2024.03.29, Péntek

Aktuális

Holnap nyit a strand - csúszdák és vizes játszótér is várja a székesfehérváriakat

2019.06.14

A tavaly elkészült háromcsúszdás medence és a pezsgőfürdős, sodrófolyosós új élménymedence mellett a legkissebbeknek szóló újdonság – Bory Jenő 1922-ben készült Huszár születik című szobra mellett – a vizes játszótérrel, de új padok, pergolák és 200 napozóágy is várják a vendégeket.

Kötelező védekezni a parlagfű ellen az egész szezonban

2019.06.13

Megszűnt a július 1-jei "türelmi idő" a parlagfű elleni védekezésben az idei évtől szigorúbb szabályozás miatt, így a tulajdonosoknak folyamatosan gondoskodniuk kell arról, hogy ingatlanukon megakadályozzák a parlagfű virágbimbójának kialakulását, majd ezt az állapotot fenntartsák - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM).

Harmincegy csapat versenyzett Székesfehérváron a LEGO robotépítési és programozási versenyén

2019.06.12

Az Edutus Egyetem hatodik alkalommal rendezi meg a World Robot Olympiad™ (WRO™) LEGO robotépítési és -programozási tanulmányi versenyt, a regionális elődöntőre Székesfehérváron, a Kertész Csárdában került sor kedden. A verseny célja, hogy a gyermekeket és fiatalokat közelebb hozza a természettudományos ismeretekhez, tantárgyakhoz, valamint ösztönözze őket a mérnöki, informatikai szakma választására.

A gyorsaság és egyszerűség miatt választják a TIT-iXam nyelvvizsgát

2019.06.06

A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat – hazánk egyik legrégebbi civil közhasznú szervezete – több évtizedes nyelvoktatási és nyelvvizsgáztatási tapasztalatát felhasználva dolgozta ki az első hazai fejlesztésű számítógépes nyelvvizsgát.

Ezzel a fejlesztéssel nagyot lép előre Dunaújváros a minőségi közlekedésben

2019.06.05

A beruházás keretében sor kerül a vasútállomás épületének részleges felújítására, új parkolóhelyeket alakítanak ki, valamint liftet és aluljárót is létesítenek a területen.

Gyors klímavédelmi intézkedéseket sürgetnek a szakemberek

2019.06.04

Gyors klímavédelmi intézkedéseket sürgetnek a kutatók többek közt az Európában élők egészsége érdekében is - áll a Magyar Tudományos Akadémia keddi közleményében.

Székesfehérvár Nap Schwäbisch Gmündben óriásbábokkal és lecsóval

2019.06.04

A székesfehérvári királyi óriásbábok és a híres magyar lecsó is elkápráztatták schwäbisch gmündi testvérvárosunk közönségét a hétvégén, a helyi kertészeti fesztivál keretében tartott Székesfehérvár Napon. A rendezvény keretében megünnepelték a Székesfehérvári Tűzoltó Egyesület és a német város tűzoltóinak 25 éves együttműködését is.

A Bechterew-kór munkaképtelenséghez vezethet

2019.06.03

A Bechterew-kór elnevezésű gyulladásos gerincbetegség főként a 40 év alatti férfiakat sújtja, és munkaképtelenséghez vezethet - mondta Mihola Dóra reumatológus szakorvos az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Száztíz éves a székesfehérvári MÁV Előre SC

2019.06.01

Nemcsak a 110 éves múlt dicső, hanem a jövő is bíztató Székesfehérvár legrégebbi sportegyesületében, a MÁV Előre SC-ben - fogalmazott Cser-Palkovics András polgármester a pénteki ünnepségen.

A nyár szállodája - programok az egész családnak

2019.05.31

Ahány ember, annyiféle - tartja a mondás. A Hotel Silvanus munkatársai tudják, hogy Kedves Vendégeik esetében is ez a helyzet. Ahány vendég, annyiféle elvárás, érdeklődési kör, ízlésvilág, hobbi vagy éppen szenvedély. A Silvanus elfogadta a kihívást és idén nyáron olyan programokkal készül, amelyek között mindenki megtalálja a számára feledhetetlent, legyen szó akár a bérelhető E-Élménymobilról, akár egy kiadós aquafitnessről, vagy épp egy feledhetetlen, élménydús családi e-bike-ozásról.  És a további rengeteg lehetőség akkor még szóba sem került.

Pezsgőkonferenciát tartottak Etyeken

2019.05.30

A magyar bor- és pezsgőkészítő szakmai közösség felkészültsége jó alapot ad a tradicionális pezsgő minőségi reneszánszának folytatásához - mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön, Etyeken.

Sárkányhajó-verseny lesz általános,- és középiskolások számára a Csónakázó-tavon

2019.05.30

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Vitál Club Sportegyesület június 5-én és június 12-én, szerdai napokon sárkányhajó-versenyt szervez általános,- és középiskolások számára a fehérvári Csónakázó-tavon.

Átlagosan havi 200 ezer forint lehet a nagyszülői gyed

2019.05.29

Egy átlagfizetéssel rendelkező nagyszülő 200 ezer forint gyedet is kaphat a családvédelmi akcióterv 7. pontja alapján - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.

Másodfokú riasztásokat adtak ki délkeleten a heves zivatarok veszélye miatt

2019.05.28

Több délkeleti járásra már másodfokú riasztást adtak ki kedd délután a várható heves zivatarok miatt. Az érintett területeken olyan zivatarok lehetnek, amelyeket károkozó szél vagy nagy méretű jég kísér.

Benkő: a haderőfejlesztés Magyarországról is szól

2019.05.26

A honvédelmi és haderőfejlesztési program nemcsak a honvédségről szól, hanem a társadalomról, Magyarországról, a hon védelmének ügyéről is - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter szerdán Budapesten egy szakmai konferencián.

Nyugdíjasok figyelmébe ajánljuk

2019.06.14

Tudnivalók a méltányossági alapon megállapítható kivételes nyugellátás-emelésről és egyszeri segélyről.

Dunántúli csatornákon állít helyre védműveket az Aqua-Generál

2019.06.13

Többek közt megrongálódott zsilipeket és kikátyúsodott töltéskoronákat tesz rendbe a hajdúsági központú vállalat.

Korszerűsítették a Napfény Óvodát Ercsiben

2019.06.12

75 millió forintos uniós forrásból és 34,4 milliós önkormányzati támogatásból újult meg a Napfény Óvoda Ercsiben.

Világszínvonalú lesz a Gyulai Memorial idén is Székesfehérváron

2019.06.05

Olimpiai és világbajnoki érmesek sora vesz részt a székesfehérvári Atlétika Magyar Nagydíj dobószámaiban. Erős mezőny vesz részt, közte a legjobb magyar dobóatlétákkal az idei Gyulai István Memorial Atlétika Magyar Nagydíjon. Az idei Gyulai Memorialt július 9-én rendezik Székesfehérváron.

Bozótosba hajtott egy autó Székesfehérváron

2019.06.04

Közlekedési balesethez riasztották a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit június 4-én hajnalban Székesfehérváron. Az Új Csóri úton haladó személygépkocsi letért az útról és a vasúti sínek melletti árokban állt meg. A jármű megdőlt, vezetője nem tudott kiszállni a gépkocsiból, ezért az egységes segélyhívószámon kért segítséget.

Gyorsabb és biztonságosabb lesz a közlekedés a főváros egyik fontos csomópontjában

2019.06.04

A kivitelezés a Colas Út Zrt. és a HE-DO Kft. közös munkájával valósul meg.

Katasztrófavédelem: 216 településen folytatódik a szúnyoggyérítés

2019.06.03

Ezen a héten az ország 216 településén, ezen belül három fővárosi kerületben, összesen 86 ezer hektáron folytatódik a szúnyogirtás - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Tábla hirdeti a HE-DO Kft. Építőipari Nívódíját a cég abasári telephelyén

2019.06.03

Az építőipari szakmában meghatározó elismerést a vállalat nem véletlenül érdemelte ki – a projekt nem csak magas színvonalon, de jóval a határidő előtt készült el.

Három Duna-parti település közös csatornahálózatot épít

2019.06.01

Közös szennyvízhálózatot épít ki Almásfüzitő, Dunaalmás és Neszmély. A 2,1 milliárd forintos beruházás 5100 lakost szolgál majd ki, megvalósulása után csak az előírások szerint tisztított szennyvíz kerül a Dunába - ismertették csütörtökön Almásfüzitőn, a projekt bemutatóján.

A közbiztonság megteremtésére törekszik a rendőrség a Balaton és Velencei-tó térségében

2019.05.30

A kiegyensúlyozott közbiztonság megteremtése a fő cél a nyári szezonban mind a Balaton, mind a Velencei-tó esetében, ugyanis a turisták körében ez szerepel a második helyen a nyaralási célpontok kiválasztásakor - hangsúlyozta csütörtökön Velencén az Országos Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztályának vezetője.

Az Aggteleki Cseppkőbarlangban koncertezik a Vox Mirabilis Kamarakórus

2019.05.30

Nagy álma teljesül a Vox Mirabilis Kamarakórusnak, hiszen május utolsó hétvégéjén a Világörökség részét képező Baradla-barlangban koncertezhetnek. A székesfehérvári kórus május 31-én pénteken és június 1-jén szombaton is fellép az aggteleki Baradla Barlang koncerttermében.

Két Fejér megyei kormányablakban szünetel június 4-én az ügyfélfogadás

2019.05.29

Az informatikai eszközök karbantartása miatt június 4-én, kedden két Fejér megyei kormányablakban szünetel az ügyfélfogadás

Székesfehérvárra érkezik az ország legnagyobb egészségügyi szűrőprogramja

2019.05.29

Székesfehérvárra érkezik szerdán az ország egyik legnagyobb egészségvédelmi szűrőprogramja. Szerdán és csütörtökön a Bregyó Sportközpontban izgalmas programokkal - és sok-sok szeretettel várnak minden érdeklődőt. Összesen 37 féle ingyenes egészségügyi szűrés, nyereményjátékok, látványos bemutatók az emberi testről és egy öt méter magas 3D Anatómiai Mozisátor is várja a látogatókat.

A Dunaújvárosi Egyetem és a Pannon Egyetem is csatlakozott a Paks II. Akadémiához

2019.05.27

A pécsi után a dunaújvárosi és a veszprémi egyetemmel is megszületett a megállapodás a Paks II. Akadémiáról. Lenkei István, a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója és Mittler István, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója május 22-én mindkét egyetemmel aláírták a képzési együttműködésről szóló dokumentumot. A projektben hat műszaki képzőhely vesz részt.

Hétfőn újraindul a vonatközlekedés a Keleti pályaudvaron

2019.05.26

Két hétig tartottak a karbantartási munkálatok a pályaudvaron, ahol többek közt újraaszfaltozták az utasforgalmi területeket és a területen található teljes hálózatán javították a vasúti pályát.