2016.10.28
Vádemelési javaslattal zárták le a 2013-ban meggyilkolt dunaföldvári vállalkozó ügyében folytatott nyomozást - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
2016.10.26
Önkényuralmi jelkép használata miatt jogerősen egy év felfüggesztett börtönt kapott az a férfi, aki SS-jelzéssel a kabátján vonult végig Székesfehérváron a Becsület napja nevű rendezvényen.
2016.10.20
Négy afgán és szomáliai állampolgárságú, menekültügyi eljárás alatt álló férfi összeverekedett csütörtök hajnalban a bicskei nyílt befogadóállomás területén.
2016.10.19
Egy adonyi férfi szóváltásba keveredett élettársa volt férjével. A vitát késeléssel zárta le.
2016.10.18
A Székesfehérvári Első Lion's Club és vendégeik kipróbálták, milyen érzés ha vakon kell asztalhoz ülniük.
2016.10.17
Utolsó szakaszában a közbeszerzés, hamarosan dönthet a közgyűlés.
2016.10.14
A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében, 260 millió forintból megvalósuló tornaterem alapkövét tette le Boros Anita vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár 2016. október 13-án, Zichyújfalun. Az új létesítményt a diákok várhatóan már jövőre birtokba vehetik.
2016.10.12
A rendezvénycsarnok tervezői és a szurkolók első alkalommal találkoztak kedden késő délután a Hiemer-házban. A hat hónapos tervezési folyamat során többször is lesz ilyen.
2016.10.11
Halad a Varga-csatorna medrének burkolásával a Colas Alterra, már kitisztították az árkot és lerakták az áteresz elemeit is. A 43 millió forintból megvalósuló kivitelezés határideje január közepe.
2016.10.10
A székesfehérvári Koronás Park új kabalafigurája egy 9 éves gyerek terve alapján készült.
2016.10.08
Szexuális zaklatás gyanúja miatt függesztették fel állásából az igazgatót. Külső vezető veszi át hétfőtől a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon irányítását - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken.
2016.10.07
A rendőrökre is rátámadt a kaukázusi juhászkutya, többször megharapta őket. Végül egy kötél és gyorskötöző segítségével, valamint a kiérkező halasi járőrökkel együtt sikerült az állatot megfékezni.
2016.10.05
Homlokzati hőszigetelés, lapostető-szigetelés és nyílászáró csere lesz a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskolában.
2016.10.03
Az abaiak újra a függetlenként indult Kossa Lajosnak szavaztak bizalmat a vasárnapi időközi választáson.
2016.09.29
Előadások, gyártúra, robotverseny és még tucatnyi tudományos program várja az érdeklődőket Székesfehérváron és Dunaújvárosban pénteken, délutántól éjfélig a Kutatók éjszakáján.
2016.10.27
A Magyar Városkutató Intézet hat dimenzióban vizsgálta a székesfehérvári lakosság véleményét: lakossági elégedettség, döntéshozói problémaismeret, igénymegfelelés, átláthatóság, beleszólás és részvétel, valamint a helyi sajtó függetlensége.
2016.10.26
A dunaújvárosi és az enyingi szülők megkóstolhatják!
2016.10.20
Több mint ötszázezer forint gyűlt össze a város kenyerének eladásából az elmúlt negyedévben, amit a Családok Átmeneti Otthona részére adományoztak.
2016.10.18
A Dunaújvárosi Egyetem Hallgatói Sikeresség Támogatása (HASIT) újabb elemekkel bővül, melyeknek elsődleges célja az eddig remekül működő rendszer fenntartása, bővítése.
2016.10.17
A Modern városok program keretében 11 ezer négyzetméterrel bővül a Fejér Megyei Szent György Oktató Kórház, ennek érdekében már a költségvetési forrás is rendelkezésre áll.
2016.10.15
A vizslák tartásának és vadászatra való kiképzésének, használatának ösztönzése, valamint a hagyományos vizslás vadászat sokszínűségének és kultúrájának népszerűsítése céljából Országos Vizsla Főversenyt rendeznek a hétvégén Soponyán.
2016.10.12
Rengeteg kisgyermek álma válhat valóra a hétvégén, hiszen a Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság október 15-én megnyitja a tűzoltószertár kapuit minden kedves érdeklődő előtt, legyen akár gyerek vagy felnőtt.
2016.10.11
Október 13. és 20. között - kivéve vasárnap - engedélyezett az avar és növényi hulladék égetése a kertben Székesfehérváron. Vasárnap azonban tilos!
2016.10.10
A Dunaújvárosi Óvoda Aprók Háza Tagóvodájában pénteken délelőtt a gyerekek birtokba vehették a város negyedik műfüves mini focipályáját.
2016.10.09
Etyek-Bicske-Tarján közt 25 km-es kerékpár út is épül.
2016.10.07
Azonnal felfüggesztette állásából a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon igazgatóját, belső vizsgálatot rendelt el és feljelentést tett a rendőrségen a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF), miután a gyermekvédelmi gyám jelzése által - szeptember 23-án - tudomást szerzett az intézményben történt szexuális zaklatás gyanújáról.
2016.10.05
A Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya negyedszerre hirdet vetélkedőt a megye középiskolás diákjai számára a felelős szexuális magatartás témakörében.
2016.10.03
Nem mozgatta meg jobban a Fejér megyei lakosokat a tegnapi népszavazás, mint az országos átlagot.
2016.10.02
Tizennégy kilogramm feletti gímtrófeát is bemutattak a Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. 2016. évi gímszarvas trófeaszemléjén pénteken, amelyet az Erdők hete Fejér megyei rendezvénysorozat nyitónapján tartottak Székesfehérváron.
2016.09.29
Polgármestert és képviselőket választanak vasárnap a Fejér megyei Abán, miután a város képviselő-testülete június 17-én feloszlatta magát.