2024.04.19, Péntek
Eddig nem látott léptékű fejlesztések valósulnak meg Dunaújvárosban
dunaujvaros.hu

Eddig nem látott léptékű fejlesztések valósulnak meg Dunaújvárosban

MTI OS

2019.02.12. 20:00

Újévi Köszöntő keretében tartott Évértékelő beszámolót Cserna Gábor polgármester az elmúlt hónapban. Beszélt a 2018-as év eredményeiről és felvázolta az idei esztendő feladatait, lehetőségeit.

Hirdetés

Elmondta, hogy ez az esemény szinte már hagyomány, hiszen harmadik alakalommal mond évértékelőt, melyben ezúttal is sorra veszi Dunaújváros gazdasági életében, az egészségügyben, oktatásban, a kulturális és szociális szférában a rendvédelmi és civil szervezetek életében történt legfontosabb eseményeket és kitekint az idei év lehetőségeire és feladataira egyaránt.

"A lakók fontosnak tartják az utak, a járdák állapotát, a parkolóhelyek számát. Városüzemeltetési feladatainkat teljes egészében saját bevételből finanszíroztuk. 2017-ben 1,5 milliárd, 2018-ban durván 1,7 milliárd forintot fordítottunk erre a célra.l". Majd kitért arra is, hogy az utak, járdák, parkolók, hidak és buszvárók üzemeltetése, karbantartása, a síkosságmentesítés, a kátyúk javítása rendben, ütemezetten zajlott. Elmondta, hogy felújították a Venyimi utat és a Vasmű út egy szakaszát, ahol a munka folytatódhat 2019-ben. A kormány jelentős, közel 1 milliárd forintos támogatásával új aszfaltburkolatot kap a Vasmű út a Kossuth Lajos út és az Építők útja közötti szakaszon is."

"826 millió forint támogatásból tavaly és idén három általános iskola, a Vasvári, a Petőfi és a Dózsa épületének energetikai korszerűsítését fejeztük be. 205 millió forintból felújítottuk az ESZI Batsányi utcai épületét, és még dolgoznak a szakemberek a Magyar úti otthon, illetve az Útkeresés Segítő Szolgálat főépületének korszerűsítésén. 455 millió forintból újítjuk fel a Magyar út egyes szakaszait és a Szigeti utat. A 900 millió forintos fejlesztést jelentő Zöld város projektünkből már elkészült a Vasmű úti zöld sáv és a főtéri kávézó. A Duna-parti sétányok rekonstrukciója most zajlik, a Dózsa mozi felújítása ebben az évben kezdődhet meg. Ide tartozik a Duna-parti kilátó is, amely nem pályázati támogatásból, hanem a város saját beruházásaként, 52,5 millió forintból valósult meg" – sorolta Cserna Gábor.
Ezután áttért a Modern Városok Program egy-egy elemére, a kormányzati támogatásból megvalósuló fejlesztések sorára, amelyek Dunaújváros hosszú távú fejlődését alapozzák meg.
"Átadtuk a 657 millió forintból felújított Radari Sporttelepet, amely az egyik legkorszerűbb létesítménynek minősül Magyarországon. 2017-ben kormányzati támogatásból vásároltuk vissza az Aquantis Élményfürdőt. A felújítást követően a létesítmény tavaly nyártól fogadja a látogatókat. Közgyűlési döntés alapján, önkormányzati támogatásból a fürdőt ingyen látogathatták a dunaújvárosi nyugdíjasok, óvodások és iskolások – fejtette ki a polgármester.

GazdaságFejér megyeDunaújvárosfejlesztés