2020.09.26, Szombat

Hirdetés

Sötétbe borul a Csók István Képtár – Hamarosan megnyílik „A Döntés” című kiállítás

mti

2017.01.17. 09:35

Január 23-tól lesz látogatható a Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában a Somogyi Győző 127 festményét, valamint Párkányi Raab Péter 66 fotográfiáját, fény-, tér- és illatinstallációját felvonultató „A Döntés” című kiállítás Székesfehérváron.

Hirdetés

"A tárlat koncepciója egy erkölcsi kérdésre épül. Arra sarkalljuk a látogatót, hogy döntsön a szépség, jóság, igazság és szentség, valamint a megalkuvásokba kényszerítő vétkek és bűnök kísértése között. Ez egyénileg minden ember, közösség és nemzet sorskérdése" - fogalmazott hétfőn a kiállítást beharangozó budapesti sajtótájékoztatón Tóth Norbert kurátor.

A sötét térben berendezett kiállítás egy utazást szimbolizál a hősök dicsősége és a fenevad félhomályban felsejlő 66 képmása között. Az innovatív fény- és illathatásokkal kísért tárlat szakrális középpontjában egy régi kápolnát idéző, fényben úszó tér fog állni, amelynek belsejében az Árpád-ház Somogyi Győző által megfestett szentjei láthatóak, szimbolizálva a mindenki számára nyitott lehetőséget, hogy életmódjával elérje az áhított égi világot, összekösse az eget és a földet, a természetet és a Teremtőt - magyarázta Tóth Norbert, aki hozzáfűzte azt is: mindenkinek döntenie kell, hogy a nemzetet és a kultúrát építők, vagy az azt lebontók oldalára áll.

Somogyi Győző hangsúlyozta:  A Döntés nem egy hagyományos képzőművészeti tárlat, hanem egy teljesen új műfaj, amellyel alkotásai korábban még nem találkoztak.

"A művésznek mindig félálomban, egy bizonyos fajta tudatlanságban kell alkotnia, rábízva kezét a Jóisten vezetésére és az ihletre. Most azonban szembesülök vele, mit mondanak ezek a képek, és hogy jól szolgálnak-e mint alapanyag egy új alkotásban" - jegyezte meg a Nemzet Művésze címmel is elismert grafikus- és festőművész, kiemelve, hogy Tóth Norbert koncepciója transzcendens, teológiai magasságba vezeti alkotásait.

"A magyar nemzet és általában a nemzetek, a helyi népek és kultúrák fennmaradása az egész emberiség érdeke. Olyan ez, mint a biodiverzitás, feltétele annak, hogy a Föld mint élő valóság fennmaradjon. Mindezt most globalizáció néven különböző sátáni erők fenyegetik, amelyek be akarják darálni a népeket és a helyi kultúrákat" - fogalmazott Somogyi Győző.

Párkányi Raab Péter fotó- és szobrászművész hangsúlyozta: úgy tekint A Döntés című tárlatra, mint Somogyi Győző önálló kiállítására, saját szerepét csak kiegészítő jellegűnek értelmezi.

"Somogyi Győző életműve kristálytiszta, pozitív személyeket, hősöket, szenteket jelenít meg. Nincs azonban pozitív hős negatív lények nélkül. Ez a kontraszt az, amelyet meg kellett teremtsek" - hangsúlyozta a fenevad 66 képmására utalva. Párkányi Raab Péter hozzátette azt is: a tárlat felveti a kérdést, hogy megtudjuk-e változtatni közös sorsunkat.

A Döntés című kiállítás az egész nemzetben gondolkodik, ugyanakkor számos székesfehérvári utalás is felismerhető az anyagban, amelyben megjelennek az ott koronázott királyok, valamint a város későbbi korokban élt hősei is - mondta Kulcsár Mihály, a múzeum igazgatója.

Kiemelte: az április 30-ig látogatható kiállítás idejére a múzeum vasárnap is nyitva tart, emellett alkotói tárlatvezetésekkel, beszélgetésekkel és előadásokkal, valamint családoknak ingyenes hétvégékkel is várják az érdeklődőket. Programokat szerveznek a kiállítás népszerűsítésére a határon túl is, például Zentán, Kassán és Ungváron.

A kiállításról www.adontes.hu internetes oldalon érhető el részletes információ. A kiállítást a magyar kultúra napján, január 22-én nyitja meg Tóth Norbert, az eseményen Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere mond köszöntőt - fűzte hozzá Kulcsár Mihály.

KultúraSzékesfehérvárkiállításA magyar kultúra napjaSzent István Király MúzeumCsók István Képtár