2020.04.01
Bővítette pákozdi gyártócsarnokát az alumínium nyílászárók, függönyfalak, üvegtetők tervezésével és teljes körű kivitelezésével foglalkozó Nordikal Kft.
2020.03.26
A banki ügyfelek több csatornán is jelezhetik bankjuknak, ha nem kívánnak élni a hiteltörlesztési moratóriummal, amely a március 18-ig folyósított hitelekre vonatkozik és év végéig tart.
2020.03.24
A Hankook Tire hétfőtől felfüggeszti a termelést rácalmási gyárában - közölte a Hankook Tire Magyarország Kft. kedden az MTI-vel.
2020.03.16
Április 15-éig kérhető a személyi jövedelemadó-bevallási (szja) tervezetek postázása - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel. Az ügyfélkapuval nem rendelkezők - a kormány által 2020. március 11-én elrendelt veszélyhelyzet miatt - egy hónappal tovább vehetik igénybe a NAV szolgáltatását.
2020.03.01
Harminckettedik alkalommal rendezték meg a nemzetközi méhészkiállítást és vásárt Székesfehérváron. Idén is több mint száz kiállító vett részt a rangos találkozón. A szakmai rendezvény kiváló lehetőség volt a termelőknek, hogy megosszák egymással tapasztalataikat, és választ kapjanak az ágazat legfontosabb kérdéseire.
2020.02.26
Négymilliárd forint értékben jelennek meg hamarosan zöld gazdaságfejlesztési pályázatok - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden Székesfehérváron.
2020.02.20
A méhészek támogatását a klímavédelmi intézkedések fontos alappillérének nevezte az agrárminiszter csütörtökön sajtótájékoztatón, ahol bejelentette, hogy a méhészeti termékek értékesítéséből származó bevételek személyijövedelemadó-mentességet élveznek majd.
2020.02.14
A cégvezetés és a szakszervezetek aláírták az ISD Dunaferr Zrt. 2020-as bérmegállapodását, amely éves szinten, átlagosan 5,8 százalékos bérfejlesztést tartalmaz - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2020.02.01
Pénteken éjfélkor lejártak a tavalyi autópálya-matricák, nulla órától már csak a 2020-as úthasználati jogosultságokkal lehet a díjköteles utakon közlekedni, ellenkező esetben pótdíjat kell az autósnak fizetnie.
2020.01.15
Elindul a Magyar Multi Program második köre, március 5-től várják a vállalkozások jelentkezését - jelentette be szerdán György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
2020.01.02
Az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap rendezvényeken végzett munkájáért 2019. évben is a „Legjobb szervező díj” elismerésben részesült Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata.
2019.12.31
Az utasok által érzékelhetően és látványosan újulnak meg a legforgalmasabb állomások a MÁV "50 megújuló állomás" programjának köszönhetően; decemberben elkészültek a Déli pályaudvar, Zánkafürdő, Sárvár, Vecsés, Monor, Pilis, Zugló, Kőbánya-Kispest és Kőbánya alsó idénre tervezett felújítási munkálatai, a program várhatóan 2023-ban zárul - közölte a MÁV az MTI-vel hétfőn.
2019.12.28
Járműbeszerzési támogatásról kötött szerződést a MÁV-Start Zrt. az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) pénteken Budapesten, a vasúttársaság így újabb 21 motorvonatot rendelhet 106 milliárd forint állami forrásból.
2019.12.20
Velence új polgármesterének jelzése után az építésfelügyeleti hatóság megtiltotta a velencei uszoda kivitelezésének folytatását. A Velence Plus Kft., a létesítmény építtető vitatja a felfüggesztés jogosságát, a térség fideszes országgyűlési képviselője pedig nem ért egyet a polgármester döntésével.
2019.12.13
A Fejér megyei cégek nettó árbevétele 2018-ban 8 százalékkal nőtt az előző évhez képest - mondta el a NAV Fejér Megyei Adó és Vámigazgatóság igazgatója szerdán a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évzáró rendezvényén.
2020.04.01
Több mint 1,6 milliárd forint összköltséggel, mintegy egymilliárd forintnyi európai uniós támogatással továbbfejlesztette az alumínium termékek gyártási technológiáját az Arconic-Köfém Mill Products Hungary Kft., valamint a céggel együttműködésben a Miskolci Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem és a Széchenyi István Egyetem.
2020.03.26
A madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta egy Bács-Kiskun megyei kacsatartó gazdaságban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán, az állategészségügyi szakemberek az érintett 32 500 pecsenyekacsa leölését már gyanú alapján megkezdték.
2020.03.20
Folyamatosan, a hét minden napján 24 órában zajlik a termelés az Alföldi Tej Kft. székesfehérvári és debreceni üzemeiben. A vállalat valamennyi gépe üzemel és minden termék – friss és tartós tej, trappista sajt, vaj, túró, tejföl, joghurt, tejszín – kiszállítása folyamatos a kereskedelmi partnerek felé.
2020.03.11
Átadták szerdán a Katolikus Karitász székesfehérvári logisztikai központját, amely az Emberi erőforrás fejlesztési operatív program (Efop) pályázata keretében valósult meg.
2020.02.26
A csomagolási rendszerekkel foglalkozó Adu Alba Kft. a magyar gazdaságstratégia jövőjét szimbolizálja, magyar családi tulajdonban van, high-tech technológiával termel és zöld is - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden a társaság székesfehérvári üzemében.
2020.02.25
Négymilliárd forint értékben jelennek meg hamarosan zöld gazdaságfejlesztési pályázatok - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden Székesfehérváron.
2020.02.18
Magas komfortfokozatú turista-autóbuszok vásárlásáról szóló megállapodást kötött a Volánbusz Zrt. a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft.-vel, ennek köszönhetően 29 új, emelt padlómagasságú, szóló autóbusz áll forgalomba országszerte várhatóan nyár végéig, a Neoplan Tourliner járművek beszerzésének értéke megközelíti a 2 milliárd 324 millió forintot - közölte a Volánbusz Zrt. kedden az MTI-vel.
2020.02.12
Újra igényelhető 2020. február 20-ától a méhcsaládok után járó támogatás, amelyre az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) és annak tagszervezetei, valamint az a gazdálkodó jogosult, aki OMME tagsági viszonnyal rendelkezik.
2020.01.24
A Modern városok program keretében mintegy 14 milliárd forintos fejlesztés indul a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban Székesfehérváron, miután az eddig rendelkezésre álló összeg mellé sikerült állami többletforrást bevonni.
2020.01.13
Az Albacomp Innovációs Központban folytatott tárgyalásokat a gazdasági együttműködésről és az informatikai cég kínálta piaci lehetőségekről Sherzod Ikromovich Asadov, Üzbegisztán nagykövete hétfőn. A tanácskozáson többek között székesfehérvári fejlesztésű okos mérőóra-leolvasók, okosparkoló-, illetve okoskonténer-figyelő megoldások üzbég felhasználását érintették.
2020.01.02
A dánoknak a terv szerint 2050-re kell elérniük a klímasemlegességet, a tavalyi rekord szerint jól haladnak.
2019.12.30
Január 31-ig érvényesek az idei autópálya-matricák, a 2020-ra szóló megyei és országos úthasználati jogosultságokat ugyanakkor már ebben a hónapban meg lehet váltani.
2019.12.24
Minden második ember élményt akar adni ajándékként az idén karácsonyra, a legtöbben 3-4 embernek terveznek élményt ajándékozni, összesen 25 ezer forint körüli értékben - derült ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital karácsonyi felméréséből.
2019.12.14
Ingyenesen letölthető az az új applikáció, amely segítségével bárki megállapíthatja, hogy valódi-e a nála lévő bankjegy - mondta Réthy Barbara, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
2019.12.12
A projekt közel 2,4 milliárd forint európai uniós alapból valósul meg a Colas Út Építőipari Zrt. és a KM Építő Kft. kivitelezésében.