2024.04.19, Péntek
Tánccal zárult vasárnap este az idei Székesfehérvári Királyi Napok
szekesfehervar.hu

Tánccal zárult vasárnap este az idei Székesfehérvári Királyi Napok

szekesfehervar.hu

2021.08.23. 12:52

A tíznapos összművészeti fesztivál utolsó napján is a Koronázási Ünnepi Játékok várták a Belvárosba érkezőket. A Belvárosban a középkori piac, a Zichy ligetben pedig a hagyományőrző táborok eseményeire ma is sokan kilátogattak. A fesztiválzáró produkció keretében az Alba Regia Táncegyüttes és a művészeti iskola csoportjai léptek színpadra, felidézve a nemzetközi néptáncfesztiválok hangulatát.

Hirdetés

Egyensúlyünneppel indult tíz nappal ezelőtt, vasárnap pedig Táncünneppel zárult a Székesfehérvári Királyi Napok idei rendezvénysorozata.

„Az elmúlt másfél hét sokunknak hozott örömet, mosolyt, tartalmas beszélgetéseket, találkozásokat - akár itt, a Belvárosban, akár a külső helyszíneken. Nagyon vártunk már erre, és ez az elmúlt hónapok bezártsága után bizony jól is esett. Bár sok volt a bizonytalanság még tavasszal, nyár elején, de szerencsések vagyunk, hogy egy nagyon szép, ünnepi programot valósíthattunk meg.” – mondta a fesztivált záró köszöntőjében Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András megköszönte a szervezőknek, a közösségeknek, a szervezeteknek, a civileknek, valamint annak a száz önkéntesnek a munkáját, akik segítettek az idei programokban.

A köszöntőt követően az Alba Regia Táncegyüttes vette birtokba a színpadot, az ifjaktól a szeniorokig, hogy a közönséggel együtt ünnepelhessék a NÉPTÁNCOT. A Dödölle csoport előadásában gyermeklakodalmast láthatott a közönség. Az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola legifjabb tagjait követően a legtöbb lépést lépők és koreográfiát táncolók, azaz a szeniorok perdültek színpadra, délalföldi táncokkal. A Kókonya széki, míg a Guba csoport mátyusföldi táncokat mutattak be. A szeniorok bagi táncokat roptak az életkorukat meghazudtoló fiatalsággal, majd az est első felét a juniorok zárták felcsíki összeállításukkal.

A Táncünnep második részében az Európa-díjas Alba Regia Táncegyüttes „Esszenciák" című táncelőadásában Majoros Róbert koreográfus és művészeti vezető a csapat számára évtizedek alatt legkedvesebbé vált táncanyagokból állított össze "tömény kivonatot", bebarangolva a Kárpát-medence három fő táncdialektusát. A táncos utazás Kalotaszegről indult a Mezőség, a Küküllő érintésével, majd a Nyárád mentén haladva elértünk a bukovinai, majd a csíki székelyekhez és a gyimesi csángókhoz, végül a Felső-Tisza vidéki táncokból is láthattak részletet a nézők. Az este különlegessége volt, hogy a táncegyüttesben és az életben is egy párt alkotó táncosok egy produkció erejéig közösen léptek színpadra.

Helyi hírekKirályi Napok Nemzetközi NéptáncfesztiválSzékesfehérvár