2019.10.21, Hétfő

Hirdetés

Székesfehérvárnak kell lennie az új magyar honvédség központjának
szekesfehervar.hu - Fotó: Simon Erika

Székesfehérvárnak kell lennie az új magyar honvédség központjának

szekesfehervar.hu

2019.10.11. 15:38

Székesfehérvárnak kell lennie az új magyar honvédség központjának, a magyar katonák fővárosának – ezt dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter erősítette meg abban az előadásában, melyet a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programról tartott a Fejér Megyei Kormányhivatal Dísztermében.

Hirdetés

A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programnak köszönhetően többek között megkezdődhet a honvédség eszközparkjának és képességeinek, valamint védelmi rendszerének átfogó megújítása, újjáélesztik a magyar hadiipart és fejlesztik az önkéntes tartalékos katonák rendszerét is.

 

 

A székesfehérvári középfokú és felsőoktatási intézmények vezetőinek, a közhivatalok képviselőinek és diákoknak a részvételével zajlott a Kormányhivatalban az a program, melyben a honvédelem megújítását mutatták be.

„Fehérvár, mint katonaváros és mint a magyar honvédség első számú helye, egy olyan pont, amely bennünket arra kötelez és inspirál, hogy a katonai igazgatásban, a civil szférában jobban teljesítsünk, mint az ország más részei. A lakosság és a katonák közötti együttműködés több évtizedes, évszázados, ez azt jelenti, hogy nekünk továbbra is dolgunk van! A megyei védelmi bizottság ennek mentén dolgozik együtt a helyi katonákkal, és támogat minden olyan programot, amely a katonaság és a honvédelmi tudat fejlesztésére irányul. Székesfehérváron olyan civil kapcsolati rendszer alakult ki az elmúlt években, melyre bátran támaszkodhatunk.” – fogalmazott köszöntőjében dr. Simon László kormánymegbízott.

 

 

„A honvédelem ügye nemzeti ügy! Törvény fogalmazza meg, hogy minden magyar állampolgárnak a kötelessége. Mindenki azért dolgozik, hogy a saját szakterületén gondoskodjon Magyarország és a magyar állam sikerességéről… A jövő megalapozása a mi dolgunk, a mi kötelességünk! ” - mondta bevezetőjében dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

Arról is szólt, hogy a béke és a biztonság alapvető érdek, de nagyon törékeny. Gyorsan és radikálisan tud megváltozni, melyre csak a közelmúltból és a jelenből példaként említhető az 1990-es években lezajlott délszláv háború és a 2014-ben kirobban kelet-ukrajnai válság. Manapság a hibrid hadviselés korát éljük, amely a polgári lakosságot is bevonja a soraiba. A honvédelem ügye fontos az illegális migráció és az felerősödött terrorizmus okán is, amely több száz ártatlan civil áldozatot szed Európában.

 

 

„Magyarországnak erős, ütőképes, modern, korszerű katonai eszközökkel felszerelt, a hazájuk iránt elkötelezett, lojális, jól kiképzett katonákra van szüksége. Ezeket a feltételeket kell megteremteni annak érdekében, hogy béke és biztonság legyen. A katona nem háborút akar! Önökkel együtt a békét és a biztonságot akarja fenntartani.” – hangzott el az előadásban.

A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program középpontjában az ember, a katona áll. Alapja a fizikailag, pszichésen és egyéb képességeiben is alkalmas emberek kiválasztása és kiképzése. A program a haderőfejlesztés alapvető pilléreiként tartalmazza a légierő és a szárazföldi haderő fejlesztését, új, csúcstechnikával rendelkező gépek és haditechnikai eszközök beszerzését, a területi védelmi rendszerek megalakítását és a magyar hadiipar fellendítését. A humánerőforrás tekintetében kiemelten fontos az önkéntes tartalékos-rendszer fejlesztése, a méltányos és arányos javadalmazás megteremtése, a honvédelmi ösztöndíjrendszer bevezetése és a hazafias-honvédelmi nevelés a családokban és az iskolákban. A teljesülés egyik legfontosabb feltétele a költségvetési, a kormányzati támogatás megléte.

 

 

Székesfehérvárnak kell lennie a katonák fővárosának, az új magyar honvédség központjának!...Itt akarjuk létrehozni azt a többnemzeti hadosztály-parancsnokságot is, amely biztosítja Magyarországnak és térségének a békéjét és biztonságát. Székesfehérvárnak rendkívül nagy szerepe van. A város mindig elkötelezett katonaváros volt, ezt mi csak erősíteni szeretnénk! Köszönet a város vezetésének, hogy ebben mellénk áll!” – fogalmazott előadásában a miniszter.

AktuálisSzékesfehérvárFejér megyeMagyar Honvédségkatona