2024.03.29, Péntek

útépítés

Az aszfaltútépítés jövőjéről beszéltek Siófokon

2019.02.22

Országos hírek

Az ágazat egyik legfontosabb éves eseményére külföldi előadók is ellátogattak.

Közel 600 millió foritból újult meg a Nagyvenyim-Mezőfalva közötti út Fejérben

2018.12.05

Teljesen megújult Fejér megyében a 6219-es jelű Dunaújváros-Sárbogárd összekötő út 7,5 kilométeres - Nagyvenyim-Mezőfalva közötti - szakasza, a beruházást a Soltút Kft. mintegy nettó 597,2 millió forintból készítette el.

Régi földúthálózat kap burkolatot Fejér megyében a Soltút munkájával

2018.09.27

A Mezőszilason lezajló beruházás során három földutat fejlesztenek.

Elrajtolt a Balaton keleti elkerülőjét az M7-esig nyújtó útépítés

2018.02.13

A Duna Aszfalt és a Hazai Építőgép Társulás a 2008-ban átadott 710-es út fontos szakaszát kivitelezi, mely jelentősen enyhíti majd a dugókat.

Kilencmilliárd forintból valósíthatja meg fejlesztési terveit Székesfehérvár

2016.12.02

Pluszforrás jut a Sóstói Stadion környezetrendezésére, megépül a Dr. Koch László utcai parkolóház, és indul a régóta várt déli összekötő út építése is.

Egyre közelebb Veszprém gyorsforgalmi elérhetősége

2016.10.10

Gazdaság

Elindult az építkezés a 8-as főút várpalotai elkerülőjének második, befejező szakaszán, ami 6 milliárd forintból valósul meg.

Több mint kétszer annyi út újul meg jövőre, mint idén

2016.09.15

Idén Tolna és Fejér megyében volt a legtöbb felújítás, 50,9 és 53,1 kilométert érintve. Az idei 69 milliárd után jövőre összesen 150 milliárd forintból mintegy 1350 kilométernyi útszakaszt újít fel a közútkezelő.

2025-ben kezdődnek az országos autópályabővítések

2024.03.14

Országos hírek

Tízéves útfejlesztési programot kezd a gyorsforgalmi úthálózat jelentős részéért felelős MKIF. A 2023-ban elkezdett felújítások március 15-e után folytatódnak.

Siófokon cserélnek hamarosan eszmét az ágazat kulcskérdéseiről a magyar és nemzetközi aszfaltipar vezető szakemberei

2023.02.06

Helyi hírek

A kormány szervei, az MKIF és a kivitelezők is részt vesznek az aszfaltszakma meghatározó eseményén, ahol számos nemzetközi szaktekintély is előadást tart.

Meddig kell várnunk a környezetkímélő aszfaltozásra? – interjú Lehel Zoltánnal

2016.02.23

A technológia évek óta adott hozzá, a Duna Aszfalt már 2009-ben behozta az országba a LEA (Low Energy Asphalt) licencét, és két keverőtelepén is képes az előállítására. Tavalyelőtt a megfelelő jogi háttér is megszületett az energiafelhasználást és a széndioxid kibocsájtást is felére csökkentő, jobban szállítható és az egészséget is kímélő aszfalthoz. Hogy miért nem épülnek ilyen magyar utak, arról Lehel Zoltánnal, a Duna Aszfalt innovációs főmérnökével beszélgettünk.

Magyarország úthálózata folyamatosan bővül és megújul

2019.01.28

Gazdaság

Magyarország úthálózata folyamatosan bővül és megújul, a közúthálózat bővítésére 2022-ig több mint 2500 milliárd forintot fordítanak - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Többsávos, lámpás körforgalommá alakítják az Auchan csomópontot Fehérváron

2018.11.08

Székesfehérvár országgyűlési képviselője Vargha Tamás Facebook oldalán számolt be arról, hogy a szaktárca elrendelte az Auchan körforgalom jelzőlámpákkal ellátott, többsávú körforgalommá való alakítása terveinek elkészítését. Mint írja „nagy szükség van erre a beruházásra városunk közlekedése szempontjából.”

Megannyi út-, járda-, park- és parkolóépítést is tartalmaz a fehérvári Városgondnokság üzleti terve

2018.02.14

Fehérvár 2018-as költségvetésének elfogadása után a Városgondnokság idei üzleti tervét is jóváhagyta a város képviselő-testülete.

Kerékpáros alagút épül az M1-es autópálya alatt

2017.06.07

Az előre legyártott vasbeton alagút egyes elemeit átpréselik az autópálya töltésén anélkül, hogy annak szerkezete megváltozna.

Összeér az M7-essel a Balaton keleti elkerülője

2016.10.13

Balatonfűzfő, Balatonkenese és Balatonakarattya elkerülő útja két év múlva válik teljessé.

Amit jó lenne elkerülnünk: őskáosz a román autópályaépítésben

2016.10.05

A Közgép és az Itinera árajánlatáról szóló cikkünket továbbgondolva szétnéztünk a keleti szomszéd útjain. Ezeket találtuk: félkész autópályán, félkész híd alatt robogó lovaskocsi, 29 éven át épülő autópálya, tíz hónappal az átadás után életveszély miatt újra lezárt autópályaszakasz, a hírekben naponta visszaköszönő hiányos kivitelezés. Hogyan lehetséges ez? Egy olyan zavaros közeg által, amiben halászva még a büntetéseket, perköltségeket és alacsony árakat bevállalva is nyereséges lehet egy-egy projekt.

Átadták a székesfehérvári nyugati elkerülő utat

2016.07.18

Az Euroaszfalt és a Swietelsky által kivitelezett 15 milliárdos beruházással a 8-as és az M7-es közötti forgalom a városon kívülre terelődik.

Elérte az M7-est Magyarország első zenélő útja

2023.11.17

Aktuális

A STRABAG átadta a 2x2 sávos 67-es út látrányi elkerülő szakaszát.

A legtöbb útfelújítás Fejér megyében lesz az idén

2016.03.07

A Magyar Közút fejlesztési tervének megyei szintű lebontásából kiderült, a legtöbb útfelújítást idén Fejér megyében végzik el, de átlag fölötti ráfordítást kap Tolna, Szabolcs és Borsod is.