2024.03.28, Csütörtök

Ünnepi díszbe öltözik Székesfehérvár belvárosa a pünkösdi hétvégén

szekesfehervar.hu

2018.05.17. 15:50

A virágkötő mesterek ebben az esztendőben a Barokk évhez kapcsolódva alkotnak, e stílus jegyében készülnek majd a kompozíciók, amelyekre idén is szavazhat a közönség. Nem marad el a „Kisinasok” versenye sem, a benevezett diákcsapatok munkáját a Fő utcán követhetik az érdeklődők.

Hirdetés

A Pünkösdi Virágálom részletes programját ITT találja!

A hagyományos Pünkösdi Virágálom programjának ünnepélyes megnyitója május 18-án, pénteken délután öt órakor lesz a Városháza előtt, ahol Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András és Spányi Antal megyés püspök köszöntője után az Alba Regia Táncegyüttes Pulutyka csoportja, valamint a Kákics együttes ad műsort.

Ezután indul a pünkösdi körséta a virágkompozíciók helyszíneire. A virágárverés a Mátyás király-emlékműnél lesz, az idén a befolyó összeget a V-61 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete Székesfehérvár kapja. A nyitónap végén a Mátyás király-emlékműnél a Corpus Rézfúvós Kvintett barokk műsorát hallhatja a közönség.

Tavaly hagyományteremtő szándékkal először hirdette meg a Fehérvári Programszervező Kft. a „Kisinasok” versenyét, amelyben az utánpótlás kap lehetőséget a bemutatkozásra: a meghívásos versenyre benevezett iskolák diákcsapatai szombaton a Fő utcán alakítják ki a maguk tervezte összeállítást a látogatók szeme előtt. Az elkészült művekre online szavazhatnak majd az érdeklődők.

A profik között is lesz közönségszavazás, a belvárosban készülő kompozíciókra a rendezvény programfüzetében található szavazólapon voksolhatnak majd, a szavazatokat a Szent István Király Múzeum Rendház épületében, illetve a Városháza bejáratánál elhelyezett urnákba dobhatják be május 21-én, hétfőn délután három óráig; az eredményhirdetés és a díjátadó 17 órakor lesz.

Az idei Pünkösdi Virágálom a Barokk évhez kapcsolódik tematikájával: nemcsak a virágkötők kompozíciói készülnek ebben a pompázatos stílusban, de több más program is kötődik a témához.

Szombaton délután például barokk ruhába bújhatnak a vállalkozó kedvűek, hogy aztán fotó is készüljön a nagy pillanatról, vasárnap pedig barokk divatbemutatót láthat a közönség a Mátyás király-emlékműnél. Szombaton és vasárnap 15 órakor a Nemzeti Emlékhely bejáratától indulnak körséták, amelynek során a virágos helyszíneket is felkeresik az érdeklődők, miközben a barokk belváros nevezetességeivel is megismerkednek. A gyerekek számára a Terembura egyesület szervez családi sétát és nyomozást, amely a kisebbeknek mutatja be a belváros szépségeit egy rejtélyes történetbe ágyazva. Aki pedig inkább alkotni vágyik, az az egyesület munkatársaival pünkösdi virágkoszorút és koronát is készíthet majd mindhárom ünnepi délutánon, ugyancsak a Mátyás király-emlékműnél.

A zeneszeretőket több koncert is várja: szombaton fél öttől a Fiori Musicali furulyaegyüttes koncertjét, hat órától a jaMese zenekar műsorát hallhatják, vasárnap hattól a Laidback Quartet játszik, hétfőn délután négytől a Stringers vonósnégyes koncertje következik, a közönségszavazás eredményhirdetése után pedig Kamilka műsora zárja a programot a Mátyás király-emlékműnél.

A Pünkösdi Virágálom idején érkezik el a 19. Kortárs Művészeti Fesztivál a befejező napjaihoz, május 17-én és 18-án zajlanak a Fehérvári Könyvnapok programjai is. Pénteken a Zichy ligetben délelőtt óriáskönyvet lehet készíteni, a verskedvelők találkozhatnak Kemény István költővel, a divat iránt érdeklődők pedig megismerhetik a barkók motívumkincsét. Szombaton pedig a minden korosztálynak érdekes 19. Jam-Bory-Vár eseményével zárul a fesztivál.

AktuálisSzékesfehérvárpünkösdPünkösdi Virágálom