2024.12.03, Kedd

Agrárfórumot tartott Velencén a kormányhivatal

Fejér Megyei Kormányhivatal

2018.03.22. 06:00

A vetőmag-minősítés 140. évfordulója alkalmából a NÉBIH és a Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Vetőmag tájékoztatót és fórumot tartott március 20-án kedden Velencén.

A rendezvényen az ünnepi megemlékezésen kívül szó volt a vetőmag-előállítás jelenlegi helyzetéről, és az azt érintő jogszabályi változásokról is.

A Vetőmag és Szaporítóanyag-felügyeleti Osztály az Agrárügyi Főosztályon belül az egyedüli, amely több megyés illetékességgel rendelkezik. Szántóföldi, valamint kertészeti vetőmagvak tekintetében Fejér, Veszprém, Pest megye dunántúli része, valamint Budapest tartozik ide, erdészeti szaporítóanyagok vonatkozásában pedig az előbbiek kiegészülnek Heves és Nógrád megyével.

A rendezvény kezdetén dr. Bráth Mária köszöntötte a jelenlévőket. Az Agrárügyi Főosztály vezetője ezt követően felkérte Dancs Norbertet a Székesfehérvári Járási Hivatalának vezetőjét mutassa be kormányhivatal szervezetéhez tartozó járási hivatalok működését.

A hivatalvezető előadása után Károlyi Gyula, a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóságának helyettes vezetője és István András a Székesfehérvári Járási Hivatal Agrárügyi Főosztálya Vetőmag- és Szaporítóanyag-felügyeleti Osztály vezetője is felszólalt.

Magyarországon szaporítóanyagot csak hivatalos minősítés birtokában lehet forgalmazni és értékesíteni. Az ügyfél által kért hatósági minősítést elvégzi az osztály a szántóföldeken, valamint az akkreditált vetőmag laboratóriumában, és ezt követően adja ki a vetőmag-minősítő bizonyítványt az előállítók részére – hangzott el.

A fórum hallgatói arról is tájékoztatást kaptak, hogy a növénytermesztési hatósági jogkörében eljárva a minősítésen túl, hatósági ellenőrzéseket végez minden olyan üzemnél, vállalkozásnál, ahol vetőmaggal foglalkoznak. A fentieken kívül a forgalmazási, kiszerelési, létesítési engedélyek, igazolások kiadását is intézi a hatóság. Az osztály ügyfélszolgálata Székesfehérváron, a Major utca 18 szám alatt található meg, ahol a munkatársak hivatali munkaidőben folyamatosan várják ügyfeleiket.

Az élelmiszerbiztonság, azaz a szántóföldtől az asztalig mottó vitathatatlanul az ellenőrzött vetőmaggal kezdődik, melynek minősége alapvetően meghatározza a mezőgazdaság növényi és állati produktumainak értékét.

Magyarország a világ vetőmagiparában betöltött jelentős szerepét, a kedvező termőhelyi és klimatikus adottságainak, a földrajzi elhelyezkedésnek, az infrastruktúrának, valamint az európai szintű jogszabályi környezeten alapuló hatósági munkának köszönheti. Különösen igaz a fenti megállapítás Fejér megyében, melynek 60 %-a a Mezőföld, ami kiemelkedően alkalmas vetőmagtermesztésre, főként igaz ez a gabonafélék vetőmagvainak előállítására.

A vetőmagtermesztő terület növelése, a minősített fémzárolt vetőmaghasználat fokozása tehát kiemelt stratégiai jelentőségű megyénkben, melyet a Nemzeti Vidékstratégia és a megye területfejlesztési stratégiája is meghatároz.

 

Galéria

GazdaságvetőmagVelenceFejér Megyei KormányhivatalNébih agrárfórumvetőmag-minősítés