2024.03.28, Csütörtök

felújítás

Átadták a felújított tűzoltószertárat Vértesbogláron

2017.05.22

Helyi hírek

2017. május 20-án tűzoltónapot tartottak Vértesbogláron, ahol volt ok az ünneplésre, hiszen befejezték a tűzoltószertár felújítását, amely teljesen megújult külsővel és belsővel várja a tűzoltó egyesület tagjait.

Óvodafelújításokat tervez Székesfehérvár Önkormányzata

2017.02.07

Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere pénteken benyújtott városi költségvetési javaslatából kiderül, hogy az Önkormányzat a 2017-es évben 290 millió forintot tervez óvodafelújításra költeni. Amennyiben a Közgyűlés elfogadja Székesfehérvár költségvetését, úgy 9 óvodában 1300 kisgyermek elhelyezési körülményei javulhatnak.

Tavasszal elstartolhat a Teleki belső homlokzatának teljes felújítása

2017.01.21

Pénteken megtartotta idei első ülését Székesfehérvár városának képviselő-testülete. Az ülésen határozat született a Teleki Blanka Gimnázium belső homlokzatának és nyílászáróinak cseréjéről. A több mint százmilliós munkát egy fehérvári cég nyerte el és legkésőbb tavasz elején kezdődnek a munkálatok.

Elkezdődtek a felújítási vizsgálatok a székesfehérvári székesegyházban

2016.12.03

Több restaurátor művész és szakember vizsgálja a székesfehérvári Szent István király-székesegyházat annak érdekében, hogy minél tisztább képet kapjanak a templom jelenlegi belső állapotáról.

Felújítják a Lorántffyt Dunaújvárosban

2016.10.05

Homlokzati hőszigetelés, lapostető-szigetelés és nyílászáró csere lesz a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskolában.

73,5 millióból újították fel a műemlék-együttest

2016.09.05

Felavatták Ercsiben az újjáépült Eötvös-kápolnát, Eötvös-obeliszket és a Mária-kegyhelyet a hétvégén.

14 milliárdos pályázat a Velencei-tó partvédműveinek felújítására

2016.05.31

3,5 milliárdos korszerűsítést hajt végre az E.ON a megyében

2016.04.29

A megyében több mint 3,5 milliárd, Székesfehérváron 1,9 milliárd forint értékben hajt végre fejlesztéseket az E.ON 2016-ban. 

Teljes megújulás előtt a Velencei-tó

2017.05.19

Lecserélik a tó elavult partvédműveit, természetvédelmi, áramlásjavító és vízminőség védelmi kotrások történnek.

Székesfehérváron is fejleszt a Cinema City

2017.01.26

300 millió forint beruházás révén, a mai napon Győrben nyitja meg legújabb 4DX mozitermét a Cinema City. A cég tervei szerint az idén teljes felújításon eshet át a székesfehérvári mozi is.

A téli időjárásban is mutatós a felújított tóvárosi sétány és park

2017.01.08

Helyszínbejárást tartott pénteken a felújított Tóvárosi sétányon dr. Cser-Palkovics András polgármester, Mészáros Attila alpolgármester, önkormányzati képviselő és Bozai István városgondnok. Az 56 millió forintos beruházás keretében többek között a legkorszerűbb ledes világítótestek üzemelnek, megújult a kosár- és focipálya, valamint számos padot és szemetest állítottak fel a közkedvelt közösségi téren.

Átadták a felújított egyetemi épületeket

2016.10.06

Egymilliárdos támogatásból végezték el az Óbudai Egyetem Alba Regia műszaki karán a fejlesztéseket.

Beton-újrahasznosítással épül közösségi tér Székesfehérváron

2016.09.15

Játszóteret, fitneszparkot, új zöld szigeteket épít a kivitelező Platz-Bau a belváros peremén teljes egészében megújuló sétányon.

800 éves múltra tekint vissza a felújított Szent István Bazilika

2016.09.05

Szombat este adták át a 700 millió forintból teljes külső rekonstrukción átesett székesfehérvári bazilikát.

Toronybontáshoz ért a fehérvári vasútfejlesztés

2016.05.12