes-dombos pannon táj jellegzetességei adják, ám az elmúlt két év beruházásai nyomán a 21. századi igényeknek megfelelő turisztikai helyszínekké váltak.

Kétmilliárdos költségvetési csalást megvalósító Fejér megyei bűnszervezetet számoltak fel

2019.07.01

Aktuális

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz őrző-védő céghálózatot működtető emberek ellen, akik kétmilliárd forintos kárt okoztak a költségvetésnek - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.

Székesfehérvárról rajtol a 2020-as Giro d’Italia harmadik szakasza

2019.06.28

Aktuális

2020 májusában Budapestről startol a világ egyik legrangosabb kerékpáros körversenye, a Giro dʼItalia. A Grande Partenzát követően az első három szakaszt is Magyarországon teszik meg a versenyzők. A harmadik szakasz rajtja Székesfehérváron lesz 2020 május 11-én és a Balaton-felvidéken keresztül Nagykanizsán ér majd véget. Hihetetlen szervezés, de másnap, Fehérvár után Szicíliában indul a negyedik szakasz.

Pannonhalmán és Zircen koncertezik a székesfehérvári Primavera Kórus

2019.06.27

Kultúra

A Primavera Kórus szép utazásra és feladatokra készül június végén: fellépnek a Zirci Ciszterci Apátsági Bazilikában és a Pannonhalmi Bencés Főapátsági Bazilikában is. A zirci koncerten az apátsági bazilikában új műsorral, 300 esztendő szakrális kórusműveivel lépnek fel.

A tanulást segítő infrastrukturális fejlesztésre nyert támogatást Bakonycsernye

2019.07.18

Aktuális

A projekt célja a Bakonycsernye Nagyközség Önkormányzatának tulajdonában és üzemeltetésében levő Béketelepi Kultúrház épület belső felújítása, korszerűsítése, projektarányos akadálymentesítése, tanulási-, képzési-, szakköri- csoport és klubhelyiségek kialakítása.

A héten még látogatható az IKARUS – A busz kiállítás

2019.07.17

Az IKARUS – A busz kiállítás július 21-én, vasárnapig látogatható, minden nap 10-18 óra között a múzeum Országzászló tér 3. szám alatti kiállítóhelyén. A tárlaton külön hangsúlyt kap a székesfehérvári üzem és az itt gyártott autóbuszok története.

Továbbra is az élen az Agárdi Pálinkafőzde kiváló pálinkái!

2019.07.17

Aktuális

A legtöbb top minősítést szerezte a főzde az idei Nemzeti Pálinkakiválóság Programon, mely immár ötödik éve az Agrárminisztérium kiemelt pálinka támogatását célzó programja.

Székesfehérváron is látható lesz a Fonó Zenekar Atyai ág című produkciója

2019.07.16

Kultúra

Szeptemberben több helyszínen is látható lesz az Atyai ág című színpadi produkció a Fonó Zenekar és vendégei előadásában.

Vízmedencés szökőkút ad új fényt Székesfehérvár belvárosának

2019.07.10

Aktuális

Egy 160 négyzetméter alapterületű vízmedencés szökőkút épül, hét új fát is ültetnek körülötte és a burkolat korszerű, vízáteresztő lesz. Biciklitárolós, korszerű utcabútorok kerülnek majd az új szökőkút köré. A liget intenzív használata során több helyen kitaposták a növényzetet, melyet szintén további növénytelepítéssel pótolnak.

Beethoven életművének legszebb darabjai a martonvásári kastélyparkban

2019.07.09

Kultúra

A Nemzeti Filharmonikusok a martonvásári Brunszvik-kastély parkjában Beethoven életművének legszebb, legkülönlegesebb darabjait szólaltatják meg július 13-tól három szombaton át.

Székesfehérvári Királyi Napok - IV. Béla király lesz a középpontban

2019.07.08

Kultúra

A "második honalapító", IV. Béla király élete és uralkodása lesz az idei Székesfehérvári Királyi Napok központi témája: a Koronázási Szertartásjátékon IV. Béla koronázása elevenedik meg, de tudományos konferencián és kiállításon is foglalkoznak a tatárjárás utáni újjáépítést levezénylő uralkodóval.

Országosan az egyik legtöbb ösztöndíjjal rendelkező egyetem a Dunaújvárosi Egyetem!

2019.07.07

Aktuális

A Dunaújvárosi Egyetem nem csak kiváló gyakorlatorientált képzéseket kínál hallgatói számára, de jóval elérhetőbbé is teszi a felsőoktatást ösztöndíj kínálatának köszönhetően.

Székesfehérvár is sikeresen pályázott az Országos Futópálya-építési Programon

2019.07.04

Aktuális

Tizenkét önkormányzat kap összesen 450 millió forint támogatást futópálya építéséhez - jelentette be Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerdán Budapesten.

Regionális Balesethelyszínelő Verseny Fejérben

2019.07.04

Aktuális

A IX. Regionális Balesethelyszínelő Versenyen mérhették össze tudásukat a megyék legjobbjai az országos döntőbe jutásért.

A székesfehérvári közgyűlés vizsgálatot kért a MOL Aréna Sóstó baktériumfertőzése miatt

2019.07.03

Aktuális

Székesfehérvár önkormányzatának közgyűlése keddi rendkívüli ülésén teljes körű vizsgálatot kért az üzemeltetőtől annak érdekében, hogy feltárja a MOL Aréna Sóstóban lévő ivóvíz Pseudomonas aeruginosa baktériummal fertőződésének tervezői, kivitelezői vagy egyéb más okait, mert az esetleges kártérítési igényét a város csak ezt követően nyújthatja be.

Az EFOTT lesz idén a WWF Nagy Ugrás kampányának központi helyszíne

2019.07.01

Kultúra

A Velencei-tónál megrendezendő EFOTT lesz idén a WWF Nagy Ugrás elnevezésű kampányának központi magyarországi helyszíne, ahol július 14-én 15 órakor közös vízbe ugrással hívják fel a résztvevők a figyelmet éltető vizeinkre.

Gyulai Memorial - Jön a világcsúcstartó 100 m gáton

2019.06.28

Aktuális

A világcsúcstartó Kendra Harrison is indul 100 m gáton a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon.

Ingyenes intenzív nyári nyelvi felkészítő a Dunaújvárosi Egyetemen!

2019.06.27

Aktuális

2019 júliusában DÍJMENTES intenzív nyári nyelvi felkészítő tanfolyamot indít a Dunaújvárosi Egyetem német és angol nyelvből. Legyél felvételi előtt álló 11-12-es középiskolás, felnőtt, vagy esetleg már FOSZK-s hallgató, jelentkezz bátran!

Több mint hatvanmillió forinttal támogatja a Fejér megyei önkormányzat a települések kötelező feladatellátását

2019.06.26

Aktuális

Összesen kilenc Fejér megyei település, több mint hatvanmillió forintos támogatásban részesült a Fejér Megyei Önkormányzat Pénzügyi Keretéből. A támogatások kötelező feladatellátásokban segítik a településeket. Intézményfelújításokra, útépítésekre és Helyi Építési Szabályzat felülvizsgálatára is biztosítottak forrást.