2024.04.20, Szombat
Több mint 10 kilométernyi utat újítanak fel Fejér megyében
Bernát Benjámin/magyarepitok.hu (illusztráció)

Több mint 10 kilométernyi utat újítanak fel Fejér megyében

mti

2021.08.27. 08:14

A Duna Aszfalt négy hónap alatt végzi el a munkát.

Hirdetés

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában 1,651 milliárd forintból megújul a 8126-os számú főút Csákvár és Felcsút közötti 11,7 kilométeres szakasza – jelentették be szerdán, a munkaterület átadása alkalmából. A beruházást a Duna Aszfalt Zrt. végzi, a cég Fejér megye egyik legforgalmasabb útszakaszán dolgozik, mely 1978-ban készült el és azóta a burkolatát nem újították fel. A most induló fejlesztést várhatóan 120 nap alatt fejezik be.

 

A fejlesztssel érintett terület

 

A polgármester biztonságosabb közlekedést vár

A beruházás keretében a két település között fekvő Vértesboglár Csákvár felőli végén forgalomcsillapító sziget létesül, Bodmérnál új gyalogátkelőhelyet építenek és az útszakasz mellett lévő mindhárom buszmegállópár megújul a hozzá kapcsolódó közvilágításokkal együtt.

Sztányi István vértesboglári polgármester örömét fejezte ki a beruházás megkezdése kapcsán, mivel elmondása szerint hatalmas forgalom van a települést átszelő főúton.

Mint fogalmazott, "szívesen veszik a munkálatokkal járó kellemetlenségeket, mert az magával hozza a biztonságosabb közlekedést".

 

Ezzel a szakasszal a teljes 8126-os út felújítása elkészül

Molnár István a Magyar Közút Fejér megyei igazgatója emlékeztetett arra, hogy a Söréd-Csákvár-Bicske út első szakasza Söréd és a zámolyi körforgalom között 2019-ben, míg onnantól a Csákvár központjáig tartó szakasz tavaly újult meg. A most induló harmadik szakasz azt jelenti, hogy teljes hosszában megújul a 8126-os út mintegy 31,5 kilométer hosszban.

Az átlagosan naponta mintegy négyezer járművel terhelt útszakasz nyomvályús felső rétegét lemarják, majd hat centiméteres kötőréteggel és négy centiméteres kopóréteggel erősítik meg. Felújítják a vízelvezető árkokat, illetve Vértesbogláron a gyalogátkelőhelyhez sárga villogót telepítenek.

Helyi hírekútfelújításvértesboglárFelcsútcsákvárDuna Aszfalt Zrt.