2024.12.22, Vasárnap
Ötmilliárd forintos városi tőkealap indult Székesfehérváron
szekesfehervar.hu - Fotó: Simon Erika

Ötmilliárd forintos városi tőkealap indult Székesfehérváron

MTI

2020.05.21. 19:00

Ötmilliárd forintos keretösszeggel indított városi tőkealapot az MFB csoporthoz tartozó MFB Invest Zrt. Székesfehérváron.

A csütörtöki online sajtótájékoztatón Bugár Csaba, az MFB Invest Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a Debrecen után másodikként elindult városalapjukat a tulajdonukban lévő Focus Ventures Zrt. kezeli. Jelezte, hogy a pénzintézet hosszú távú stratégiai céljai között kiemelt helyen vannak a városalapok, ezért a közeljövőben továbbiakat is indítanak.

Benke Ákos, a Focus Ventures Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy a most elindított magántőke alap 12 éves futamidejű, ötmilliárd forintos tőkével alakult, hét éven keresztül fektethetnek be, akár többször is. Székesfehérvár mellett egész Fejér megyére fókuszálnak, ahol olyan kis- és középvállalkozásokat keresnek, amelyek fejleszteni szeretnének és ehhez megbízható pénzügyi partnert keresnek.

Bugár Csaba elmondta, hogy a tőkebefektetést igénylő cégeket a Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány vezetésével egy háromtagú bizottság fogja előszűrni, hiszen ők ismerik a helyi vállalkozásokat. Ötvenmillió forintig a befektetési döntést Benke Ákos fogja meghozni, fölötte a Focus Ventures igazgatósága dönt.

Benke Ákos rámutatott, hogy a tőke nem a legolcsóbb finanszírozási forma, ezért várhatóan minden esetben olcsóbb bankhitellel és vissza nem térítendő támogatással kombinált mixet fognak javasolni, mert ez stabil működést eredményezhet. Jelezte: a tőkebefektetés zárt konstrukcióban valósul meg, a Focus kisebbségi tulajdonba kerül a befektetést választó cégnél és az a cél, hogy a cég a futamidő végén visszavásárolja az üzletrészt.

Az MTI kérdésére elmondta, hogy a tőkebefektetésnek nincs pénzbeli felső korlátja, ettől függetlenül 25-30 vállalkozásnak kívánnak segíteni és a kombinált pénzügyi mix miatt 15 milliárdnyi fejlesztést prognosztizálnak.

Cser-Palkovics András (Fidesz) Székesfehérvár polgármestere örömmel konstatálta, hogy a városalap fizikailag is elindult és jelezte, hogy ez komoly lehetőséget jelent a vállalkozások számára. Úgy vélte, a vírusjárvány miatt még inkább szükség volt a tőkealap indulására.

Szekfü Tibor, a Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója megerősítette, hogy ők lesznek a kapocs a tőkealap és az ügyfelek között, ezért már létre is hoztak egy tematikus weboldalt, amelyen minden fontos információ elérhető. Bejelentette azt is, hogy június közepére workshopot szerveznek az érdeklődő vállalkozásoknak.

GazdaságSzékesfehérvárFejér megyevárosi tőkealapMFB Invest Zrt.