Érdekes programokkal várnak minden érdeklődőt Székesfehérváron.
Középkori hagyományőrzők bemutatója, játékos ismeretterjesztő és kézműves foglalkozások, szakvezetés, hangszerbemutató, középkori táncház, interaktív játékok – május 10-én, szombaton 10 és 18 óra között minden korosztály számára kínál érdekes programot a Nemzeti Emlékhely a Koronázó téren és a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpont a Várkörúton – olvasható a szekesfehervar.hu oldalon.
A Nemzeti Örökség Intézete kilenc évvel ezelőtt kezdeményezte, hogy nemzeti és történelmi emlékhelyeknek is legyen egy olyan programnapja, amely felhívja a figyelmet értékeinkre. Székesfehérvár a kezdetektől csatlakozott a kezdeményezéshez, így idén is kinyílik a Nemzeti Emlékhely – Középkori Romkert kapuja, hogy minél többeknek legyen lehetőségük megismerkedni az egykori koronázótemplom történetével.
Az esemény másik helyszínén, a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban a családok naponta többször Kahoot!-kvízjátékkal tehetik próbára tudásukat a Koronázó Bazilika és a magyar középkor történetéből.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.