2024.10.12, Szombat

A téli időjárásban is mutatós a felújított tóvárosi sétány és park

okkfehervar.hu, Fraller Ildikó

2017.01.08. 13:41

Helyszínbejárást tartott pénteken a felújított Tóvárosi sétányon dr. Cser-Palkovics András polgármester, Mészáros Attila alpolgármester, önkormányzati képviselő és Bozai István városgondnok. Az 56 millió forintos beruházás keretében többek között a legkorszerűbb ledes világítótestek üzemelnek, megújult a kosár- és focipálya, valamint számos padot és szemetest állítottak fel a közkedvelt közösségi téren.

A Tóvárosi lakónegyed legnagyobb zöldfelülete, a Toronysor melletti sétány és park újult meg bruttó 56 millió forintból 2016 évvégére. A felújítási munkákat a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. végezte el. 

„Az itt élők által régen várt fejlesztés valósult meg december végére, a füvesítést pedig tavasszal végzik el. A kezdeményezés lakossági fórumokon indult, ennek eredményeként újult és szépült meg 56 millió forintból a sétány. A sportolás, futás mellett kiváló helyszín a családok, baráti közösségek számára a sétákra, beszélgetésekre, kutyasétáltatásra – biztonságos és jó körülmények között.” – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András polgármester.

Mészáros Attila alpolgármester, a választókörzet önkormányzati képviselője megköszönte a Tóvárosi lakónegyed nevében a Közgyűlés által megszavazott támogatást, amelynek köszönhetően a munkálatok júniusi megkezdésével a 2016-os év végére megvalósult a fejlesztés a város egyik legszebb és legrégebbi sétányán. Az aljzat javítása mellett az alpolgármester a közvilágítás korszerűsítését emelte ki. A beruházással, mint mondta, az általános iskola előtti tér után egy újabb közösségi tér újulhatott meg Tóvárosban.

Bozai István, a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott, hogy külön öröm, amikor a fenntartás mellett újabb és újabb fejlesztésekkel foglalkozhatnak. A tavalyi év legnagyobb parkfejlesztéséről elmondta, hogy tíz fa, 1.600-nál több cserje elültetése és több ezer négyzetméternyi füvesítés valósult meg.

 

A beruházásról:

A tavaly nyáron kezdődött munkák keretében megújult a murvás sétány: a szegélyeket kijavították, a vörös murvát kicserélték.

A sétány megvilágítását új, ledes technológiával működő világítótestek biztosítják, illetve a garázssornál új lámpaoszlopokat állítottak fel.

Korábbi, már nem használt sportpályát kutyafuttatóvá alakították át a városgondnokság munkatársai, a területet körbekerítették, szemeteseket, padokat helyeztek el.

A sétány melletti foci- és kosárlabdapálya is megújult: a burkolati jeleket újrafestették, a burkolati hibákat és a kerítést kijavították. Két pingpongasztallal, illetve pergolás tűzrakóhellyel, padokkal gazdagodott a tér.

A park és sétány területén 480 m2-en mintegy 1.690 db sövényt és cserjét, illetve 10 db fát ültetett a városgondnokság, emellett számos padot és szemetest állítottak fel.

Az utolsó munkafázis a terület füvesítése lesz majd tavasszal 3.000 m²-en, illetve a gépi felülvetés mintegy 10.000 m²-en.    

 

Galéria

Helyi hírekSzékesfehérvárfelújítástóvárosi sétány és park