2018.06.05
Az agrártárca idén is kiírta az Év tanyája díjat. A pályázatok 2018. május 3. és július 31. között adhatók be.
2018.06.02
2018 első negyedévének minden hónapjában meghaladta az építőipari termelés volumene az előző évit. Az építőipar ezirányú fellendülését a HUFBAU csoporthoz tartozó, egykori alapítótag Akker-Plus Kft. is kihasználja: két új áruházat nyit a lánc a bács-kiskuni régióban.
2018.05.30
Az Univer Product Zrt. visszahívja az általa gyártott és forgalmazott "brokkoli főzelék csirkehússal 8 hónapos kortól" bébiételt, mert egy összetevőjével kapcsolatban élelmiszerbiztonsági kockázat merült fel - jelentette be a társaság szerdán.
2018.05.14
A mintegy 150 ezer őstermelő és áfafizetésre kötelezett magánszemély közül eddig csak 67 ezren juttatták el szja-bevallásukat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), a többieknek egy hetük van május 22-éig, hogy kiegészítsék az adóhatóság által elkészített bevallási tervezetet, vagy maguk töltsék ki és küldjék be a megfelelő nyomtatványt.
2018.05.07
Az automatizáció, a digitalizáció meghatározta Ipar 4.0 egyik hatása a munkaerőpiac átrendeződése, amire az önkormányzatnak, a cégeknek, a felsőoktatási intézményeknek, a felnőttoktatási intézményeknek és a szakképző intézményeknek közösen gondolkodva kell felkészülniük – ezzel a céllal rendeztek fórumot hétfőn délelőtt a Városházán.
2018.05.02
Új termék, kedvezményes havi motoros e-matrica is vásárolható május 1-jétől, ára bruttó 2500 forint lesz - tájékoztatta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. az MTI-t.
2018.04.27
Hozzájárulni a klímaváltozáshoz történő hatékony alkalmazkodás társadalmi feltételeinek megteremtéséhez, előmozdítani az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, többek közt a megelőzést szolgáló tevékenységek kereteinek biztosításával, tudásmegosztással, szemléletformálási programok megvalósításával.
2018.04.24
Növeli munkatársainak létszámát az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt., az áruházi eladók és a logisztikai munkatársak mellett 38 munkakörben több mint 150 pozícióra keres embereket a többi között az értékesítés, az ügyvitel, az informatika és a marketing területén.
2018.03.28
A nyilvántartott álláskeresők száma 5,8 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a februári zárónapon 279 200 álláskereső szerepelt, több mint 17 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
2018.03.25
Kormányhatározat alapján 3,226 milliárd forint állami forrásból ipari parkot létesítenek a Fejér megyei Martonvásár határában - jelentette be a Szent László- és Váli-völgy területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos csütörtöki sajtótájékoztatóján.
2018.03.22
A vetőmag-minősítés 140. évfordulója alkalmából a NÉBIH és a Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Vetőmag tájékoztatót és fórumot tartott március 20-án kedden Velencén.
2018.03.20
Felavatták kedden a VADEX Mezőföldi Zrt. által építtetett Bence-hegyi kilátót a Fejér megyei Velencén.
2018.03.14
A Pannónia szíve fejlesztési program révén Etyek és a Velencei tó környéke kiemelt turisztikai fejlesztési térséggé válhat - mondta Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos, a térség országgyűlési képviselője kedden Etyeken, sajtótájékoztatón.
2018.03.06
A magyar és a fehérvári gazdaság fejlődési lehetőségeiről, kihívásairól tájékoztatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Székesfehérváron, ahol a fehérvári székhelyű nagyvállalatok vezetőivel is konzultált.
2018.03.02
Kockázattal jár az Universal Animal PM készítmény fogyasztása, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megkezdte a testépítőknek szánt élelmiszer vizsgálatát, mivel az Egyesült Államokból származó termék nem engedélyezett összetevőt, gyógyszerhatóanyagot tartalmaz, úgynevezett alfa-glicerilfoszforilkolint (GPC).
2018.06.04
A Nemzeti Közművek elindította lakossági napelemes szolgáltatását, amely az egész ország területén elérhető, az ügyfelek a napelemes rendszer telepítésével áramfelhasználásuk jelentős részét közvetlenül megújuló energiaforrásból fedezhetik - közölte az NKM Nemzeti Közművek Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2018.06.01
Saját fejlesztésű energiaitalt visz piacra a Skybaby SD Kft., a cég a 250 millió forintos fejlesztés után gyártóüzemet is létesít.
2018.05.17
A Hydro Extrusion Hungary Kft. (korábban Sapa) székesfehérvári présüzemében 21,8 millió euró (mintegy 6,9 milliárd forint) értékű beruházást valósított meg, az átadóünnepséget csütörtökön tartották.
2018.05.09
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a Siemenst bízta meg a vasúti közlekedést elősegítő berendezések kiépítésével a Százhalombatta-Pusztaszabolcs vonalon.
2018.05.07
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) meghosszabbította a budapesti és a megyeszékhelyeken működő központi ügyfélszolgálatai nyitva tartását május 22-ig, a személyi jövedelemadóról szóló bevallások leadási határidejéig.
2018.04.30
Érezhetően nőtt a családi otthonteremtési kedvezmény igényléseinek száma a pénzintézetek többségénél, miután a kormány március közepétől könnyített a feltételeken - derül ki a kereskedelmi bankok MTI kérdéseire adott válaszaiból.
2018.04.26
A Földművelésügyi Minisztérium azon dolgozik, hogy a következő uniós fejlesztési ciklusban a magyarországi édesvízi haltenyésztés támogatása megmaradjon a mostanihoz hasonló szinten - mondta Ugron Ákos Gábor, a szaktárca állami földekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Szarvason.
2018.04.24
Távozik a társaságtól a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója, Christopher Mattheisen, az új vezérigazgató Rékasi Tibor lesz.
2018.03.27
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, két országos útfelújítási program részeként mintegy 1200 kilométernyi út teljes körű felújítása indulhat el az idén - közölte a közútkezelő kedden az MTI-vel.
2018.03.23
A magyar autópiac jövőjét is érintheti a lipcsei szövetségi bíróság döntése, amely szerint a német önkormányzatok kitilthatják az utakról a legszennyezőbb, elsősorban dízelmotoros autókat - hívta fel a figyelmet a Magyar Lízingszövetség és a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) pénteken.
2018.03.21
A tervek szerint a következő három évben összesen húsz kilométernyi kerékpárút épül Székesfehérváron – hangzott el azon az egyeztetésen, amiket a fehérvári kerékpáros létesítményekről tartottak a Városházán. A Gáz utcában, a Széna téren, a Kertalja utcában, az Alvinci, Dési és Segesvári utcákban még idén megvalósulnak a kerékpáros fejlesztések.
2018.03.19
Az ügyfélkapuval nem rendelkező adózók 2018. március 19-én kérhetik utoljára a szja-bevallás tervezet postázását levélben, sms-ben vagy a NAV honlapján elérhető űrlapon, telefonon, valamint az ügyfélszolgálatokon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2018.03.06
A Magyar Posta húsvétkor átlagosan 20 százalékkal több csomagra számít az előző év azonos időszakához képest. A Posta 2017-ben 40 millió darab küldeményt kézbesített - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2018.03.06
A mostani beruházás is biztosítja azt, hogy hazánk az európai autóipar fellegvára maradjon, pedig nem kicsi a verseny az új beruházásokért az egész kontinensen és világszerte - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter kedden, Székesfehérváron, az Arconic-Köfém Kft. 35 milliárd forint (137 millió dollár) értékű új, 17 ezer négyzetméteres gyártócsarnokának alapkőletételi ünnepségén.
2018.02.16
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. megvásárolta az Alföldi Tej Kft. Kokárdás márkáját