2018.07.21, Szombat

Hirdetés

Csapatépítő tábort tartanak Pákozdon a honvéd kadétképzés elsőseinek
Fotó: Kálmánfi Gábor (honvedelem.hu)

Csapatépítő tábort tartanak Pákozdon a honvéd kadétképzés elsőseinek

mti

2017.08.29. 16:38

Hétfőtől szerdáig csapatépítő tábort tart Pákozdon a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar az idei tanévben induló honvéd kadét ágazati szakképzésbe felvett szakgimnáziumi tanulóknak.

Hirdetés

A 2017/18-as tanévben indított szakgimnáziumi képzésre felvett 14 éves gyerekeket a pákozdi Katonai Emlékparkban tartott tábor első napján csoportokba osztották, majd kenutúrára mentek - ismertette. Kedden tartják a Hazafiság iskolája elnevezésű programot, amelynek keretében különböző helyszíneken felidézik az 1848/49-es szabadságharc, valamint a két világháború főbb eseményeit.

A táborozók emellett megismerkedhetnek az alapvető katonai alaki fogásokkal, valamint a múlt és a jelen haditechnikai eszközeivel. A harmadik napon a csapatok tájékozódási versenyen vesznek majd részt.

Szabó Ferenc azt mondta: azért tartják a tábort, hogy az évfolyamot adó 65 gyerek - akiknek nagy többsége kollégiumban fog lakni, együtt fog élni - minél jobban megismerje egymást, leendő tanárait és a kollégiumi nevelőket.

 

Forrás: mti

oktatáshonvédelemtáborgyerekekpákozdkadétképzés