2024.03.29, Péntek
Önálló társulatával a huszonötödik évadot kezdi ősztől a székesfehérvári Vörösmarty Színház
Vörösmarty Színház - Facebook

Önálló társulatával a huszonötödik évadot kezdi ősztől a székesfehérvári Vörösmarty Színház

MTI

2019.05.28. 09:00

A székesfehérvári Vörösmarty Színház önálló társulatának huszonötödik évada lesz a 2019/2020-as, ennek jegyében számos klasszikus színdarab lesz műsoron, mint a Rómeó és Júlia, a Mágnás Miska, a Játék a kastélyban vagy a Bűn és bűnhődés.

Hirdetés

A hétfői évadbemutató sajtótájékoztatón Szikora János igazgató elmondta, hogy az új évadban tizenegy bemutatót terveznek.

Az év a nagyszínpadon egy vígjátékkal indul, Molnár Ferenc Játék a kastélyban című komédiáját Szikora János viszi színpadra. Ezt követi Shakespeare klasszikusa, a Rómeó és Júlia, melyet Hargitai Iván rendez, majd Bagó Bertalan viszi színre Szabó Magda egyik ritkán játszott darabját, a Szent István megkeresztelésének előestéjét feldolgozó, Az a szép fényes nap című történelmi drámát.

A nagyszínpadi bemutatók sorát a Mágnás Miska nagyoperett zárja Horváth Csaba rendezésében, a darabban közreműködik az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és az Alba Regia Táncegyüttes is.

KultúraSzékesfehérvárFejér megyeVörösmarty Színház Rómeó és JúliaMágnás Miskaévadbemutató