2024.04.20, Szombat

Modern városok - Kósa: Dunaújváros esetében a program a környékről is szól

MTI

2018.03.13. 20:30

A Modern városok program Dunaújváros esetében nemcsak a városról, hanem annak tágabb környezetéről is szól, hiszen több olyan fejlesztés is folyamatban van, amelynek haszonélvezői a környező településeken élők lesznek - mondta a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter keddi sajtótájékoztatóján.

Hirdetés

Kósa Lajos a dunaújvárosi élményfürdőben tartott eseményen közölte, az itteni program 34 milliárdos: vannak kifejezetten nagy volumenű projektek és van sok kisebb is. A nagyobbak között említett két közútfejlesztést, amelyek a városon kívül valósulnak meg: az egyik a Dunaújváros-Sárbogárd, a másik a Cece-Paks szakasz teljes felújítása. Szintén nagy projektnek nevezte a 4,1 milliárd forintos iparipark-fejlesztést, amely az előkészítés fázisában van.

A miniszter szólt az intermodális központ megvalósításáról is, amely mintegy 9 milliárd forintba kerül majd, jelenleg szintén az előkészületek zajlanak.

Kósa Lajos említést tett az elektromobilitási programról, a Duna és a vasmű közötti terület, illetve a Szalki-sziget rehabilitációjáról, valamint az Intercisa Múzeum új épületbe költözéséről is.

A miniszter szólt a város azon igényéről, miszerint átfogó víziközműhálózat-fejlesztésre van szükség. Új csápos kutakra lenne szüksége Dunaújvárosnak, amit nehezít, hogy a korábbi városvezetés magánkézbe adta a vízellátást biztosító céget, s a szerződés szerinti üzemeltetővel a város nehezen boldogul - tette hozzá.

Kósa Lajos közölte még, hogy a radari sporttelep fejlesztése gyakorlatilag kész, míg az élményfürdő esetében áprilisban próbaüzem lesz, utána következhet a városi uszoda felújítása.

Cserna Gábor (Fidesz-KDNP) polgármester a Modern városok program egyik legfontosabb elemének nevezte az élményfürdő felújítását, amely évekig üresen állt, de állami segítséggel visszavásárolták és májusban megnyitja kapuit. Ugyanígy visszavásárolták az úgynevezett Zöld rendelőt, amelyből járási hivatal lesz. Hamarosan befejeződnek a belső munkálatok és a környezetrendezés, utána a városban eddig szétszórt közigazgatási egységek egy helyen lesznek elérhetők.

Galambos Dénes, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a program segítségével egy modern ipari város kialakítása valósulhat meg. Ennek érdekében korszerűsítik a munkahelyekre való bejutást megkönnyítő négyszámjegyű utakat, valamint ipari parkot hoznak létre a városban.

Beszélt az elektromobilitási projektről is, amit a város az egyetemmel közösen valósít meg. Állami támogatásból olyan programot dolgoznak ki, amelynek keretében elektromos buszok beszerzése is megvalósul - tette hozzá.

Szóba került a sajtótájékoztatón a Magyar Nemzet című napilap birtokába került közjegyzői okirat is, amely szerint négymilliárd-háromszázötvenhárommillió euró felett rendelkezhetett Kósa Lajos. A Tóth Ádám közjegyzői irodájában készült dokumentumból az derül ki, hogy a fideszes politikus 2013. január 28-án kötött szerződést a megbízójával, és a több mint 1300 milliárd forintnyi összeget az FHB-nál helyezték el, s a megbízó felruházta Kósa Lajost, hogy a "megbízó helyett és annak képviseletében a jelzett összegből magyar államkötvényeket vásároljon", és azokat a "megbízó nevén vezetett befektetési számlán elhelyezze" - írja a lap.

Kósa Lajos az ezzel kapcsolatos újságírói kérdésre azt mondta: "igazi szélhámosság, kamutörténet". "Soha senkinek nem vettem állampapírt és soha senkitől nem fogadtam el pénzt" - tette hozzá.

Megjegyezte: egyszer egy munkatársa ismerőse jelentkezett egy német hölggyel, aki hihetetlen összeget örökölt, neki javasolta, hogy vegyen belőle állampapírt, fektesse be Magyarországon. Mint mondta, akkor találkozott az üggyel először, de "semmi nem valósult meg belőle". Hozzáfűzte: a hölgy ügyvédjét ismeri távolról, aki "biztos másnál is próbálkozott a történettel".

AktuálisDunaújvárosfejlesztésModern Városok ProgramvíziközműhálózatipariparkZöld rendelő