Idén is megrendezik a hagyományos Palacsinta Pénteket a Vízivárosban. Az iskolakezdés előtti utolsó pénteken, augusztus 25-én várják a családokat a Budai út 64. szám alatt található LISZI iroda előtt. Az esemény részleteiről dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő és Pisch Norbert, az ART Kulturális Egyesület elnöke tartott sajtótájékoztatót - számolt be róla a szekesfehervar.hu.
Augusztus 25-én, pénteken 10.00 órától ismét Palacsinta Péntekre várják a családokat a Budai út 64. szám alatt található LISZI iroda előtti téren - olvasható a szekesfehervar.hu honlapján. Mint kiemelték,
a kezdeményezés célja, hogy kedveskedjenek a gyerekek, akik így az iskolakezdés előtt egy utolsó nagy palacsintázással zárhatják le a nyarat.
A programot 2019 óta minden évben sikerrel rendezik meg, amit jól jelez az elkészített palacsinták száma is. Az első Palacsinta Pénteken még közel 400 palacsinta fogyott, az idei eseményen azonban a rekordnak számító 1000 sem elképzelhetetlen.
A Palacsinta Péntekről Dr. Horváth Miklósné, a városrész önkormányzati képviselője beszélt a LISZI iroda előtt tartott sajtótájékoztatón.
Ahogy fogalmazott, ugyan a rendezvényt az iskolakezdés időpontja miatt egy kicsit korábban kell megrendezniük, de töretlen lelkesedéssel és nagy szeretettel várnak minden gyermeket és családot egy közös palacsintázásra.
„Őszintén reméljük, hogy idén is megdöntjük a rekordot! Tavaly több mint 900 palacsintát sütöttünk, idén pedig 1000-rel készülünk. Minden kedves gyermeket, szülőt, nagyszülőt, óvodás csoportot és járókelőt sok szeretettel várunk ezen az igazán szép, vízivárosi hagyományon”
– fogalmazott az önkormányzati képviselő, aki hozzátette: a Palacsinta Péntek tökéletesen kiegészíti a Víziváros többi nagy rendezvényt, a Juniálist és az adventi programokat.
Pisch Norbert, az ART Kulturális Egyesület elnöke és a rendezvény ötletgazdája néhány technikai részletet is elárult az eseménnyel kapcsolatban.
Elmondta, hogy – ahogy az ezt megelőző években, úgy idén is – egy kicsit elősütnek, így a 10 órára érkező vendégek már kiválasztják kedvenceiket. A hagyományok köteleznek, így most is tekerve, vagy hajtva is lehet kérni a palacsintákat. Évről évre nagy kedvenc a kakaós és a fahéjas ízesítésű finomság, így ezek az ízek most is visszatérnek, de különböző lekvárokkal is lehet majd kérni a palacsintákat. A rendezvény előreláthatólag kora délutánig és a palacsintakészlet erejéig tart.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.