2024.02.13
Újabb 13 vasútállomáson és 6 autóbusz-állomáson érhetők el a GLS csomagautomatái - közölte a MÁV-Volán-csoport vasárnap reggel az MTI-vel.
2023.01.03
A feltételes megállás bevezetését követően javul az energiahatékonyság, azaz csökken a gázolaj- és áramfogyasztás is, mert álló helyzetből kevesebbszer kell újraindulni és felgyorsulni a vonatokkal.
2020.06.23
A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) megbízásából a Híd Tám Kft kivitelezésében valósul meg a székesfehérvári vasútállomás gyalogos felüljáró építésének második üteme. A június végén induló és 2021 őszéig tartó munkálatok során elkészül a több mint 70 méter hosszú, fedett felüljáró, valamint a déli oldali lejárólépcső is.
2019.10.10
15,5 milliárd forintos beruházással teljesen megújul a bicskei vasútállomás és környezete, ezzel létrejön a vasúti és autóbusz közlekedést összekötő intermodális központ - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter a Fejér megyei városban tartott sajtótájékoztatón.
2017.01.25
Eddig kilencven önkormányzat csatlakozott a MÁV partnerségi programjához. Fejér megyében Sáregres község önkormányzata is együttműködési megállapodást kötött a MÁV-val.
2016.09.06
Megnyitották a MÁV-START utascentrumát a székesfehérvári vasútállomáson. A hétfőtől-péntekig, 6–17 órák között nyitva tartó ügyfélszolgálati irodában az utasok személyesen intézhetik az utazási ügyeiket, információt kérhetnek, és átvehetik a vonaton felejtett értékeiket is.
2026.07.13
Megújult állomások fogadják az utasokat Balmazújvárosban, Berettyóújfaluban és Demecserben.
2024.02.08
Veszprém után az országban másodikként, Székesfehérváron is chipleolvasót helyeztek el az állomáson, hogy az elveszett állatok biztonságosan visszakerülhessenek gazdájukhoz.
2022.04.12
A megyeszékhely közösségi közlekedése látványosan fejlődik a NIF beruházásában.
2019.12.31
Az utasok által érzékelhetően és látványosan újulnak meg a legforgalmasabb állomások a MÁV "50 megújuló állomás" programjának köszönhetően; decemberben elkészültek a Déli pályaudvar, Zánkafürdő, Sárvár, Vecsés, Monor, Pilis, Zugló, Kőbánya-Kispest és Kőbánya alsó idénre tervezett felújítási munkálatai, a program várhatóan 2023-ban zárul - közölte a MÁV az MTI-vel hétfőn.
2017.07.31
2017. augusztus 2-án vegyszeres gyomirtásra kerül sor a Polgárdi és Polgárdi-Ipartelepek vasútállomásokon.
2016.12.19
Két év és több ezer ember munkája zárult le a 33 milliárd forintból korszerűsített vasútállomáson, melyet hétfőn adtak át. A beruházás során megújult a vasúti pálya, a biztosítóberendezések és az állomásépület is.
2016.07.27
Pokémonok is birtokba veszik.